idezojelek

Börtönviszonyok

Vagyunk mi néhány millióan, akik erős tenyérviszketést éreztünk, amikor arról kaptunk hírt: sokmil­liós bánatpénz jár a markába röhögő darabolós gyilkosnak.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Kurucz Árpád

Egy minapi hír szerint tavaly huszadára esett vissza a „börtönproblémák” miatt indított perekben kifizetett kárigények összege, miután az 

Országgyűlés három évvel ezelőtt törvényt hozott a „börtönbiznisz” felszámolása érdekében.

 „Megjavultak” a börtönkörülmények…

A letűnt műfaj lényege az volt, hogy a körülményekre panaszkodó börtönbeutaltak különféle „humanista” felekezetek segítségével beperelték az államot. A módszer az idők során iparággá vált. A nagyjából 12 ezer eljárás során több mint tízmilliárd forint kártérítést ítélt meg a Emberi Jogok Európai Bírósága a felperes bűnözőknek a magyar állam ellenében. 

Érdekesség, hogy az ügyek csaknem negyven százalékát tíz, erre szakosodott ügyvédi iroda vitte – kaszáltak is a prókátorok rendesen.

 (A 2018-as választáson az ellenzék színeiben induló Magyar György ügyvédi irodájának letéti számláján például több mint 544 millió forint landolt.)

Nem mindenki örült az új jogszabálynak. Emlékszem, Fahidi Gergely ügyvéd például közösségi oldalán jajdult bele a nagyvilágba: micsoda dolog, hogy a kormányzat leállítja a pernyertes börtönlakók kifizetését?! No, igen, doktor eladdig cirka félmilliárd forintot markolt fel a perlekedő bűnözőknek megítélt kártérítési pénzekből – csak hát van a dolognak egy másik olvasata is. Vagyunk mi itt néhány millióan, akik meg erős tenyérviszketést éreztünk, amikor arról kaptunk hírt: sokmil­liós bánatpénz jár a markába röhögő X. Y. darabolós gyilkosnak (és az őt kiokosító ügyvédnek) az államtól – tőlünk –, amiért túl árnyékos cellában volt kénytelen múlatni a kiszabott éveit.

A bulinak vége, haramiák és prókátor urak. Game over.

Borítókép: illusztráció ( Fotó: Kurucz Árpád)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Pressman ugat, Sorost kitüntetik

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Törökbálint messze van?

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Joe Biden kitüntette Palpatine uralkodót

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Gyurcsány egyszerűen észbontó

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.