idezojelek

Baráti tűz

Jó helyre mennek a pofonok – Horn Gábor és Gréczy Zsolt, két mélydemokrata aprítja egymást.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Jó helyre mennek a pofonok – Horn Gábor és Gréczy Zsolt, két mélydemokrata aprítja egymást. Remek műsor.

„2006-ot idézi, ahogy rátámadtak a tüntető diákokra” – írja Horn a Hvg.hu-n. Az SZDSZ-alapító szerint budapesti gyerekek egy csoportja minap jobb oktatásért, tanáraikért tüntetett, mindeközben „felkeveredtek a budai Várba”, ahol kordonokkal és rendőrsorfallal találták szembe magukat. „A gyerekeket lefújták könnygázzal, volt, akit megütöttek, bántalmaztak a rendőrök. fegyvertelen tüntetőkre támadtak aránytalan túlerővel és kényszerítő eszközökkel.” Horn Gábort 2006 őszére emlékeztette a jelenet. „A Gyurcsány-kormánynak magam is tagja voltam, határtalanul rosszul voltam a korabeli rendőri agressziótól” – kesereg a szakállas humanista.

Nem várt helyről jön a reakció. „Gábor, te melyik országban éltél 2006-ban? – kapkod levegőért közösségi oldalán a DK-s Gréczy Zsolt. – Amit írtál, az megalázza a mai rendszer ellen és az oktatás szabadságáért vonuló diákokat, azok nemes törekvéseit.” (Tényleg így írja: „nemes törekvéseit”.) Megtudjuk, 2006-ban Orbán Viktor előre megfontolt szándékkal eresztette össze a városban törő-zúzó garázdákat az Astoriánál rendezett Fidesz-nagygyűlés résztvevőivel. „Még szerencse, hogy Vásárhelyi Mária, Jánosi Katalin és mások pontosan látják, hogy a 2006-os semmiben nem hasonlítható a 2023-as rendőri magatartáshoz.” Akkor romboló emberekkel szemben kellett megvédeni a rendőröknek önmagukat és fenntartani a rendet, magyarázza Gréczy, most viszont békés diákokra támadtak. (Horn Gábor erkölcse – ez az írás címe.)

Gréczy Zsolt az erkölcs nevében Vásárhelyi Máriára hivatkozik Horn Gábor ellenében.

Tud követni az olvasó?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Agresszív építési kordonbontók a karmelita kolostornál (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Ukrajna virtuális háborúja

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Hogyan írjunk újságot ma?

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.