Forduljunk a klasszikusokhoz!

Szenvedélyes kiáltvánnyal állt elő minap Gyurcsány Ferenc pártja a Demokratikus Koalíció.

2020. 05. 12. 5:59
null
Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenvedélyes kiáltvánnyal állt elő minap a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc pártja a járvány okozta gondok enyhítésére két – mint írják: „valódi” – válságkezelő intézkedést javasol, miután az Orbán-kormányé fabatkát sem ér, akár 300 ezer ember is elveszíthette a munkáját. (Ezt Láriferiék számolták ki.) Nem mennék bele a részletekbe, azt követelik, hogy a kormány jelentsen be egy széleskörűen elérhető, pályázgatás- és bürokráciamentes állami bérpótlékprogramot vagy legalább fizesse ki a válságban elbocsátott munkavállalók korábbi bérének nyolcvan százalékát. Megjegyzik, ők már hetekkel ezelőtt előálltak egy húszpontos gazdasági válságkezelő csomaggal, de arra fütyült a kormányzat. (A jajkiáltást nemcsak a távirati irodán keresztül tette közzé a párt, Molnár Csaba alelnök szenvedélyes előadásában is meghallgatható.)

Gyurcsány Ferenc csapata tart előadást a válságkezelésről.

Ha kinevetgéltük magunkat, a leghelyesebben tesszük, ha a klasszikusokhoz fordulunk. Közülük is a legklasszikusabbhoz. Kell a kapaszkodó!

„Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. […] Ennyi tehetségünk van, gyerekek. […] Egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk. […] Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. […] Sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány. […] Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.”

Kell még valamit mondanom, Olvasó?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.