Ma, december 14-én a soproniak előtt vesszük le a kalapunkat, mint minden évben 1921 óta. Ez a nap több mint történelmi dátum. Ez a nap – a hűség napja – a nemzet melletti kiállás példája nehéz időkben.
Örömkönnycsepp a magyarság barázdált arcán.
A soproni névszavazást az iskolában is tanították – egy darabig hamis lábjegyzettel. A voksolást kiharcoló Rongyos Gárdát az átkosban elhallgatták, ha mégis szóba került, besározták. (Ilyenkor hozzáfűzték: fehérterroristák – de azt sosem, hogy a tanácskommün Lenin-fiúinak rémtetteire válaszoló harcosok.) Az előzményeket ismerjük. Sopront és környékét éppúgy elcsatolta a trianoni diktátum, ahogyan Nagy-Magyarország többi kétharmadát, ám az aláírás pillanatában ez a terület Horthy nemzeti hadseregének ellenőrzése alatt állt. Ez adta az alkalmat… 1921 nyarán, amikor a fősereg elvonult, a Rongyos Gárda megtagadta a város átadását, visszaverte az osztrák csendőröket. Másfél hónapnyi ellenállás kényszerítette ki azt a népszavazást, amelyben a voksolók az anyaországra szavaztak.
Óh, ha akadtak volna másutt is „rongyosok” a megalázott hazában! Vagy ha a dölyfös győztesek csak rábólintanak gróf Apponyi Albert kérésére: népszavazás döntse el, hol húzódjon a határ… Ha Károlyi nem ereszti szélnek a háborúból hazatért katonákat, s nem szabadítja ránk Gyurcsányék elődeit, Kun Béláékat… Ha akkor is akad egy sarkára álló, dacos államférfi…
„Rongyosainktól” tudjuk: csak magunkra számíthatunk. Gyáva népnek nincs hazája.
