Minden esély megvan arra, hogy szeptembertől a Tanítsunk Magyarországért program országos méretűvé bővüljön – mondta György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A vidéki kistelepüléseken élő általános iskolások 54 százaléka csak itt szerez bizonyítványt, magasabb végzettséghez nem jut. Az államtitkár szerint ez elsősorban azért van így, mert ezek a gyerekek 14 éves korukig egy közösségben élik az életüket, keveset utaznak és keveset látnak a világból, ezért megpróbáltatásként élik meg az iskolaváltást. A mentorok azért vannak a diákok mellett hetedikes koruktól, hogy megmutassák a településüket körülvevő világot, a továbbtanulási, a munka- és kikapcsolódási lehetőségeket.
Mentorok segíthetik a halmozottan hátrányos helyzetű kisiskolások felét
Az eddigi kilenc mellé négy új felsőoktatási intézmény csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz.

Tavasszal a program már több ezer résztvevőt „mozgósított”: több mint 500 mentor és több mint 2300 mentorált vett részt a programban, valamint 1500-an tanultak mentornak.
György László kiemelte,
azt szeretnék, hogy a programban résztvevő általános iskolás diákok érettségit, szakmát vagy diplomát szerezzenek.
A programhoz most az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pannon Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csatlakozott.
Az együttműködési megállapodás aláírásának ceremóniáján Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora arról beszélt, ma Magyarországon a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok sorsa az egyik legnagyobb kihívás. Ennek a kezeléséhez hosszú évek óta keresik az eszközöket, és azt látja, hogy most egy jól működő, „nagyon élő és igaz” program partnerei lesznek.
Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora azt mondta, a vidéki egyetemek nem várhatnak arra, hogy az utánpótlás magától érkezik, így a mentorálási program nem idegen az intézményüktől, ezért örömmel állnak a kihívás elé.

Fotó: Szalai Ádám/UniLife
Komáromi László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese azt emelte ki, az igazi teljesítmény az oktatásban az, ha sikerül felemelni a periférián élő gyermekeket. Véleménye szerint a program ezt az alapgondolatot emeli a felsőoktatás szintjére.
Czine Ágnes, a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese úgy véli, a program igazi kihívás mindenkinek, a kistelepülésen élő hátrányos helyzetű gyermekeket segíteni szép és nemes feladat, amelyhez „sok-sok” érzelmi elkötelezettség is kell.
A Tanítsunk Magyarországért program 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program, amelyet 2018. december 5-én indítottak útjára az ITM, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködéseként.
A mentorálásba bevont általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el, amelyek hosszú távon segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket.
Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése.
Az UniLife portál eredeti cikke IDE kattintva érhető el.














