Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő a napra állt. A parlament múlt heti plenáris ülésén Szanyi Tibor megvádolta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy közvetett módon, de állami pénzből ingyenkonzerveket osztogatott az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulója előtt Fehérgyarmaton. Azaz jogtalan előnyöket szerzett a kisgazdapárt a választás megnyerésére, ezért több bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett a kisgazdaelnök ellen. Ez még rendben is lenne, mert ugye mindent el kell követni a közéleti tisztaságért, meg aztán a jogállamnak kötelessége üldözni a korrup-ciót, a megvesztegetést. Tehát a szándék már-már hihetőnek tűnnék, hogy egy makulátlan szocialista honatya ennyire aggódik a tisztakezűségért, amikor robbant a bomba, hogy Szanyi úr egy 500 millió forint értékű margitszigeti ingatlant, a Honvéd Európa Házat, úgy használ jogtalanul és ingyen egy éve, hogy nem költözik ki az épületből, így 10 millió forinttal tartozik a Honvédelmi Minisztériumnak.Abba most nem mennék bele, hogy pró és kontra elindultak a pereskedések, nem boncolgatnám, hogy a per végén kinek lesz igaza. Ebben a történetben inkább a szocialista párt morális magatartása, pártállami szemlélete az érdekes. Egyrészt nem küldenék a(z) (h)arcvonalba egy olyan politikust, nevezetesen Szanyi Tibort, aki mint az Euro-Info Service Kft. ügyvezetője maga is az adófizetők pénzében kotorász. Másrészt nem vádolok meg egy másik pártot esetlegesen dotált, ingyenkonzerv-osztogatással, amikor a „saját” pártom ingyen szabolcsi almákat és egyéb juttatásokat küld a választóknak. Az igazán érdekes az, hogy az MSZP még most sem tud belenyugodni annak a helyzeti előnyének a törvényes szűkítésébe, amelyet jogelőd pártja, az MSZMP pénzeiből, a valóságban az állami vagyonból magának kihasított. Németh Miklós kormányzása alatt az átalakulási törvénnyel, mindenkit megelőzve, máig tisztázatlan körülmények között felvásárolták gyakorlatilag az egész magyar sajtót, és a nagyvállalatok, gyárak lenullázásával, tönkretételével, majd a privatizációval fillérekért saját embereik megszerezték a gazdasági hatalmat. Ez a birtoklás kimondva, kimondatlanul még ma is tart. Ez a túlbirtoklás jellemző a pártok vagyoni helyzetére is. Ma az állami tulajdonú ingatlanok legnagyobb birtokosa az MSZP. A használatban, az elhasználatban, a közös vagyon kihasználásában a legnagyobbak.Amíg az MSZP összesen 386 állami tulajdonú ingatlant használ ingyen, addig a többi parlamenti párt, tehát a Fidesz, a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt, a Szabad Demokraták Szövetsége közösen, csak 90 ilyen ingatlant használ. A MIÉP-nek egyáltalán nincs ilyen ingatlana. Tehát az MSZP nemcsak az összes ingatlan háromnegyedét birtokolja, hanem ráadásul a legnagyobbakat is. Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára parlamenti felszólalásában tényekkel bizonyította, ha az MSZP-nek piaci áron kellene megfizetnie az ingatlanok használatát – amiket most ingyen használ -, akkor az 750 millió forintos kiadást jelentene a párt számára. Azaz a szocialista párt évente 750 millió forintot megtakarít. A vezető parlamenti pártnak, a Fidesznek az éves ilyen jellegű megtakarítása ennek kevesebb mint egy százaléka. Vagyis az MSZP több mint százszor akkora közvetett haszonra tesz szert az ingyenesen használt ingatlanokból, mint a Fidesz.Az MSZP-nek ezért nem tetszik az a törvényjavaslat, amely a pártok között arányosan osztaná el az állami tulajdonú ingatlanok ingyenes használatát.A demokrácia az egyenlőségről, a jogegyenlőségről, az azonos megmérettetésről szól, és nem a múltbeli, a szocialista, az elvtársi előjogokról, a kiváltságokról. Remélhetőleg ennek lassan vége van. Mindenért mindenkinek fizetni kell.
Magyar Péter bejelentette: nem mond le a mentelmi jogáról