A haranggörbe tetejére érve

A XXI. század, az új évezred közeledtével visszaemlékezhetünk arra, mennyire bizakodva várták száz éve eleink a XX. századot, és hogy milyen sok, akkor elképzelhetetlen dolog történt meg az 1900-as években. A jövővel való foglalkozás az ember megkülönböztető tulajdonsága, a görög „antroposz” szó eredetileg fölfelé tekintőt, azaz messzire nézőt jelent. A mai, az ezredvégi ember azonban inkább csak a mával foglalkozik. A fogyasztói társadalmak javakban dúskáló polgárai – akik az emberiségnek csupán a töredékét alkotják – még többet akarnak maguknak. A reklámok az ösztönökre és az érzékekre, az emberben lévő, állattal közös részre építenek, és az eladások növelésében érdekelt gépezet számára kifejezetten zavaró lenne, ha a reménybeli fogyasztó gondosabban, előre tekintve mérlegelne.Ugyanakkor az emberiség többségének a tisztes szegénység is csak vágyálom, kontinensnyi területeken a napi élelem és víz megszerzése a központi gond. Az emberiség történelme fordulóponthoz érkezett, olyan kihívásokkal kerültünk szembe, amilyekkel eddig még nem találkoztunk. Elérkeztünk oda, hogy civilizációnk bölcsőjét és hordozóját, természetes környezetünket annyira megváltoztattuk, hogy a civilizáció a pusztulás küszöbére juthat. A természet körfolyamatok, mint a víz, a szén stb. körforgásainak összjátékára épül. A mai ember természethez való viszonyát azzal foglalhatjuk össze, hogy a természetből kivett nyersanyagokat szemétté alakítja, azaz egyirányú tevékenységet végzünk. Ezt a természetes folyamatok rendszerébe nem illeszkedő dolgot addig lehet csinálni, amíg nem sértjük meg a természet alapvető körfolyamatait. A legújabb tudományos eredmények szerint ezt már többféle módon is megtettük, például a freon légkörbe juttatásával megzavartuk az ózonpajzsot fenntartó körfolyamatot. A szén-, olaj- és gázkészletek jelentős részének eltüzelése miatt megemelkedett a levegőben a szén-dioxid koncentrációja. Emiatt nőtt az üvegházhatás, ezzel megemelkedett a bolygó átlaghőmérséklete, és valószínű, emiatt változásnak indultak az éghajlatot meghatározó óceáni vízáramlatok is.Amíg természetes környezetünk elszennyezésének hatása évtizedek során válik egyre fenyegetőbbé, az erőforrásaink felelőtlen pazarlása már néhány éven, egy-két évtizeden belül is mély válsághoz vezet. A tengeri halászat hozama a túlhalászás miatt már ma is gyorsan csökken. A világ mezőgazdasági termelése is lehetőségei határán van, a talajok pusztulása és az édesvíz hiánya miatt hamarosan a gabonatermelés mennyisége is csökkenhet. A legnagyobb gondot a közeljövőben az okozza majd, hogy a mai termelés és életforma fenntartásához nincs energia. A kőolaj termelésének évenkénti változása, mint a véges nyersanyagoké általában, haranggörbét követ. Azaz ahogy telik az idő, a termelés növelhető, de csak egy maximális menynyiségig, mert onnantól kezdve a készletek apadása miatt a termelés menthetetlenül csökken. A haranggörbe tetejére, amikortól a kőolajtermelés már nem növelhető, sőt a felszínre hozott mennyiség onnantól évről évre csökken, akár már öt-tíz éven belül eljuthatunk.Ma még a világgazdaság és a magyar gazdaság is nagyon jónak mondott növekedési mutatókkal dicsekedhet. Azonban a közgazdászok érvei olyanok, mint azé a gépkocsivezetőé, aki kocsijának nagyszerű gyorsulásával és egyéb jó tulajdonságaival dicsekszik, de arról nem akar tudni, hogy hamarosan elfogy az üzemanyag, és nincs hol tankolnia. Ha a haranggörbe tetejét elérjük, az olajárak – hasonlóan, mint az 1973-as olajválság idején – rövid időn belül a többszörösükre növekednek. Ez beláthatatlan következményekkel – a világ pénzügyi és kereskedelmi rendszerének összeomlásával – járhat együtt. Valószínűleg az egyébként is szegény és eladósodott országok mezőgazdasága lesz az első, amely a növekvő energiaárakat nem tudja majd fizetni. Ezekben az országokban műtrágya és üzemanyag hiányában a terméshozamok erősen lecsökkennek, és az utóbbi évtizedekben robbanásszerűen megszaporodott népességnek nem lesz mit ennie. Ezért az olajválság kitörése után egy-két évtizeden belül emberek százmilliói vagy akár milliárdjai halhatnak éhen.A fenyegető válságot, amely a haranggörbe tetejének elérése után következhet be, minden eszközzel meg kell előznünk. Az olajárak emelkedése máris állandó fenyegetés. Az OPEC termeléscsökkentő politikájával sikeresen fel tudja hajtani az olajárakat, mert a Perzsa-öböl övezetén kívül a világon az olajtermelés már csökken. Al Gore, a demokrata párt elnökjelöltje a legnagyobb autógyártókkal egyezkedve arra törekszik, hogy 2004-re kidolgozzák a száz kilométeren három liter üzemanyagnál kevesebbet fogyasztó, de még elég nagy és kényelmes személygépkocsi modelljét, tömeggyártásának feltételeit. Valóban, a fenntartható civilizációhoz vezető átmenetet ilyen és ehhez hasonló nagy változások sokasága jellemzi. A mai termelés, amely azon alapul, hogy az üzem nyersanyagokból és energiából készterméket és hulladékot állít elő, nem tartható.A szeméttől úgy szabadulhatunk meg, ha egymás hulladékait felhasználó eljárásokból állítjuk össze termelési rendszereinket. Ezzel nemcsak a melléktermékektől és a hulladékoktól szabadulunk meg, hanem egyúttal sokkal kevesebb energiát használunk el. Az ilyen elven működő gazdaság kialakításához egy új tudományos-műszaki forradalom szükséges. Egyrészt jelenlegi ismereteinket új szempontból kell rendszereznünk – ezt az informatika robbanásszerű fejlődése teheti lehetővé. Másrészt nagyon sok új dolgot is fel kell még fedezni. Mindehhez nincs sok időnk: a fenntartható világgazdasági rendszert mintegy ötven éven belül ki kell építenünk...A szerző egyetemi oktató,a Debreceni Atommagkutató Intézettudományos főmunkatársa