Mozgalom vagy unió?

Valamikor ’96 végén vagy ’97 elején egy baloldali elkötelezettségéről ismert politológus az akkori ellenzéken belüli erőviszonyok átrendeződéséből azt a következtetést vonta le, hogy kétpólusú irányba fejlődik a magyar politikai struktúra. Megjósolta, hogy az MSZP alternatívájaként megjelent Fidesz mellett a konzervatív oldal többi pártja elsorvad vagy beolvad a Fideszbe.Sokak tetszését megnyerte a felvázolt perspektíva, mások viszont vitatják, hogy a magyar politikai struktúra kétpólusú, azaz kétpárti irányba fejlődne. Az utóbbiak arra hivatkoznak, hogy az 1998-as választásokon a két nagy párton kívül a Kisgazdapárt, az SZDSZ és a MIÉP is elérte az ötszázalékos parlamenti küszöböt, az MDF, a KDNP, a Néppárt és a Munkáspárt támogatottsága pedig úgyszintén meghaladta a pártként történő kvalifikációhoz szükséges egy százalékot. A kétpárti struktúra hívei ezzel szemben a választási eredményekből egy tendencia érvényesülésére következtetnek, amit közvélemény-kutatási adatokkal is alá tudnak támasztani. A közvélemény-kutatók vizsgálataira persze a másik oldal is hivatkozik, az időközi választások eredményeivel pedig mindkét álláspontot igazolni lehet.E cikknek nem feladata, hogy egyik vagy másik tábor érveinek számát szaporítsa, és állást foglaljon abban a kérdésben, hogy hosszú távon is megmarad-e Magyarországon a kontinentális országokra jellemző többpártrendszer, vagy esetleg az angolszász országokban honos kétpólusú rendszerré alakul át. A kérdést azért vetettem fel, hogy világossá tegyem: a választ a jövő fogja megadni. Sokan ugyanis befejezett tényként beszélnek a kétpólusú struktúra létrejöttéről. Ez ugyanolyan téves, mint azoknak az álláspontja, akik három pólusúnak mondják a magyar pártrendszert, amelyben a baloldali MSZP és a konzervatív Fidesz között egy liberális középnek is látni vélik a helyét.Ha nem a vágyak, hanem a tények alapján alakítjuk ki véleményünket, csak azt állapíthatjuk meg, hogy a magyar politikai struktúra továbbra is egy sokszereplős többpártrendszer, amelyen belül kezdettől jelen van egy törésvonal, amely a rendszert kétosztatúvá teszi. E sajátosság oka egyrészt történelmi: a magyar többpártrendszer a nyolcvanas évek végén az állampárttal szemben jött létre. Másrészt a társadalom politikailag aktív része is két, markánsan elkülönülő csoportba sorolható: egyik része elfogadhatatlannak tartja, hogy az állampárt utódpártja kormányozza az országot, a másik része viszont ezt tartja kívánatosnak. Az a törésvonal, amely ezt a – politikai aktivitása és véleményformáló ereje révén meghatározó – réteget két, egymással szemben álló csoportra osztja, a pártstruktúrán belüli törésvonalat elmélyítette és stabilizálta. A kétosztatú szerkezet – a sokpárti tagoltság mellett – a magyar politikai rendszer legfontosabb sajátossága. Ha valaki az egyik oldalról átmegy a másikra, mindkét oldalon hiteltelenné válik. Az SZDSZ 1998-as választási kudarcának – és jelenlegi identitászavarának – ez az alapvető oka.A kétosztatú rendszeren belüli alapvető különbség, hogy a polgári oldalon lényegesen több önálló pártalakulat van jelen. Ez előny és hátrány is egyben. Előny azért, mert az egyik párt esetleges gyengülését az oldalon belüli más pártok erősödése kiegyenlítheti. Másrészt a polgári oldalon jelen lévő féltucatnyi szervezett politikai erő társadalmi beágyazottsága összeadódik, s ezzel lehet ellensúlyozni a szocialisták negyvenéves előnyét. A nagyfokú tagoltság hátránya viszont, hogy a túlságosan sok külön pártban történő szerveződés szétforgácsolhatja az erőket, és hogy a gyengébb pártokra adott listás szavazatok – az ötszázalékos parlamenti küszöb miatt – elveszhetnek. Ezeket a hátrányokat kiküszöbölni – s közben az előnyöket fenntartani, sőt növelni – egy unió létrehozásával lehet.Az unió szuverén pártok demokratikus döntésével, a részt vevő pártok egyenjogúsága alapján létrehozott, elkülönült struktúrával rendelkező szervezet. Az uniót alkotó pártok megőrzik szervezeti integritásukat, és ezzel együtt szerves fejlődésük során létrejött tagságukat, kapcsolatrendszerüket, beágyazottságukat is. A választásokon viszont az unió indul, tehát az ötszázalékos küszöböt a részt vevő pártoknak együttesen kell elérniük. Sőt, az unióra eső szavazatok valószínűleg meg is haladják az uniót alkotó pártok támogatottságának összegét, mivel a pártérdekeken felülemelkedni képes összefogás a választópolgárok által magasra értékelt politikai magatartás.Az unió a magyar politikai struktúrában eddig ismeretlen, de nem előzmény nélküli szerveződés. Politikai tartalmát illetően az Ellenzéki Kerekasztalhoz hasonlítható, amelyet szintén szuverén pártok hoztak létre, és amely úgyszintén a részt vevő pártok egyenjogúsága alapján működött. De 1995-ben is sokan szerettük volna Polgári Szövetséggé, azaz unióvá szervezni az MDF, a Fidesz és a KDNP egyenjogúság alapján álló együttműködését. Ez – bár nem sikerült – abban az időszakban nem volt egy valóságtól elrugaszkodott elképzelés.Ma is szükség van a jobbközép oldal teljes összefogására. Egy, minden pártra kiterjedő unió létrejöttének azonban jelenleg nincs politikai realitása. Ezért az uniót – első lépésként – kisebb körben kell létrehozni. A Magyar Demokrata Néppárt VI. országos küldöttgyűlése erre tett javaslatot. Úgy véljük, a Magyar Demokrata Fórummal és a Vállalkozók Pártjával több mint egy év óta folyamatos – s a közvélemény előtt a Békejobb formájában megjelenő – együttműködést szervezetszerűvé kell tenni. Nem egy bizonytalan tartalmú és körvonalú mozgalomra, hanem pontos és világos szervezeti keretek kialakítására van szükség. Egy olyan unióra, amely egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a polgári oldal integráns része, amely az antalli értékrend alapján áll, s az antalli politikai magatartást követi, amely nyitott az antalli értékrendet és az egyenjogúság elvét elfogadó pártok felé, s amely készen áll a választási együttműködésre a polgári oldal többi pártjával.A választások kimenetele nagymértékben függ attól, hogy képesek lesznek-e a polgári oldal pártjai összefogni, olyan célszerű formában (unió + választási szövetség), amely az adott helyzetben a leginkább alkalmas az erők egyesítésére. Ez nem szűk csoport- vagy pártérdek, hanem az egész ország érdeke. A magyar társadalmi struktúra ugyanis meglehetősen egyoldalú, amit hosszú távon csak akkor lehet kiegyenlíteni, ha az egyoldalúság fenntartásában érdekelt politikai erők a kormányzástól távol maradnak. És csak akkor fognak távol maradni, ha a polgári oldal erői a szűk pártpolitikai szempontokon felülemelkedő, egymás szuverenitását és egyenjogúságát tiszteletben tartó összefogásra törekednek.