Párbeszéd a körmeneten

– Nagypapa, voltál már máskor is ezen a gyönyörű téren, ilyen nagy szentmisén?– Egyszer, nagyon régen, fiatal koromban, amikor Mindszenty hercegprímás vezette a szertartást, és tartott egy gyönyörű szentbeszédet.– Akkor is így meg voltál hatódva?– Igen, akkor is, mert Mindszenty hercegprímás csodálatos, bátor ember volt. Tudtuk, éreztük, hogy veszélyben van. Nemcsak ő, az egész ország.– Na de miért nem mentél el innen, amikor már nagy lettél, és nagyon sokat voltál külföldön? Miért kellett mindig hazajönnöd egy olyan országba, ahol bántották a te nagypapádat, ahol mindent elvettek a szüleidtől, nagyszüleidtől, ahol nem lehetett szabadon beszélnetek, és még imádkozni is csak titokban tudtatok?– Az ember döntését sok tényező befolyásolja, például az, hogy ragaszkodik szülőföldjéhez...– De hogy bírtátok azokat a nehéz évtizedeket itthon átvészelni?– Hittel, reménységgel és keménységgel, kislányom.– Te beszélsz, nagypapa, keménységről, hiszen már attól könnyes lett a szemed, hogy elvonultak itt a népviseletbe öltözött erdélyi asszonyok, meg a dabas-sáriak a plébánosukkal együtt. Nem is ismered őket, és azt se tudod, hol van Dabas-Sári.– Ne beszélj butaságokat, egyébként is, nem vagyok olyan érzékeny.– Ez lehet, de én már láttalak sírni.– Engemet? Aligha.– De igenis, amikor ’98-ban barátaid megnyerték a választást, alig tudtunk „megvigasztalni”. Szégyellted is magad eléggé. Most miért akarod ezt letagadni? Mondd, nagypapa, a legközelebbi választáskor mikor fogsz sírni, ha győz, vagy ha veszít a koalíció?– Egyik esetben sem, mert már kiszáradtak a könnycsatornáim.– Nagypapa, te becsapsz engem.– Na jó, erre még visszatérünk, de most maradj csendben, mindjárt ideér a Szent Jobb.– Milyen kicsi. És mennyi püspök! Nagypapa, te miért nem lettél pap, hiszen a te nagymamád, akinek a hét gyereke közül kettő is jezsuita lett, mindig biztatott, hogy kövesd őket. Most akkor te is itt lehetnél közöttük, milyen büszke is lennék rád!– Az lehet, hogy én itt lennék, de te biztosan nem. Na, itt jönnek a kormány tagjai, tapsoljál te is, kislányom...– Miért tapsoljak?– Azért, mert ez a mi kormányunk, dolgoztunk értük, szeretjük őket.– Na de legutóbb azt mondtad, hogy haragszol rájuk, és különben is: írá-saidban állandóan kritizálod őket.– Ez nem így van, mert nagyon sok jót is írtam róluk. Múltkor is megvédtem a miniszterelnököt, amikor egy filozófus csúnyán nyilatkozott róla. Egyébként is, ha valakit szeretünk, kedvelünk, azért még időnként neheztelhetünk is rá, különösen, ha úgy érezzük, hogy valamit nem jól csinál, vagy valamit nem vesz figyelembe.– Akik most itt tapsolnak, azok mind szeretik őket?– Igen, az emberek ezzel is kifejezik, hogy velük éreznek, támogatják őket, a tapssal is erőt próbálnak adni nekik munkájukhoz.– Gondolod, hogy a politikusoknak erre szükségük van?– Igen, támogatásra, együttérzésre, visszajelzésekre nekik is szükségük van, hiszen ők is érző, érzékeny emberek. Láthatod, hogy milyen örömmel viszonozták üdvözletünket, még a házelnököt is mosolyra fakasztottuk, márpedig ő ritkán nevetgél. Még azt is észrevette, hogy téged nem bírtalak rávenni a tapsolásra, és bajusza alatt jót kuncogott sikertelen kísérletemen.– Az igaz, nagypapa, hogy egy-két miniszter nagyon kedvesen visszamosolygott ránk, de azért volt olyan politikus, akitől nem sok viszonzást kaptunk. Na jó, megígérem, majd legközelebb én is tapsolok, csak ne kényszerítsél rá. Mondd, nagypapa, ti kutatók is érzékeny emberek vagytok?– Természetesen, miért lennénk mi mások. Sőt, lehet, hogy az alkotók még az átlagnál is érzékenyebbek.– Most már értem, hogy múltkor, amikor hazajöttél Pestről egy megbeszélésről, miért hallgattál csaknem két hétig. Nagyi szerint ennyire még sohasem voltál letörve, ez már azért is meglepő volt, mert ha bántanak is, egy-két nap múlva mindig helyrebillen az egyensúlyod.– Tudod, kislányom, az ember nem csak akkor lehet szomorú, ha őt bántják, hanem akkor is, amikor barátai viselkedésében, ténykedésében lát valami kivetnivalót. Az ember tehetetlenségében is lehet bánatos.– Azért írod aztán azokat a hosszú, olvashatatlan cikkeket, hogy könnyíts a lelkeden?– Te mondtad!– Nagyapa, nem gondolod, hogy egy idős, komoly kutatónak nem illik az út szélén állnia, és tapsikolni fátyolos szemekkel? Nem hiszem, hogy a barátaid ugyanezt megcsinálnák!– Nincs igazad, kislányom, mert én ismerek számos olyan tudóst, aki nem szégyelli érzelmeit, és esetleges tekintélyének megőrzése egyáltalán nem elsődleges fontosságú számára.– Ez akkor azt jelenti, hogy ha 2002-ben Horn Gyuláék visszajönnek a hatalomba, és ők fognak itt vonulni, akkor majd a baloldali érzelmű akadémikusok fognak itt lelkesedni?– Badarságokat ne beszélj! Horn Gyuláék nem járnak körmenetre, és ki mondta azt, hogy visszajönnek?– Te jósolgattad, hogy ha ez így megy tovább... És a te jóslataid sokszor beválnak! A filmek kezdetén is mindig előre közlöd, hogy ki lesz a gyilkos.– Na, de én ezt csak mérgemben mondtam, meg, hogy ijesztgesselek benneteket.– De miért kell nekem megijednem, ha a szocialisták visszajönnek?– Nem tudod?– Jó, tudom, de azért nem árt, ha időnként ismételed. Nem biztos, hogy mindenki tudja, és lassan már erről is írhatnál.– Igazad van. Különben, ha Horn Gyula és Kovács László a legközelebbi augusztus 20-át nem szűk baráti körben, hanem velünk együtt ünnepli, és részt vesz a körmeneten, akkor ők is megérdemelnek egy kis tapsot. Hiszen tudod jól, hogy az egyház mindig örömmel fogadja a megtért bárányokat.