A hinduk elterjedése, és akiknek nem tetszik

Amikor Indiában jártam a hatvanas és hetvenes években, közölték velem azt a félhivatalos (de egyáltalán nem megbízható adatot), hogy a lakosság száma 750 millió, és egyesek hozzátették, még nem éri el Kína milliárdját. Valamivel később azt állították, hogy az indiai szubkontinensen is egymilliárd lélek él, esetleg jóval több. Vagyis nem lehet semmit pontosan tudni. Mindenesetre a delhi, bombayi, kalkuttai, benaresi tömegek olyan hihetetlenül nyüzsögnek, hogy „sárga veszély” helyett, amely a kedvenc nyugati önfenyegetés volt a századunk elején, most „barna veszélyről” lehetne értekezni. Ezt meg is tette Jean Raspail francia regényíró A szentek tábora című regényében: milliónyi hindu hajózik Indiából a provence-i partokra és egy lendülettel megszállja Franciaországot, komoly ellenállás nincs.Noha éppen Provence tájain inkább észak-afrikai arabok láthatók, mint hinduk, ez utóbbiak a világ majdnem minden részébe szétszórták csoportjaikat – hála az angol gyarmati politikának. A Fidzsi-szigeteken minap megesett rémségek csak kis részei a máshol történt hasonló konfliktusoknak, előreveti árnyékát a jövő.Miről van szó? Valahányszor az angol gyarmatosítóknak cukorültetvényi munkásokra, katonai osztagokra, gyarmati kistisztviselőkre, alacsony beosztású káderre, kereskedőkre volt szüksége, már a XVIII. században is az indusokat rekrutálták. Miért? Mert ezek szorgalmas munkások voltak, de ugyanakkor a bennszülött lakosság anynyira gyűlölte és megvetette őket, hogy a hindu kénytelen-kelletlen lojális volt brit gazdájához. Egy nép, amely otthon eléggé arrogáns, külföldre szállítva alkalmazkodott a kapott parancshoz, ami nem tette éppenséggel népszerűvé a fekete, a kínai vagy a maláj szemében. A britek viszont számíthattak rá, és az angol–hindu kapcsolat kényszerházassággá vált.Ezt először Kongóban tapasztaltam, a hatvanas évek elején, ahol az ENSZ – javarészt indiai – „rendcsináló” csapatai félelmet és viszolygást keltettek a néger lakosságban. Ez akkor már két évszázad brit politikájának volt az eredménye, amit az ENSZ átvett, hiszen ha az ENSZ egy nemzetnek nem képes ellenállni, akkor az az angol. (De maradjon ez diplomáciai titok…) Tény, hogy ahol a brit/indiai csapatok, főleg a gurkhák megjelentek, ott a bennszülöttek mindenféle vádat hoztak fel ellenük, és szedték sátorfájukat – ha tehették.Az Indiából áttelepítettek nemcsak Afrikában honosodtak meg, hanem a világ sok más táján is. A fekete kontinensen szinte minden sarokban. Dél-Afrikában mindennapos volt, például Durbanban, hogy zulu tömegek megtámadták a hindu negyedet, különösen a vásárt, és lemészároltak több tucat hindut. Ragaszkodtak a hinduk az apartheidhez, mert védte őket a törzsi razziáktól. Indiai leszármazottak elkerültek Kenyába, Ugandába, Kongóba, de a földrész nyugati felére, a francia gyarmatokra már kevésbé. Márpedig, ellentétben az angolokkal, a franciák és a belgák maguk foglalták el a középpozíciókat a közügyekben, tehát alig volt „importált” közigazgatási ügynök a francia gyarmatokon. A portugál gyarmatosító sok indiait alkalmazott, de ők már „portugálosodottak” voltak, az indiai Gából. Katolikusok már generációk óta, míg az indiai megtartotta hindu vallását vagy buddhizmusát.A kép tovább bonyolódik azzal is, hogy a Kelet-indiai Társaság (a XVII. századtól) olyan politikai szerepet vállalt, amely azonosította a brit állami érdekekkel, és háborúkba keverte Párizzsal, Amszterdammal, Liszszabonnal. Így került nagy számú hindu lakosság „Nyugat-India” szigeteire, ahol ma is bizonyos jelleget kölcsönöznek a népnek. Az onnan az Egyesült Államokba bevándorolt hinduk hoznak magukkal bizonyos forradalmi készséget, és előfordul, hogy átvesznek vezető szerepeket a kisebbségi követelések élén. Máshol, mint a Fidzsi-szigeteken, az indiairól az a megcáfolhatatlan hit, hogy többséget akar magának biztosítani, és miután megszerzi az üzleti monopóliumot, átveszi a politikai hatalmat. És akkor elnyomják az őslakókat, a legegyszerűbb demokratikus módszerekkel.Nem csak Fidzsin. Malajziában például a kínai lakossággal mérik össze üzleti és politikai erejüket (a kínai származású nem könnyen legyőzhető réteget alkot). Így van ez Délkelet-Ázsia minden országában: a hindu egy riasztó tömörülés, szemben a muzulmánnal, a fekete-afrikaival és az arabbal. Üzleti ügyessége könnyen megkülönböztethető célponttá teszi, olyannyira, hogy a szomszéd üzletnek zavarja köreit. Érdekes tapasztalat: Hongkongban a jól értesült utazó a kínaihoz fordul a hindu helyett, ha vásárolni akar. Az utóbbiban kevesen bíznak.A kivételes személyiség persze Mahatma Gandhi volt: dél-afrikai születésű hindu, aki mint ügyvéd a század elején Natal provinciában (székhelye a már említett Durban) kivívta a köztiszteletet, és azt tanácsolta követőinek, hogy menjenek vissza Indiába. Ügyesen bánt az angolokkal és London diplomáciájával, de ha győzött ebben a szembesítésben, ezt annak is köszönhette, hogy addigra már a brit oroszlánnak alig maradt foga; a Kelet-indiai Társaság idejében nem vihette volna messzire nemzeti/etikai ügyét. Ne felejtsük el azonban, hogy az átplántált hindu, például Kelet-Afrikában, magával hozta kispolgári erényeit, meghonosította a törzsi területeken a kereskedelmet, az importot és exportot, a közigazgatási szokásokat. London szabad kezet adott a hindunak ezeken a területeken, így nem kellett a mindennapi dolgokkal foglalkoznia. Eszemben van Kamal alakja, aki kalauzolt a festőien gyönyörű Shrinagar vidéken (jelenleg háború dúl e paradicsomban). Kérdésemre, mit tart az angolokról, ez az intelligens férfi dicsérte „szigorúságukat és igazságérzetüket” – szemben a helyi korrupcióval, amely ráadásul nyomorral jár. Shrinagar a fővárosa Kasmírnak, amelyért vetélkedik India és Pakisztán. A tartomány egyistenhitű és tiszta, rendezett, India többi részéhez hasonlítva.A hinduk helyzete részleges fényt vet a világ más tájainak be nem vallott állapotára. A mai globálisság-mániában hasznos lenne figyelni a népek, vallások, érdekek, szokások kényszerű keveredésére is, és például nem állítani, hogy az afrikai törzseknek feltétlenül jótétemény a hindu kisebbséggel együtt kovácsolniok sorsukat. Lásd még a többi esetet, ahol a „másságnak” megvan az igazolása, míg az együttélés vérengzésre vezet.