A nagyhatalmak céljai

A japán hadsereg 1945. szeptember 2-i, feltétel nélküli kapitulációjával ért véget a II. világháború. Az évforduló alkalom a hadviselő nagyhatalmak háborús céljainak összefoglalására.Mivel a német gazdasági és demográfiai potenciál a versailles-i béke ellenére is meghaladta a franciát, Párizs a legváltozatosabb koalíciókkal tudta csak biztosítani európai hegemóniáját. Aktív külpolitikáját – a közép és kelet-európai államoknak adott politikai és katonai garanciákat – azonban nem támasztotta alá hadseregének állapota: erős expedíciós erő helyett a Maginot-vonalat fejlesztették. Csehszlovákia feldarabolásával Párizs és London közel egymillió katonát veszített Németország hátában, ezért Danzig kapcsán 1939 márciusában Berlin ajánlatának elutasítását javasolták Varsónak, garantálták Lengyelország nyugati határait. A brit és a francia kormány egyúttal tárgyalásokat kezdett Varsóval, Bukaresttel és Moszkvával a Harmadik Birodalom katonai bekerítéséről.Hitler a versailles-i diktátum felszámolását helyezte külpolitikájának középpontjába. A győztesek megosztására törekedett. Részint megnyerhetőnek tartotta az I. világháborús szerzeményeivel elégedetlen, a földközi-tengeri ambíciói miatt Franciaországgal mindinkább szembekerülő Olaszországot. S ha Németország lemond a gyarmatokról, és (mint az 1935-ös flottaegyezményben vállalta) korlátozza tengeri haderejét, akkor London tudomásul veszi Berlin kontinentális befolyásának növekedését.Anglia gyenge gazdasági teljesítménye nem engedte meg egy európai háború megvívását és a gyarmatbirodalom megtartását. Ráadásul ha London ismét washingtoni kölcsönből háborúzik, akkor pénzügyileg és politikailag is kiszolgáltatottá válik. Hitler úgy gondolta, ha ő be tudja keríteni Lengyelországot, akkor vagy Varsó enged Danzig kérdésében, vagy a nyugati hatalmak egy új Münchenben hozzájárulnak a határok megváltoztatásához. Ráadásul a Molotov–Ribbentrop-paktum és a kapcsolódó gazdasági megállapodások hatástalanná tették az I. világháború talán leghatékonyabb brit fegyverét, a tengeri blokádot.Moszkva az ötéves tervekkel 1939-re a világ legerősebb szárazföldi haderejét és hadiiparát hozta létre. Sztálin ekkorra elég erősnek érezte a Szovjetuniót ahhoz, hogy visszaszerezze a polgárháború idején kivált területeket, egyúttal jelezte, nem tűri el Közép-Európa nélküle történő újrafelosztását. Az 1939. augusztusi moszkvai szovjet–francia–brit katonai egyeztetéseken hatalmas expedíciós haderő ígéretével kívánta a nyugati hatalmakat rávenni a Németország elleni támadásra. Cserébe átvonulási jogot kért Lengyelországtól és Romániától, valamint a balti államoknak a szovjet érdekszférához tartozásának elismerését. A tervet Párizs támogatta, Varsó elutasította. Ezután Sztálin – az alternatív terve szerint – egy megnemtámadási szerződéssel megszabadította a német vezetést a kétfrontos háború rémétől, és utat nyitott a lengyel kérdés erőszakos megoldásának. Moszkvában mindkét felet nagyjából azonos erejűnek tartották, elhúzódó háborúval számoltak, és hogy Németország – nyersanyagbeszerzéseinek okán – zsarolhatóvá válik. Remélték, végül a győztesnek nem marad ereje szembeszállni a Vörös Hadsereggel.Varsó hitelt adott a nyugati garanciáknak, és végzetesen túlértékelte saját erejét, ezért augusztus 23. után is hajthatatlan maradt a Danzig-kérdésben. Lengyelország bukása után a brit–francia stratégia Európa szárnyain – Norvégiában és a Balkánon – kívánta a német haderőt felőrölni. Azonban körülményeskedtek, és a Wehrmacht április 9-én megelőzte a szövetségeseket.Franciaország gyors összeomlása alapvetően új stratégiai helyzetet eredményezett. Churchill a háború feltétlen folytatása mellett döntött, és június 25-én szövetségi ajánlattal fordult Sztálinhoz. Ebben Kelet- és Közép-Európát, valamint a tengerszorosok kérdésének kedvező rendezését ígérte Moszkvának. Sztálin jelezte: a Szovjetunió sem érdekelt Németország európai hegemóniájában, 1941-ben elkerülhetetlennek tart egy szovjet–német összecsapást.Roosevelt elnök hasznosnak tartotta, hogy Anglia fegyvervásárlásaival finanszírozza az amerikai hadiipar kiépítését. Ugyanakkor – mivel a tengelyhatalmak képtelenek voltak az USA veszélyeztetésére – nem állt érdekében az azonnali beavatkozás. Annál is inkább, mivel a szabadkereskedelem szempontjából Roosevelt a brit birodalmat károsnak ítélte.Hitler nem merte megkockáztatni az angliai partraszállást, inkább a brit gyarmati pozíciókat igyekezett gyengíteni. Az angolszász hatalmakkal szembeni szövetséget az 1940. szeptember 27-én Németország, Olaszország és Japán által aláírt háromhatalmi egyezmény jelentette. Hitler megpróbálta a Szovjetuniót a szerződésbe bevonni, Moszkvát a Közel-Kelet és India felé fordítani.A Szovjetunió 1940 őszére már „teljesítette” a paktumot. Molotov novemberben Berlinben bejelentette, hogy érdekszférájuknak tekintik Skandináviát, Magyarországot és az egész Balkánt. Ezt Berlin csak alávetési igényként érthette.Hitler válaszul aláírta a Barbarossa-tervet. Az 1941. június 22-i német akció alig három héttel előzte meg a Vörös Hadsereg lengyelországi és romániai csapásait. A Wehrmacht éppen a felvonulás közepette kapta el a szovjet haderőt, részben ezzel is magyarázhatók kezdeti sikerei és a Vörös Hadsereg hatalmas veszteségei. Pedig tüzérségben minimum nyolcszoros, páncélosban négyszeres, repülőgépben ötszörös volt a Vörös Hadsereg túlereje, amit tovább növelt fegyverzetük jobb minősége. A német csapás képtelen volt a szovjet hadi potenciált megsemmisíteni, s az a később intézményesült amerikai segítséggel képes volt a győzelem kivívására.1944. szeptember 2-án fogadta el Roosevelt az amerikai pénzügyminiszterről elnevezett Morgenthau-tervet, amely a német ipar megsemmisítését, az ország középkori agrártársadalmak szintjére süllyesztését fogalmazta meg. Sztálin 1945 elején kendőzetlenül fogalmazta meg a világháborúban követett legfontosabb célt: az általa megszállt területeken mindenki bevezeti a saját rendszerét.A hidegháború végül keresztülhúzta a Morgenthau-tervet. Hiszen az Európa közepén nyomorgó nyolcvanmillió német könnyedén válhatott volna fogékonnyá a kommunizmusra. Ráadásul közvetlen harci tapasztalatai a szovjet hadsereggel szemben csak a német katonáknak volt, s az amerikai hadvezetés tisztában volt csapatainak harcértékével.