Ezzel az előadással szeretném megköszönni alma materemnek, hogy közel 40 évig tanított és tanulni késztetett arról, hogy mi is lehetett és mi lehet a helyünk Európában: nemzeti önazonosságunk és az európai integráció hogyan jelenik meg sorsunkban. A cím első látásra becsvágyónak tűnhet, de az előadás szerény lesz. Az európai és a nemzeti törekvések egybefonódását vázolja fel. Az integráció bonyolult gazdasági, társadalmi, politikai, jogi és kulturális folyamatainak, tehát a történelmi valóság gondolati tükröződését. A valóság égi mását mondanám el, ahogy a valóságról leolvashatónak láttam.Messziről kezdem ezt az égi rajzot.Európánál, a görög mitológia e szép föníciai királylányánál. Úgy tudjuk, hogy nevünket ő adhatta. Ezzel ezt a kontinenst – a nemzetek neve mellé – beírta a történelem anyakönyvébe.Az európai kultúra bölcsője a görög–római antikvitás lett. 2000 éve innen indult a kereszténység. Erkölcsi rendjének vele született egyetemességével a jogban, a politikában, a kultúrában, az egyéni, nemzeti és nemzetközi magatartásban meghatározó minta kívánt lenni. Európaivá formálta Európát.Erasmus, hogy elébe menjen Európa hitbeli-szellemi meghasonulásának és a nemzetek háborújának, az 1500-as évek elején először beszélt az Európai Egyesült Államok szükségességéről.Háborúk és nemzeti tragédiák, két világháború emberi, anyagi és erkölcsi pusztításainak traumája kellett ahhoz, hogy 50 évvel ezelőtt, 1950. május 9-én Robert Schumann megfogalmazhassa az azóta Schumann-deklarációnak nevezett Európa-nyilatkozatát.Az európai nemzeteknek szóló két legfőbb gondolatát azóta is sokszor idézik. Az egyik így szól: „A világ békéjét csak olyan alkotó nagy erőfeszítésekkel lehet megőrizni, mint amilyen nagy veszélyek a békét fenyegetik.” A másik tétele az, hogy az a közreműködés, amelyet egy szervezett és élő Európa a civilizáció számára nyújtani képes, nélkülözhetetlen a békés viszonyok fenntartásához.A nagy alapító szerződések útján megszületett hát a szervezett és élő Európa, azután Nyugat-Európában az Európa Tanács, a Montanunió, az Euratom és az Európai Gazdasági Közösség. A béke és biztonság védelmének szövetsége a NATO lett.Főbb összetartó és vezérlőelvei a következők lettek: a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok, a szociális piacgazdaság, az európai erkölcsi értékrend, az együttműködés, a szolidaritás, az életminőség, a kulturális és anyagi felemelkedés elősegítése. Az Európai Közösség működését szolgáló intézményrendszert a továbbfejlesztés jogi képességével is felruházták.Az újabb és újabb politikai, technológiai és világpiaci kihívások fokozatosan újabb lendületet és nagyobb európai együttműködést követeltek. Az európai államot a valóság sodra vitte előre.Az érintett nemzetek szerződései – Maastricht, Amsterdam – és újabb csatlakozások révén majdnem minden fejlett piacgazdaságú európai ország, összesen 15 ország tagja már a családnak. Létrejön az egységes belpiac. Megszületik a közös pénz, az euró, kibontakozik a pénzügyi unió. Nő a belső és külső legitimáció igénye. Közvetlenül választják az Európai Parlamentet, és növekszik a jogköre. A tanácsban erősödik a többségi szavazás elve. Hangsúlyt kap az európai polgár, a polgárok Európája, az emberközpontúság. Kiemelkedik a nemzeti kultúrák szerepének feltétlensége és közösségi támogatása. Hangsúlyt kap a tudásalapú információs társadalom. Az Európai Unióban a II. és III. pillérben erősödik az együttműködés biztonság- és külpolitikai ügyekben, valamint az igazság- és belügyekben.Leegyszerűsítve a valóság égi mását, itt tartunk ma az európai integrációban. Közben tudnunk kell, hogy mindez az integrációs erők és a nemzeti identitás erőinek állandó dialógusában, sokszor nagyon is erős vitáiban alakult. Azt is lehet mondani, hogy a vázolt szintet az Európai Unió szinte válságról válságra érte el. A dolog tartalmi lényegéről meg tudjuk, hogy az európai álom említett vezérlőelveiben és célkitűzéseiben – beleértve az emberek anyagi felemelkedését, kulturális és szabadságigényének megvalósulását – a mindig meglévő sok gond mellett a sikeres valóság magas fokára jutott.A vérszerződésben, amelyben eleink – ahogy Anonymus a Gesta Hungarorumban leírja – honfoglaló útra szervezték magukat. Az elhatározás úgy szólt, hogy a cél Európa középső tájai. A hét fejedelmi személy – így Anonymus – tanácsot tartott, hogy olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Akkor választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel.Itt vagyunk hát Európa szívében. Országgá válásunk és európai integrálódásunk meghatározó állomásánál.A Szent István-i államalapítás folyamatában aztán működő ország lettünk. Nagy királyunk biztosította az ország nemzeti függetlenségét, és beépítette az országot a fejlett Európa keresztény országainak családjába.Nemzeti fennmaradásunk válságos idején, a török hódításokkal szemben magunk és – ahogy az akkori pápa fogalmazott – a keresztény Európa védőbástyája lettünk. Valamikor akkor sürgette Erasmus az Európai Egyesült Államokat.Towerbeli siralomházában, kivégzése előtt akkortájt írta Morus Tamás, Anglia lordkancellárja két magyar dialógusát arról, hogy Magyarország mennyit áldozott Európáért. Megrázó írás.Voltak később is nagy, egyszerre nemzeti és európai tetteink: 1848, 1956 és az Európával kölcsönhatásban mindig jelen lévő nagy nemzeti kultúránk, tudományunk és felsőoktatásunk.Az elmúlt tíz évben békés forradalmunkban nemzeti erőfeszítéseink részeként döntővé vált elhatározásunk, hogy független országunkat végleg kikötjük a fejlett európai országok között, s hogy ebben a határon túli magyarság érdekeit is szolgáljuk.Csatlakoztunk az Európa Tanácshoz és a NATO-hoz, az Európai Közösségekkel és tagállamaival társulási szerződést írtunk alá. 1994-ben kértük felvételünket az Európai Unióba.Az Európai Unió is úgy látta, hogy az 1989–1990-ben kezdődött nagy közép- és kelet-európai történelmi átalakulás egyetemes európai ügy. Európát – az európai vízió, a Schumann-deklaráció szellemében – teljesebbé kell tenni. Megszületik az általános elhatározás a bővítésről.Az EU koppenhágai csúcstalálkozója 1993-ban megfogalmazta a bővítés feltételeit. Az 1995. évi madridi csúcstalálkozó kimondta, hogy a bővítés történelmi alkalom és politikai szükségszerűség Európa számára; garantálni fogja a kontinens stabilitását és biztonságát, ezáltal mind a pályázó államok, mind az unió jelenlegi tagjainak gazdasági növekedéséhez és általános jólétéhez új perspektívákat kínál.Itt vagyunk hát, ahol az európai és a magyar utak találkoznak. Ahol az ér az óceánhoz ér. Innen már közös az út. A nyílt óceánon a jó perspektívákat kellene jól meglátni.Látni kell például az integrációs folyamat és a nemzeti identitás, különösen a nemzeti szuverenitás értékeinek versengését. Ami eddig történt – tudniillik az Európai Unió útjára lépni –, sem volt könnyű meglátni és vállalni.A tagállamok döntései és egyes tagállamok, így Franciaország és Németország alkotmánybíróságai végül világossá tették, hogy az Európai Unióról szóló szerződés legitimitása a tagállamok alkotmányának oldaláról nézve jogilag védhető. Az EU-szerződésnek az egyes tagállamok népétől való származása közvetett áttételek útján levezethető. A jogi keretek mögött ugyanakkor látni kell, hogy különösen a gazdasági szabályok és döntések nagyrészt már nem nemzeti, hanem közösségi szinteken születnek.A magyar perspektíva is az, hogy a csatlakozással át kell venni a közösségi jog addigi fejleményeit, és késznek kell lennünk további fejlesztési célok befogadására is. Mint ahogy a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok, a kisebbségvédelem, a működő piacgazdaság, a gazdasági nyitottság és helytálló képesség dolgában is követni kell az uniós elvárásokat. Jó, hogy ezek igazában saját értékeink és így saját perspektíváink is.A csatlakozási tárgyalások folyamatban vannak. Ésszerű alakulásukat nézve most már hamarosan be kellene fejeződniük. A csatlakozási szerződés lesz az, amely minden csatlakozási, illetve tagsági feltételt meghatároz.A hajó kint van a nyílt tengeren. Van még mit manőverezni, hogy révbe érjen. Nekünk, hogy készek legyünk, van még tennivalónk a mezőgazdaságban, a környezetvédelemben, a bírósági és az igazgatási intézményrendszer ténylegesen is eurokonform működésében, hogy csak néhány nehéz feladatra utaljak.Az EU is nehéz lépések előtt áll. Melyek a mi perspektíváinknak is meghatározó korlátai vagy segítői?A kitűzött nizzai csúcstalálkozó hoz-e, illetve milyen intézményi reformot és milyen új szerződést, hogy az integráció lendülete fenntartható legyen? A kérdések egyebek között a következők: a többségi döntések kiterjesztése; a miniszterek tanácsában birtokolt szavazati jogok újbóli mérlegelése; az egy tagállam, egy bizottsági tag elvének bevezetése; a költségvetés és a támogatási rendszer 15 helyett 25 tagállamra történő kiterjesztése; egyáltalán, 25 vagy annál is több tagállammal az eurokrácia hogyan tud megbirkózni. További problematikus terület a munkaerő migrációs bizonytalansága, a mezőgazdasági politika, az európai közlekedési hálózatok, a szociális Európa megvalósítása, a tudásalapú és az információs társadalom kihívásai. És mindezzel a globalizációs hátrányok kivédése és a globalizációs előnyök biztosítása.A közös perspektívák alakításában nekünk is sokféleképpen részt kell vennünk.Többek között annak a szemléletnek a megerősítésében, hogy nem múlhat el ez a történelmi pillanat az európai álom mai megvallása, tehát mielőbbi bővítés nélkül. Hogy az országonkénti megítélés és csatlakozás dolgában is az elsők között, az első hullámban kell lennünk. Hogy tagságunkkal sokat viszünk az EU-ba, és ezért méltó csatlakozási feltételekre tartunk igényt. Hogy ezáltal a jövő mindenkinek öröm legyen a kikötőben.De vannak még távolabbi közös perspektívák is.Az unió továbbfejlesztése a küszöbön álló nizzai kormányközi konferenciával, egy nizzai egyezménnyel még biztosan nem ér véget. Ha az eddigi integrációs folyamatokat a maguk történeti sodrásában nézzük és irányukat előrevetítjük, akkor a következő fejlemények körvonalait lehet látni: minden tagjelölt ország tagja lesz az EU-nak. Megszületik az Európai Charta az európai alapjogokról, komoly szankciókkal. Lesz többsebességes Európa, hogy az avantgárd haladók gyorsabban mehessenek előre. Ám egy ilyen zöld út azzal is jár, hogy a többi is felzárkózhat (ez a multi-speed-Europe, illetve a cooperation renforcée). Még tovább nő a többségi döntések köre a tanácsban, és erősödik a közvetlenül választott parlament jogköre. Nő a nemzeti parlamentek szerepe a közös cselekvésekben. Erősödik a politikai unió a II.és III. pillérben. Teljesebb lesz a közösségi magánjog.Az Európai Parlament már sürgeti az európai polgári törvénykönyv, az egész unió egyfajta Code Napoleonjának megalkotását. Erősödik az Európai Bíróság jogköre. A nemzeti fórumok egyre több közösségi normát mérnek ki. Itt van már a közös pénz, a közös Európai Monetáris Unió. Itt van a közelben a közös határ; aztán a nyugat-európai avantgárd integrációs gondolkozás horizontján már megjelenik a föderális állam, igazi európai parlament, igazi választott köztársasági elnök, igazi végrehajtó hatalom.Nem akármilyen vízió!De hát mi álljon a mérlegen? Milyen elvárásokkal lehet ilyen perspektívákkal szembenézni? Az elvárások a következők lehetnek.Az egyik, hogy ez a közösség jóban-rosszban a kölcsönös bizalom és közösen vallott értékek jegyében közösen kell elébe nézzen sorsának.A másik, hogy a legkisebb föderális állam is csak a tagállamok népének hatalmából származtatott szerződésből születhet. A nemzeti szuverenitás forrását nem hagyhatjuk el. A népuralom nemzeti-regionális feltételeit biztosítani kell.A harmadik, hogy az integráció bármiféle magasabb fokával gazdagabb kell legyen nemzeti kultúránk. Kell, hogy jobban élhessünk szabadságjogainkkal. Gazdagodnunk kell anyagi és erkölcsi javainkban, meg kell erősödnünk nemzeti önbizalmunkban és európai megbecsülésünkben.Nagy döntéseinknél ez a mi hitünk, ezek az elvárások álljanak a mérlegen!
A szeptember elsején, az ELTE tiszteletbeli doktorává avatásának alkalmából elhangzott elnöki beszéd szerkesztett változata.
