A Demszky-lufi és a világváros-építés árnyoldalai

Jó lenne abban hinni, hogy az idei ősz legjelentősebb közéleti eseményének Székely képviselő leleplezése bizonyul. S ehhez csak annyit hozzátenni – Petőfi után szabadon –, utána több is jő talán. Végre megkezdődik a közélet rég várt tisztulása.Félő, hogy Demszky Gábor zászlóbontása ennek éppen az ellenkezőjét jelenti. Nem azért, mert föltételezem róla, hogy átvesz valakitől húszmillió forintot abban a hitben, hogy iratok vannak a táskában. Az ő játéktere ennél sokkal nagyobb. Jelentős hazai és nemzetközi érdekek fűződnek ahhoz, hogy „valaki” legyen. Nekem mégis mindig a Heti hetes műsorát juttatja az eszembe. Abban az áltárgyilagossággal elmondott politikai hírhez a „nagyságok” közül valaki egy értelmetlen mondatot fűz, és beleröhög a felvevőgépbe. A többiek vele hahotáznak, majd a közönség nevetését is bevágják. Ez a magával ragadó kis játék azt sugallja, hogy a médián kívül mindenki hülye. Ha a néző ezt nem akarja önmagára vonatkoztatni, akkor azt kell gondolnia, a közélet annyira ostoba, hogy csak röhögni lehet rajta.A mélygarázsépítők meggondolatlanságaFeledkezzünk el Demszky Gábor nyilvános életrajzának homályos pontjairól. Hogyan végzett egyetemet abban az időszakban, amikor a Ki kicsoda szerint kizárták onnan? Ne kérdezzük, miként jutott a Kádár-rendszer hős ellenállója az Amerikában tanulás nagy lehetőségéhez. Kérem az idősebb olvasókat, azzal se foglalkozzanak, miként engedte be a fegyelmezett őr Demszky Gábort abba az épületbe, ahová engedély nélkül nem lehetett belépni (legföljebb őrizetben), s ahol megkérdezhette, miért nem kap képességeinek megfelelő állást? Honnan tudta, melyik irodában ki tud erre az enyhén fogalmazva szokatlan kérdésre válaszolni? Vajon másoknak miért nem jutott eszébe ez az egyszerű megoldás? Például annak az idegroncscsá vált egykori osztálytársamnak, aki ötvenhatos „bűnei” miatt portási állásnál többre nem vitte? Hagyjuk. Noha amíg ezeket az összefüggéseket nem látjuk, a közélet megtisztulása egyre távolabb kerül, hiszen a fiatalabbak nem is gondolhatnak a fenti történet képtelenségére.Vegyük inkább számba Demszky Gábor tízéves polgármesterségének sikereit. Budapest kétségtelenül óriási változásokon ment át. De mennyi ebből az ő érdeme? Néhány főutat és vásárcsarnokokat valóban a fővárosi önkormányzat építtetett át. A nagyszabású építkezések többsége azonban a központi költségvetés forrásaiból készült, részben a más városokban és falvakban lakók adójából.A bevásárló- és üzletközpontokat, valamint a bankokat viszont a magántőke építette. A minisztériumi felügyelete alá tartozó múzeumok, a Műcsarnok, a fővárosi színházak közül azok, ahol jelentősebb fölújítások történtek, mind állami költségvetésből valósultak meg. Akárcsak a Lágymányosi híd, amiről – az önkormányzat mulasztásából – a budai levezető út máig nem készült el. A főváros felsőoktatását ugyancsak az állam tartja fenn – a Soros (magán-) Egyetem kivételével.A középiskolák terén a fővárosban jobb a helyzet, mint számos más helyen, a baj csak az, hogy ez sem a főváros igen jelentős költségvetésének köszönhető. Maradnak a kórházak és a közlekedés. Az előbbiről inkább csak annyit mondanék: „boldog, ki nem próbálta még”. A tömegközlekedést a várakozási idő jelentős meghosszabbítása és a gépkocsiforgalom elviselhetetlen fokozódása jellemzi. A főváros – főleg a belső részek bankvilágának – jól kereső alkalmazottai, a vállalkozók, a média „nagyságai” természetesen nem a főpolgármester miatt járnak még a mellékhelyiségre is gépkocsival, de a forgalmat fokozó mélygarázsépítő esztelenségnek ő egyik fő kezdeményezője. A rossz levegő miatt egyre nagyobb életveszélyt jelent a Belvárosban lakni, amiből persze a budai hegyvidék százmilliós villáinak tulajdonosai keveset érzékelnek.A szégyenletes taxisblokád szellemi örököseA főpolgármester két nagy sikerrel büszkélkedhet. Az egyik a Fesztiválzenekar megalakítása, ami az Antall-kormány ellen viselt magánháborújának az eredménye. A közvélemény keveset tud erről, inkább az együttes művészi teljesítményét ismeri. Az ország pénzügyi nehézségeinek mélypontján az állami zenekarok rosszul fizetett tagjai közül a legkiválóbbaknak többszörös (persze még mindig messze a világszínvonal alatti) fizetést ajánlottak, így toborozták az együttest. Ígéretüket egészen a Boross-kormány bukásáig meg is tartották. Azóta ez a fegyver fölöslegessé vált, a világhírt szerzett zenekart Demszky magára hagyta. A média szereplői, akik lelkesen ismételgetik a főpolgármester nem létező eredményeit, eltöprenghetnének azon, hogy kedvencük esetleges sikere esetén rájuk is nem a Fesztiválzenekar sorsa vár-e: a mór megtette a dolgát, a mór mehet.A főpolgármester másik maradandó sikere a világkiállítás megakadályozása. A várost és az országot ért veszteségről sok szó esett már, arról kevesebb, hogy ezzel egy nagyszabású városrendezési terv is hosszú időre lekerült a napirendről. Kétségtelen, a mellékutcák (ha ugyan a lakásommal szembeni Akadémia utca így minősíthető) negyvenötös és ötvenhatos belövéseinek nyomai nem írhatók a mai városvezetés számlájára. De az az elképesztő összevisszaság, ahogy ez a város az elmúlt tíz évben épülgetett, az bizony átgondolatlan várospolitikára vall. (A másik ok persze a törvények be nem tartása. Az, hogy a pénzes építtető bármire engedélyt kap, vagy ha mégsem, akkor is épít – következmények nélkül.) Csak reménykedhetünk, hogy a főpolgármester következő nagy terve nem valósul meg, s a Gellért téri hőforrások megmenekülnek. A nagy formátumú politikus titka rendkívül egyszerű: minduntalan a liberális szellemre és a modernségre hivatkozik. Az előbbi olyan, mint a médiaszereplők szellemi fölénye. Meghatározhatatlan: mindenki azt ért rajta, amit akar. Az utóbbi tekintetében pedig Jürgen Habermasszal értek egyet, aki a modernség kezdetét a reneszánsz időszakára teszi. A főpolgármester liberális és modern szellemiségének világraszóló eredményeit láthatjuk a főváros utcáin: nappal mindenütt erőszakos koldusok tolakodnak utunkba, éjjel a hajléktalanok úgy alszanak a kapualjakban, mint New Yorkban.Ebben – és a bűnözési arányokban – Budapest tényleg világváros lett. Végül ne feledkezzünk el a Demszky-szellem másik jellegzetes termékéről sem: a zsibvásárról. A vásározók a Vörösmarty-téren megritkultak (talán a közteret elfoglaló kávézók tulajdonosinak érdekei miatt), de Duna-korzót ma is ellepik. Miközben a főpolgármester világpolgárságával dicsekszik, itt – jó pénzért – magyarosch, népieskedő tucatcikkeket varrnak a külföldiek nyakába. A magyar szavazók jelentős része csalódott, kiábrándult, s az esélyes pártok egyikét sem tartja álmai megvalósítójának. Mit ígérhet ezeknek Demszky? „Mást” – aminek mindig van némi vonzereje. Csak éppen el kellene hitetnie, hogy ő – aki jelenleg is az MSZP segítségével irányíthatja a fővárost – nem fog behódolni, mint tették pártjának azok a vezetői, akik között – az „igen” pillanatában – ő is ott volt. Tételezzük föl az elképzelhetetlent: megnyeri a választást. Vagyis pártja harmincegynéhány százalékot szerez. Kivel köt szövetséget? A kisgazdákkal? A Fidesszel? Az MDF-fel? A MIÉP-pel? A fölsoroltak közül – a Fidesz mellett – ma csak az utóbbi parlamentbe kerülésének van komoly valószínűsége. De Csurka István pártjának belépése egy Demszky-kormányba már-már komikus feltételezés.Az MDF alapítói között lehetnek olyanok, akik egyetértenek a Tölgyessy Péter megnyilatkozásaiban ismételgetett váddal: az őt listáján országgyűlési képviselőséghez juttató Fidesz zsákmányszerző párt. Föltételezem, ők egy Lotz Károly vezette SZDSZ-ben szövetségest láthatnának. De a taxisblokádért lelkesedő Demszkyben? Akinek eszmetársai a Tégy a gyűlölet ellen jelszavának fedezete mögött azzal jöttek, hogy „te nem gyűlölhetsz annyira, amenynyire mi gyűlölünk titeket”. Mondjuk ki végre, ha a taxisblokádot az a szándék hozta létre, hogy a kormányt a nyilvánosság előtti felelősségre és a törvények betartásának kötelezettségére figyelmeztessék; szervezői kudarcot vallottak, ahogy ezt a Horn-kormány botrányai is bizonyítják. Azt viszont sikerült elérni, hogy az érdekeiket törvénytelen eszközökkel keresők meggyőződjenek az igazságszolgáltatás és a rendfenntartó erők működési zavarairól.Az a lavina, amit Németh Miklós indított el, itt kapott új lendületet. S ez bizony aligha állítható meg addig, amíg nem tudjuk, hol vannak azok a jól kiképzett titkosszolgálati ügynökök, akik a Kádár-korszak „rendjét” biztosították, s akik eltűntek a szabadon választott kormányok látóköréből. Tény, Demszky tevékeny részese volt (és maradt) politikai indulatok máig nem csitult fölkorbácsolásának. Hogyan köthetnének vele szövetséget azok, akik – MDF-politikusként – ennek elsődleges kárvallottjai? Ezért az is valószínűtlen, hogy a talán túlságosan is érzelmek nélkül politizáló Fideszben Demszky szövetségest találhat. Elég nehéz elképzelni kormányában Orbán Viktort vagy Kövér Lászlót.Arról, ami elképzelhetetlenNagyon valószínű, hogy Demszky esetleges sikere megnyitja a nemzetközi pénzvilág néhány feneketlen pénzeszsákját. Persze nem ingyen. Azt viszont nem tudhatjuk, nagy pénzek mozgósításával hány szavazathoz lehet jutni Magyarországon. Hogy ez az érv mégis működik, noha a szavazók nagy többségére hatástalan, nem kétséges. Szavát főleg a politikában személyes érdekeket keresők hallják meg. Ezért van némi valószínűsége annak, hogy a falvakban gyökértelen SZDSZ érdekterületekre osztja az országot, megalkuszik az FKGP korábban vagyont harácsolt „vállalkozóival”, akik pénzért mindenre hajlandók. De bekerülhet-e az FKGP a következő országgyűlésbe? És mi történik Torgyán Józseffel? A csúcslászlókról, horváthbélákról, homokijánosokról nem is beszélve.Mindezt végiggondolva nem maradna más szövetséges a kormányalakításhoz, mint az MSZP. Az a párt, amelyik az SZDSZ – esetleges – megerősödésének fő vesztese kell hogy legyen. A hatalom koncából már meggazdagodott tagjai talán elfogadnák az ajánlatot, de vajon mekkora a befolyásuk ebben a jól szervezett, de sokszínű pártban? Nem vehetik-e biztosra még a másodhegedűs szerepre hajlamos vezetőik is, hogy miután beléptek egy Demszky-kormányba, maradék szavazóik első alkalommal átállnak a Munkáspárthoz? Beleértve a szakszervezeti vezéreket is, akik nem kaphatnak annyi igazgatótanácsi tagságot, hogy az érdekvédelem teljes kudarcát vállalhassák. (Hozzáteszem, nem vonom kétségbe néhányuk őszintén baloldali meggyőződését sem.) Demszky miniszterelnöksége ugyanis nem hozhat mást, mint a pénzvilág gátlástalan uralmát.Az SZDSZ választási győzelme önmagában is elképzelhetetlen, de sikeres kormányalakítása még ennél is kevésbé valószínű. Beszélni azért kell róla, mert Demszky vezetésével az SZDSZ-nek lényegesen több esélye van a parlamentbe kerüléshez, mint jelenleg. Persze nem a kormányalakítási megbízáshoz szükséges mintegy harminc százalékhoz, csak az 1998-as képlet (kisebb arányú) megismétléséhez. S ekkor az SZDSZ-képviselők támogatása jól jöhet az MSZP-nek. Akár azon az áron is, hogy 2002-ben sem indítanak Demszky ellen senkit a főpolgármester-választáson. Ez a játszma egyik tétje. A másik az, hogy a hatalmas médiatámogatással és korlátlan pénzügyi lehetőségekkel induló Demszky olyan versenyre kényszerítheti a többi pártot, amelyek igen sokba kerülnek az adófizetőknek – és ezzel tovább romlik a politika hitelképessége.A Heti hetes ellen könnyű védekezni: más csatornát választunk, vagy kikapcsoljuk a készüléket. A Demszky-lufi, ha egyszer fölbocsátják, és szorgalmasan fújják, itt marad fölöttünk. El lehet vele terelni a figyelmet a főváros tényleges gondjairól, a kormány erőfeszítéseiről, a törvényes rend betartatásának akadozó gyakorlatáról, a közterhek alóli kibúvásokról, a költségvetés megcsapolásairól. Egy derék idősebb férfi nemrég azt panaszolta a közszolgálati rádióban, azért nem lehetséges az óhajtott nemzeti egység, mert hat párt van, s mindegyik mást akar. A műsorvezető pedig nem mondott ellent. Noha mondhatta volna, hogy az SZDSZ példája jól szemlélteti, nem a pártok számával, hanem a kimondott szavaik és a mögöttük rejtett gondolatok ellentétével van baj. Köztudott, hogy az SZDSZ a legvadabb kommunistaellenességgel indult, majd beléptek a Horn-kormányba, s együtt érez a szegényekkel és helyesli a Bokros-csomagot. Ezek ismeretében elég döbbenetes, hogy akad, aki aki hitelt ad Demszky változtatási szándékának. Hihetetlen elfogultság kell annak a hangoztatásához, hogy Orbán Viktor egyetlen méltó ellenfele csak Demszky Gábor lehet, s a miniszterelnök retteg is ettől. Mert, úgy mondják, a magyar választó sohasem pártokra, még kevésbé megvalósítandó célkitűzésekre, hanem mindig vezéregyéniségekre szavaz.Ez lenne a XXI. század politikája? Vajon mit szólnak ehhez a ma legnagyobb ellenzéki párt vezetői? És mit a Demszky Gábornál sokkal képzettebb, tehetségesebb párttársai? Az MSZP nézőpontjából a Demszky-lufi két dolgot jelenthet. Vagy a fővárosi közgyűlés képletét választják és elfogadják miniszterelnöknek a kevesebb képviselővel rendelkező párt vezetőjét, vagy legyőzhetetlen marad a polgári kormány.Kíváncsian várjuk az MSZP válaszát. Vagy annak elmaradását. De a győzelem ilyen esélye se feledtesse a polgári pártokkal, hogy ehhez is számtalan kételkedő vagy közönyös választópolgárt kell meggyőzni.