A liberális minidiktátor

(Az írás előzményét lapunk csütörtökiszámában olvashatták)IV. Demszky most úgy tesz, mintha mindig a szocialisták nagy ellenfele lett volna, miközben 1998-ban az MSZP támogatásával lett főpolgármester. Arról nem is beszélve, hogy már két választási ciklusra visszamenően zavartalan az együttműködés a fővárosi MSZP és az SZDSZ frakciói között. 1994-ben együtt hozták meg az expóellenes döntést, föl sem mérve a világkiállítás elmaradása miatti közvetlen és közvetett veszteségeket. Érdekes, hogy Demszky soha nem konfrontálódott Horn Gyulával. Ilyen előzmények után meglepetésként hatott mostani nyilvános fellépése az MSZP ellen. A szocialisták nem sokáig nézték szó nélkül ámokfutását: Kovács László pártelnök közölte, hogy nem tűrnek tovább. Ha Demszky itt és most nem áll le, hanem folytatja alaptalan vádaskodását, akkor – esetleg – újragondolják a fővárosi koalíciót. Vajda Pál MSZP-s főpolgármester-helyettes ennél is tovább ment. Közölte, hogy a jövőben markánsan megjelenítik a szocialista alternatívát: világossá teszik, hogy a két párt gazdaságfilozófiája és privatizációs elképzelései alapvetően különböznek egymástól. A szocialisták európai színvonalon üzemeltetett fővárost tartanak kívánatosnak a pénzügyi tartalékok mindenáron való növelése helyett (Népszabadság, 2000. október 20.). De az SZDSZ-en belül is vannak olyanok, akik az MSZP-ellenes kirohanásokat ostobának tartják.Demszky mostani, sokakat sértő fellépesekor megfeledkezik arról, hogy az elmúlt tíz évben az ő erkölcsi megítélése is sokat változott, hiszen több, korábban alig ismert negatív esemény és tény látott napvilágot, ráadásul az évtizednyi gyakorlati politizálásnak is megvannak a pozitív és negatív következményei. A főpolgármesternek aligha használt az SZDSZ elvtelen, improvizáción alapuló, következetlen politizálása. Demszky agresszív stílusa miatt eleve nem számíthat kíméletre. Politikai ellenfelei közül biztosan lesznek olyanok, akik felemlegetik majd ultrabaloldali, maoista, internacionalista múltját, a Gyorskocsi utcában tett egykori – kissé zavarba ejtő – látogatását stb. Ráadásul hazánkban az SZDSZ-ben él tovább ’68 újbaloldali, infantilis radikalizmusa, amely még ma is képes a világot gyermeki egyszerűséggel látni és láttatni. Óriásplakátok láthatók országszerte: „Jövedelemadó: 20%. Ez ilyen egyszerű. SZDSZ.” Nagyon valószínű, hogy a szabad demokraták piárcsapatán kívül ezt ma már nem sokan látják ilyen egyszerűnek. Az SZDSZ óvodáskorúnak tekintett közönséggel próbál kommunikálni.A főpolgármester párton belüli támogatói között található a fiatal, posztmodern, ultraliberális csoportosulás, az úgynevezett Új Generáció. Ez az állandóan akciózó csoport leginkább a BIT-hez hasonlít. Eddigi legjelentősebb intellektuális tevékenységük az volt, hogy megállapították: a kormány a királyság visszaállítására készül, és ennek érdekében ellopja a nemzettől a Szent Koronát, amikor a Parlamentbe szállítja... Fantáziájuk azóta is szárnyal: „A továbbiakban nem lehet a magyar politikai életről a kétpártrendszer keretei között gondolkozni. 2002 után Magyarország kormányfőjét Orbán Viktornak, vagy Demszky Gábornak, vagy Kovács Lászlónak hívják. Három egyforma súlyú személyiség, három politikai irányzat, három pólus” (Ónody Tamás: A kihívás. Népszabadság, 2000. október 20.). Mint látható, a mértéktartás és a politikai realitás iránti érzékenység nem az Új Generáció erőssége.Pártelnökként és miniszterelnök-jelöltként Demszkynek vállalnia kell az SZDSZ nem éppen dicsőséges múltját is. Ebbe beletartozik a spontán privatizáció támogatása, a rendszerváltoztató folyamatok elárulása, a volt kommunisták erkölcsi rehabilitálása az úgynevezett Demokratikus Charta segítségével, majd mindennek betetőzéseként az MSZP–SZDSZ kormánykoalíció négy éve. Az SZDSZ talán akkor érte el erkölcsi mélypontját, amikor az Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda kérésére – ahol Eörsi Mátyás SZDSZ-es parlamenti képviselő két egykori ÁVH-s tiszttel dolgozott együtt – Kuncze belügyminisztériumából olyan igazolás került ki, amely szerint az ÁVH-n nem volt szokás a foglyok bántalmazása... Elgondolkodtató az a cinkossággal felérő visszafogottság, ahogy ezt a szégyenteljes törénelemhamisítást az SZDSZ vezetői és balliberális véleményformáló hívei fogadták. Talán csak nincs valami összefüggés e visszafogottság ténye és az SZDSZ-szel oly nagy mértékben rokonszenvező újságíró-társadalom politikai orientációja között? Előbb-utóbb Demszkytől is megkérdezik majd: mit keres egy erkölcsileg is megújuló liberális pártban például Eörsi Mátyás? És mit szól vajon az SZDSZ vezetése ahhoz, hogydr. Bauer Miklós szerint az ÁVH szerepét egyesek politikai célból démonizálják?! Mert amúgy az ÁVH-ban – akárcsak egy virágkereskedésben – köztudottan semmi démoni nem volt?! Elhiszik, hogy a négy nyelven beszélő dr. Bauer fölényes intellektusával bírta szóra a rabokat? Nem az áldozatok emlékének megcsúfolása-e annak bizonygatása, hogy az ÁVH-n még a foglyok orrának a megfricskázását is büntették? Miféle liberalizmus ez? És kiket szolgál ezzel Demszky kedvenc lapja, a Magyar Hírlap? Mert hogy nem az áldozatokat, és nem az objektív tényfeltárást, az biztos. És vajon politizálhat-e egy megújuló pártban az a Hack Péter, aki videofelvételek tanúsága szerint több ezer ember szeme láttára extázisba esett, eszméletét vesztette? Megint máskor nyilvános köpdösésen vett részt. A közelmúltban nem kis meglepetést okozott az , amikor Demszky ahhoz asszisztált, hogy a történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosa, Sztálin Budapest díszpolgára maradhasson. Mint megtudtuk, ez olyan történelmi tény, amelyen nem érdemes változtatni. Lehetne, de nem érdemes...Egyáltalán: mikor akarják tisztázni a szabad demokraták a múlthoz, a magyar történelemhez, a kommunizmushoz és a Hit Gyülekezetéhez való igencsak ellentmondásos viszonyukat? Demszky azért kénytelen nagyokat ütni balra is, mert az SZDSZ feltámasztását attól reméli, hogy visszaszerezheti a Fideszben csalódott egykori szavazóikat. Igen ám, csakhogy ezek a szavazók épp az SZDSZ elvtelen balratolódása – és az MSZP-vel kötött koalíció – miatt hagyták ott a magát liberális színben feltüntető pártot, mivel ez a szavazóréteg sohasem szerette a posztkommunistákat. Mivel Demszkyék előtt 2002-ben sem lesz más út, mint együtt menetelni a baloldallal, nem világos, hogy az említett – becsapott – szavazóréteg miért, milyen meggondolásból állna az SZDSZ mögé?Kommunikációs szempontból ugyanakkor rendkívül előnyös a két politikai szerep összevonása, hiszen egy háromszázalékos népszerűségi mutatóval rendelkező párt elnöke kevésbé érdekes, mint az önértékelési zavarban szenvedő főpolgármester, aki külpolitikai tevékenységet próbál folytatni, és a mindenkori miniszterelnökkel tekinti magát egyenrangúnak. Egy választási küszöb alatti párt politikusaként ez a nyilvánvaló aránytévesztés teszi igazából érdekessé – és kissé nevetségessé – Demszkyt, aki „karizmatikus” kapitányként kényszeríti rá magát egy süllyedő hajó fogyó legénységére. A kockázat óriási: amennyiben az SZDSZ néhány vezetője nem fogadja el az egyébként elfogadhatatlan stílusú Demszkyt, az az SZDSZ szétveréséhez és a főpolgármester maradék tekintélyének felőrlődéséhez vezethet. Ha viszont elfogadják Demszky diktátumát, akkor – más okokból ugyan, de – a végeredmény valószínűleg ugyanaz lesz. Az SZDSZ számára további kockázati elem az a gyűlölködésbe átcsapó indulat, amely Demszky józan ítélőképességét is veszélyeztetheti. Íme egy árulkodó idézet: „Orbán Viktor az elmúlt két és fél évben egyetlen olyan dolgot sem csinált, amit egyértelműen pozitívnak minősíthetnénk. Volt hatalmi gőg és arrogancia, országépítés viszont semmi.” (Kéri J. Tibor és Pogonyi Lajos interjúja Demszky Gáborral, Népszabadság, 2000. október 20.)V. A politikai baloldal belső mozgásait követve beindult a balliberális médiakommandó is. Megkezdődött Demszkynek mint nagyformátumú politikusnak a felépítése, sztárolása, fellépésének megideologizálása. Lengyel László például az erős Kovács–Demszky párosban bízik, szerinte ők a jövő nyerő emberei. A volt reformkommunisták és a balliberálisok tehát ismét egymásra találhatnak. Mások a Németh Miklós–Demszky párost favorizálják. Hiába beszél Demszky bármit az MSZP-ről, mindenki tisztában van vele, hogy a kétpólusú politikai szerkezetben az SZDSZ-nek úgysem lesz más választása, mint ismét összeborulni a változatlanul lenézett szocialistákkal, hogy szokásukhoz híven deklarált elveiket feladva némi kompromisszum árán ismét hatalomra kerülhessenek. Ami e koalíció szellemi előkészítésében figyelemre méltó, valóban új elem, az nem más, mint annak követelése, hogy az új koalíciót a két pártnak a tényleges erőviszonyoktól függetlenül úgy kell megkötnie, mint ha két egyenrangú párt szövetkezne! Az SZDSZ utolsó esélyként ezért készül egyetlen sikeres politikusát harcba küldeni. A kockázat nagy: ha a megújulási kísérlet kudarcba fullad, abba az SZDSZ belebukhat. Addig is lélegzet-visszafojtva figyelhetjük a liberális minidiktátor politikai és ideológiai artistamutatványait.