A liberális minidiktátor színre lép

I. Egyre nagyobb zavarodottság, tanácstalanság és a növekvő káosz jelei érzékelhetők a politikai baloldalon. A posztkommunista-szocialista MSZP vezet ugyan a pártok versenyében, de a féktelen személyi ambíciókra, valamint a párton belüli érdekcsoportok közötti ellentétekre visszavezethető hatalmi harcok könynyen válságos helyzetbe sodorhatják a pártot. Helyzetét súlyosbítja a koherens társadalom- és jövőkép változatlanul teljes hiánya. Ugyanakkor az MSZP mély társadalmi beágyazottságát mindennél jobban mutatja az a tény, hogy a szocialisták népszerűségének még egy ilyen súlyosnak látszó, válság előtti helyzet sem árt igazán. Hogy végül a – némi eufemizmussal – tenorként emlegetett három dudás hogyan boldogul majd egy csárdában, az ma még megválaszolhatatlan kérdés.Egészen más helyzetben van a politikai baloldal másik pártja, a magát liberálisként definiáló Szabad Demokraták Szövetsége, amelynek népszerűségi indexe három százalék körül mozog, ami már a parlamentbe jutáshoz sem elegendő. Érthető tehát a balliberális térfélen megindult földrengésszerű mozgás, hiszen most már az SZDSZ puszta jövője a tét. Demszky Gábor agreszszív, buldózerszerű fellépésének tolerálása az egyébként hiper-érzékeny „liberális demokraták” között már ennek a felismerésnek a következménye. Jöhet akárki, csinálhat bármit, csak mentse meg az SZDSZ maradékát! Ez nemcsak a ’68-as szocializációjú, jórészt fővárosi balliberális értelmiségi csoportoknak elementáris érdeke, de a párt mögött álló különböző gazdasági érdekcsoportoknak sem mindegy, hogy lesz-e parlamenti képviseletük, vagy sem. Egyre többen ítélik meg úgy, hogy az SZDSZ-en már csak a csoda segíthet. Ilyen csodát várnak az SZDSZ egyetlen állva maradt politikusától, Budapest főpolgármesterétől, Demszky Gábortól, akit a nem túlságosan népszerű, viszont állandóan indulatos Horn Gábor minősített először valóságos csodafegyvernek (168 Óra, 2000. augusztus 3.).Igaz, csodafegyverek dolgában az SZDSZ nagyon jól állhat, mert Horn szerint nem Demszky az egyetlen... Az SZDSZ végjátéka rendkívül nagy – és többnyire őszintén aggódó – nyilvánosságot kapott, aminek egyik lehetséges magyarázatát Vásárhelyi Mária nemrég közzétett kutatási eredményeiben találhatjuk. Ezek szerint az újságírók között az SZDSZ a legnépszerűbb párt. Aligha véletlen tehát, hogy mindmáig nem jelent meg egyetlen igazán kritikus elemzés sem, amelyik legalább megkísérelte volna megmagyarázni a fogyatkozó híveknek az elmúlt évek történéseit, azt a morálisan és politikailag egyaránt vállalhatatlan utat, amelynek a végén Demszky Gábor már nyílt zsarolással, valódi liberális minidiktátorként jelenthette be igényét a miniszterelnök-jelölti és a pártelnöki posztra. Senki nem tette szóvá, mennyire komikus, ha egy háromszázalékos támogatottsággal rendelkező párt önjelöltje miniszterelnöki ambíciókat táplál, ráadásul kényszeresen arról beszél, hogy az ő célja Orbán Viktor miniszterelnök legyőzése, aki az SZDSZ-es politikus legújabb barátnője szerint egyébként sem nőtt elég magasra. (A Magyar Hírlapban október 14-én megjelentek szerint Pekingben ezzel még Demszky is egyetértett.)Az SZDSZ nincs könnyű helyzetben: mélyrepülése 1996 óta tart, amikor is Horn Gyula akkori kormányfő rájött, hogy valójában nincs szüksége koalíciós partnerére, és lényegében áttért az egyszemélyi és egypárti kormányzásra. Sokak meglepetésére a szabad demokraták vezetői még ehhez is szó nélkül asszisztáltak, így aztán nem csoda, hogy nagyrészt ennek következményeként az SZDSZ morálisan gyorsan elhasználódott, napjainkra pedig már politikailg is súlytalan csoportosulássá zsugorodott. Az SZDSZ megalakulása óta politikai identitászavarral küszködik, ami a felvállalandó elvek, értékek és fogalmak tisztázatlanságából ered. Ismeretes, hogy az SZDSZ – öndefiníciója szerint is – volt már radikálisan antikommunista, volt a szabadság és szolidaritás pártja, volt vegytisztán liberális, majd szociálliberális, végezetül egy kommunista utódpárt szövetségeseként balliberális szervezetként vált alig láthatóvá. Miközben az SZDSZ a létező baloldal érdekében politizált, belső megosztottsága miatt sokáig sikerült azt a látszatot keltenie, mintha bizonytalan lenne a helye a belpolitikai struktúrában. Az SZDSZ tehát minden szempontból lépéskényszerben van. Minden változástól csodát várnak: ezért kerülhetett sor a főpolgármester hollywoodi stílusú, zenés színre lépésére.