Jobboldali összefogást követelt a társadalom

Csehországban november 12-én és 19-én két választás zajlott. Az egyik a kétfordulós szenátusi, a másik az egyfordulós regionális önkormányzati választás. Mindkettő több szempontból is jelentős változásokat eredményezhet.Csehország lakossága évtizedek óta először választott területi (kraj) önkormányzati testületeket (tizenhármat). Ezzel eleget tettek azon integrációs feltételnek, amely miatt az ország három éven át az Európai Uniótól negatív osztályzatokat kapott az éves jelentésekben. Eddig ugyanis hiányzott az ország olyanfajta regionalizálása, amelyben választott regionális önkormányzati testületek látnak el közigazgatási és régiófejlesztési feladatokat.Csehország parlamentje 1993 óta kétkamarás; a szenátus megválasztását a törvény szerint kétévenként, három részre osztva kell lefolytatni, tehát kétévenként a 81 tagú szenátus egyharmadát kell újraválasztani. E novemberi kétfordulós választáson 27 szenátort választottak a csehek. Az első fordulóban csak egy szenátor nyerte el a szavazatok több mint felét, ezért a mandátumok túlnyomó többségéért új fordulóban kellett megmérkőznie két-két jelöltnek.Mindkét választáson számos párt jelöltje és több független jelölt is indult. A függetlenek helyzetét törvényi szabályok nehezítették. Sok párt indított jelöltet, de alapvetően csupán néhány parlamenti párt szerezte meg a helyek túlnyomó többségét. A cseh parlamentben az erőviszonyok az 1998-as előrehozott parlamenti választás idején módosultak jelentősen. Előzőleg, az 1996-os rendes választás alkalmával az egységes jobboldal a baloldali szociáldemokraták támogatásával kisebbségi kormányzásra kényszerült. Az 1998-ig eltelt időszakban azonban belpolitikai, gazdasági és korrupciós ügyek, valamint Václav Klaus kormányzási „sajátosságai” miatt a cseh polgári jobboldal két részre szakadt. Ez ideiglenes kormányt, majd előrehozott választást eredményezett. A választást a jobboldal nyerte meg, de mivel nem volt egységes, nem volt képes jobboldali kormányt kiállítani. (A jobboldal Klaus-ellenes része nem volt hajlandó Klausszal közös kormányt létrehozni.)Az előrehozott választás eredményeként a cseh parlamentben a baloldalt két párt, a szociáldemokraták (CSSD) és a kommunisták (KSCM) alkotják, a jobboldalt pedig a legtöbb szavazatot kapott Polgári Demokrata Párt (ODS), valamint a belőle kiszakadt Szabadság Unió (US) és a kereszténydemokraták (KDU–CSL) testesítik meg.Az előrehozott választás eredményeként és a jobboldal összefogásának lehetetlensége miatt a szociáldemokraták kapták meg a kisebbségi kormányzás lehetőségét a polgári demokraták (ODS) támogatásával. E támogatást a szociáldemokraták és a polgári demokraták – mint a két legnagyobb párt – 1998-ban paktummal pecsételték meg, amelyet ellenzéki szerződésnek neveztek el. Ezt sokan kifogásolták, és annak veszélyét látták benne, hogy a két legnagyobb párt hosszú időre biztosítja magának a váltógazdálkodást, bizonytalan időre bebetonozva azt, lehetetlenné téve a demokratikus versenyeztető többpártrendszert.Ez így is történt. A paktum lehetőséget teremtett arra, hogy a két nagy párt egyezkedjen alkotmánymódosítási kérdésekben, a köztársasági elnöknek a politikai színtérről való eltávolításában, a kisebb pártoknak a parlamentből való kiszorításában, gazdasági és politikai előnyök megszerzésében.Az ellenzéki szerződés tehát olyan eszközzé vált, amelyet a két nagy a kisebb pártokkal és a politikai versennyel szemben a bosszúállás eszközeként használhatott.A kis jobboldali pártok a megszüntetés elleni védekezésként és a társadalom legalább egynegyedének támogatásával összefogtak, és létrehozták a négyes koalíciót (4K), amely a két kis parlamenti jobboldali pártból (Szabadság Unió és Kereszténydemokraták), valamint két parlamenten kívüli jobboldali polgári pártból (Polgári Demokrata Szövetség, ODA; Demokratikus Unió, DEU) állt össze.Ezt a jobboldali összefogást a társadalom egy része kívülről támogatta, sőt követelte. Ezt leghatározottabban az 1999. novemberi tüntetések, aláírásgyűjtések és civil kezdeményezések igazolták. A társadalom egy része már akkor értésre adta, hogy új jobboldali pártot követel. Ezt elégítette ki a 4K létrehozása.Ilyen felállásban versenyeztek tehát a pártok az előző két választáson. A két jobboldali és a két baloldali párt, amelyek a szavazatok túlnyomó többségét elvitték, egymással szemben indultak.A regionális önkormányzatok esetében a mandátumok többségét a jobboldali pártok szerezték meg úgy, hogy a Polgári Demokrata Párt (ODS) hét területi önkormányzatban szerzett többséget, a négyes koalíció pedig ötben. Egyben a kommunisták szerezték meg a többséget, a kormányon levő szociáldemokraták pedig rendkívül rosszul szerepeltek.A szenátusi választás két fordulójában a legeredményesebb a négyes koalíció lett, mert a 27 helyből tizennyolcat megszerzett, és a két független szenátorral együtt megszerezte a szenátusban az egyszerű többséget. A szenátusi többség pedig azt teszi lehetővé, hogy a képviselőházban a két nagy párt által elfogadott választójogi törvényt és alkotmánymódosítást, amely a köztársasági elnöknek és a kis pártoknak a politikai játékból való kizárására irányult, ne lehessen keresztülvinni.A választások nemcsak a pártok erőviszonyainak, hanem a társadalom negatív véleményének kifejezése szempontjából is sokatmondók voltak. A választási részvétel ugyanis rendkívül alacsony, az első fordulóban 33-34 százalékos, a második fordulóban 21-22 százalékos volt. Ezzel a lakosság azt jelezte a pártok és a politikai elit felé, hogy elutasítja azt a politizálást, amelynek az elmúlt években tanúja volt. Az alacsony részvételnek még egy fontos üzenete volt: az, hogy a csehek nem tartják fontosnak sem a szenátust, sem a regionális önkormányzatokat. Ezt persze nemcsak e választások alapján nyilvánították ki, hanem a kérdésre vonatkozó közvélemény-kutatásokban is.A kétkamarás cseh parlament indokoltságát és a regionális önkormányzatok szükségességét a cseh politikai elit nem tudta meggyőzően bizonyítani sem a társadalomnak, sem saját magának. Mind a szenátus létrehozását, mind a regionális önkormányzatokat, azaz a felsőbb szintű területi-közigazgatási egységeket az 1992 végén sebtében elkészített alkotmány írja elő. A szenátus esetében a két háború közötti hagyományra, a regionális önkormányzatok esetében pedig az európai uniós elvárásokra hivatkoztak. Sem az egyik, sem a másik indok nem volt elég erős ahhoz, hogy meggyőzze a társadalmat ezek hasznosságáról. A két fölösleges kolonc, e választások tárgyai (amelyeket nem tudnak tartalommal, értelemmel és céllal megtölteni) megoldandó problémaként folyamatosan jelen vannak a közéletben.A két tartalmatlan és céltalan politikai intézmény (a regionális önkormányzatok és a szenátus) választása vereség formájában megnyilvánuló figyelmeztetés volt a két nagy (jobb- és baloldali) párt számára, hogy a demokratikus szabályokkal ellentétes politikai elképzeléseik a hatalom jelentős részének tartós megragadására olyan módon, hogy semmibe veszik a lakosság akaratát, őellenük fordulhat. A választók azokat (a jobboldal másik részét, a négyes koalíciót) erősítették meg, akiket ők le akartak söpörni a politikai színtérről. Arra törekedtek, hogy megszüntessék azt a természetes versenyt, ami egészségessé teszi a demokráciát, a pártpolitikát és a társadalom politikai kultúráját is.A szenátusi választáson sok olyan személyiség győzött, aki (főként a jobboldalon) előzőleg (az 1998-as előrehozott választás előtt, a polgári jobboldal kettészakadásakor) szembehelyezkedett a pártvezér iránti lojalitással, és fellázadt ellene, vállalva saját nézeteit. Az ilyenfajta lázadást értékelték most a választók. E választásokon az egyszemélyi dominenciára építő pártok (a Polgári Demokrata Párt és a szociáldemokrata párt) veszteségei jellemzők.A megkeseredett és csalódott jobboldali választók a megkeseredett és fellázadt jobboldali politikusokat mint alternatív jobboldali lehetőséget választották. A feljövő négyes koalíciónak el kell döntenie, hogy miként fogja saját magát továbbépíteni. Erős középpárt lesz-e, vagy a természetellenes paktum természetellenes következménye. A négy kis párt összefogása ugyanis kényszerű összefogás volt a két nagy párt politikai céljai ellen, és ha a külső kényszer megszűnik, a koalíció szét is eshet. Lehetséges ugyanis, hogy a négyes koalíció alapvetően tiltakozó szavazatokat gyűjtött be. E lehetőség a cseh politikai színtéren olyan szindróma, amely a szlovák politikai színtérre jellemző. Ezért nem kizárt a cseh politika és társadalom destabilizálódása sem, amelyet azonban „egészséges destabilizálódásnak” nevezhetünk, s amelyben majd végre minden politikai erő, párt, érték a maga helyére kerül. Ehhez azonban a Polgári Demokrata Pártnak „Klaus-mentessé” kell válnia. Ahogyan Szlovákiában Vladimír Meciar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom csak akkor lesz elfogadható a szlovák politikai színtéren, ha megszabadul alapítójától, úgy a cseh polgári jobboldal is akkor lesz újra egységes, ha a Polgári Demokrata Párt is ugyanezt teszi Václav Klausszal, saját alapítójával.