Otthon, ahol a szellem is hazára talál

A mai nap – úgy hiszem – több szempontból is rendkívüli a magyar cigányság életében. Nemcsak azért, mert együtt ünnepelhetjük világhírű zenekaruk 15. születésnapját. Ritkán történik meg, hogy a magyarországi roma közösségek civil szervezetei, kulturális intézményei és önkormányzati testületei, illetve ezek választott képviselői egyszerre találkozzanak saját szellemi életük kiválóságaival, s közösen fogadjanak vendégül bennünket: a Magyar Köztársaság tisztségviselőit. De ami igazán egyedülállóvá teszi ezt a mai alkalmat, az maga a hely, ahol vagyunk, ennek a helynek az új szerepe, új minősége, amelyről az impozáns külsőségek is árulkodnak. S amelynek alapján ezt a helyet cigány színháznak fogjuk nevezni.Igen, az első magyarországi cigány színház születésének tanúi lehetünk. Persze a születéstől a felnőtté válásig sok mindennek kell történnie. Többek között ki kell vívni azt a művészi, szakmai rangot, amelynek alapján ez a hely jogi értelemben is önálló színházzá válik. De már most vitathatatlan, hogy különös kezdeményezés tanúi lehetünk.Azok az erőfeszítések, amelyek létrehozták ezt a színházat, engem arról győznek meg, hogy a magyarországi cigányság felelős vezetői és szellemi kiválóságai megértették az idők szavát. Ők tudják már, hogy a testnek csak ott lehet igazi otthona, ahol a szellem is hazára talál. És tudják azt is, hogy a szellemi haza igazi székhelye, legragyogóbb palotája és legbiztonságosabb végvára a színház. Mert a színház különleges adottságai egyesítik magukban az egész emberiség és egy-egy kis nép kultúrájának csaknem minden magasba törő hajlamát.A színház templom – szentély – is. A görög tragédiák kórusaitól a posztmodern játékok sok monológjáig itt fakad fel a legmegrázóbb erővel a tragikus hősök Istent kereső fohásza. A színház katedra is. A világirodalom óriásai elsősorban a színpadot használták fel arra, hogy a bölcselet világosságát varázsolják a homályban botladozó ember köré.A színház – a szó szoros értelmében – játszótér is. A hétköznapok, vagy éppen a sorsfordító idők terhei alatt roskadozó polgár itt kapja ajándékba az emelkedett önfeledtség legmámorítóbb pillanatait.A színház agora is. Politikai fórum, ahol a szó erejével törnek maguknak utat s toboroznak híveket az avítt rendet elsodró, társadalomjobbító eszmék.És végül: a színház meghitt családi otthon is. Ahol éppen vendégek vagyunk, vagy mi magunk fogadunk vendégeket. A rokonszenv, a ragaszkodás, a tisztelet, az odaadás, az áldozatkészség legszebb és legszuggesztívebb mintáit immár háromszáz éve a színház közvetíti a modern kori Európa polgárának.Jól tudom, persze, hogy egy kulturális műhely hatékonyságának számos olyan feltétele is van, amelyet nem a művészeknek, hanem a gazdaság, a jog, a politika képviselőinek kell megteremteniök. És jól tudom azt is, hogy ennek a színháznak a születése nem pusztán kulturális esemény. Olyan körülmények között került erre sor, amikor a magyar cigányságot a szellem éhségénél nehezebben elviselhető szenvedések is gyötrik. Ezért engedjék meg nekem, hogy – néhány percre feledve a színpadot – hétköznapi életünk gondjaival is foglalkozzam. Ami a magyar roma társadalom gazdasági és szociális állapotát illeti, értelmetlen kísérlet lenne szépíteni a szomorú valóságot. Vitathatatlan tény, hogy összességében a cigányság részesült legkevésbé a piacgazdaság előnyeiből, ám annak legnehezebb terhei és hátrányai őket is sújtják. A létminimum alatt tengődők, a munkanélküliek, a veszélyeztetett helyzetben lévő gyermekek és fiatalok, a legrosszabb lakáskörülmények között élők legnagyobb számban – létszámarányukhoz mérten – a cigányság körében találhatók.E nyomasztó jelenség okai nagyon összetettek. Egyszerre hatnak több évszázados mulasztások, a „szocializmus” kisebbségpolitikájának a tünetekre korlátozódó módszere, s végül a rendszerváltozással együtt járó fejlemény: a cigányság többségének kenyeret biztosító munkalehetőségek nagy- mértékű, hirtelen megszűnése.De nem akarok minden felelősséget a történelemre és az úgynevezett „objektív” körülményekre hárítani. Bizonyosan szubjektív tényezők is szerepet játszanak abban, hogy a cigányok nehezen tudnak kitörni sokszor reménytelennek látszó helyzetükből. Ezek között a szubjektív tényezők között a többségi társadalom jelentős részében élő előítéleteket látom az egyik legmélyebb gyökerű problémának. Együtt kell végiggondolnunk, hogy mi mindent kell tennünk ennek feloldására.Ha sokasodnak, és ha nem oldjuk fel a roma társadalom gazdasági és szociális problémáit, azoknak a követelményeknek is nehéz lesz megfelelni, amelyeket az unió támaszt Magyarországgal szemben. De nem azért kell megoldanunk ezeket a problémákat, mert Európában így nem lennénk elég szalonképesek. Az Európai Unióban is vannak súlyos kisebbségi gondok. A megoldást azért kell keresnünk, mert itt, a saját hazánkban sem érezhetjük jól magunkat, amíg a jólét és a nyomor kiáltó ellentétei a legnagyobb létszámú kisebbséget szembefordítják a többségi társadalommal.Kimondtam már máskor is, most is kimondom: a magyarságnak nemcsak az az érdeke, hogy teljesüljenek a cigányság jogos követelései, hanem az is, hogy céljaikat ne a többségi magyar társadalommal szemben, megtűrt vagy megvetett idegenként, hanem a magyarsághoz való tartozásuk érzésének megőrzésével érjék el.Persze jól ismerjük mindanynyian azt az igazságot, amit a népi bölcsesség azzal a három szóval fejez ki, hogy „kettőn áll a vásár.” Nemcsak azt értem ezen, hogy a cigányságnak is mindent el kell követnie saját boldogulásáért. Ez magától értődő. De arra is célzok, hogy a kisebbségnek is meg kell szabadulnia előítéleteitől.Ilyen előítéletté vált például az a vád, amely a közelmúlt sajnálatos eseményei után erősödött fel – s amit a nemzetközi és a hazai sajtó egy része is szuggerált –, hogy tudniillik Magyarországon „törvényesített” cigányüldözés folyik, mintha a magyar jogrendbe be lenne építve a faji diszkrimináció.Nemcsak köztársasági elnöki minőségemben, hanem mint jogász, mint az európai jogrendszerek ismerője is cáfolom és elutasítom ezt a vádaskodást. Egyébként is téves az a felfogás, amely minden méltatlanságot, igazságtalanságot, egyéni és kollektív sikertelenséget jogsérelemnek vél.Higgyék el nekem: nagyon kevés eredményt érnénk el, ha csak a jog eszközeihez folyamodnánk. Meggyőződhetnek róla, hogy a magyar parlament nem arra törekszik, hogy kijátssza a jogot a cigányság rovására. Az Országgyűlés arra törekszik, hogy az állam hatékonyabban segíthesse a felzárkózásukat, mint amennyire a törvény betűje erre kötelezné. Mert attól, hogy valami jogszerű, még nem biztos, hogy megoldja a problémákat.A többségi és kisebbségi társadalom viszonyában is fontos a törvényesség, a jogkövetés, de legalább annyira fontos a tisztességes együttélés. Együttélés: együttműködés a gazdaságban, a kultúrában, a politikában, és sorsközösség a mindennapok világában.Engedjék meg, hogy egy konkrét példával érzékeltessem, mit értek a jogi szabályozás lehetőségein túlmutató együttműködésen.A magyarországi cigánykérdés hosszú távú kezelésének egyik, ha nem legfontosabb eszköze – felelős politikusoknak, roma értelmiségieknek, a neveléselmélet, a szociológia és a kulturális antropológia avatott művelőinek egybehangzó véleménye szerint – az oktatás. Ezért ezen a téren különösen sok a teendő. Iskolarendszerünknek jobban kell alkalmazkodnia azokhoz a követelményekhez, amelyek a kisebbségi kultúrákból fakadnak. Oktatási-nevelési gyakorlatunknak jobban figyelembe kell vennie, hogy a cigányság kulturális hagyományai a megismerésnek, a gondolkodásnak és a viselkedésnek sajátos vonásait is jelentik. Ezeket fejleszteni és egy másik kultúrába integrálni csak belülről lehet.Statisztikai dokumentáció nélkül is kijelenthető: közoktatásunknak még sokat kell tennie ahhoz, hogy megteremtse a cigányság társadalmi integrációjához a megfelelő kulturális feltételeket. Itt nem egyetlen minisztérium feladatairól van szó! Ahhoz, hogy kedvező fordulat történjen, új módszerekre van szükség. Ilyen módszereket pedig csak több műhely együttműködésével: a költségvetés, az oktatáspolitika, a tanító- és tanárképzés, az önkormányzatok, a karitatív tevékenységet folytató egyházak és a helyi önkormányzatok összehangolt cselekvésével lehet kimunkálni és megvalósítani.Vannak jól bevált programok, kiválóan működő műhelyek, amelyek a kedvező fordulat irányába mutatnak. Ilyen például a kormány céljait megvalósító, tehetséggondozó program Mánfán a Collegium Martineumban. Ilyen a költségvetés által támogatott Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, amely már sok ezer fiatal beiskolázását végezte el.Örömmel tájékoztatom önöket, hogy éppen a napokban ismerkedhettem meg a magyar református egyház cigány gyerekek tanulását korrepetálással segítő kezdeményezésével. Biztos vagyok abban, hogy önök erről hallani fognak, s abban is, hogy a kezdeményezés követőkre talál. E program megvalósulásának várható eredménye az lehet, hogy érzékelhetően emelkedik a középiskolákban tanuló cigány fiatalok száma, mindenekelőtt az óvónő-, a tanító- és tanárképző főiskolákon és egyetemeken. S ha lesz egy folyamatosan növekvő létszámú, diplomát igénylő, pályát elsajátító cigány értelmiség, minőségileg új tartalmat nyerhet a kisebbségi autonómia fogalma.Nos, mindaz, amit eddig mondtam, csak része azoknak a gondoknak, amelyekkel szembe kell néznünk. A felvetett tervek-elgondolások csak részei a szükséges teendőknek.Különösen sokat kell tervezni, finanszírozni, tenni, átképezni, építeni ahhoz, hogy a roma társadalom jobban tudjon dolgozni, lakni, egészségesebben élni. Önöknek, nekünk, a kormánynak, az Országgyűlésnek, egyházaknak, pártoknak, mindnyájunknak sok dolga van ebben. És szeretnünk is kell egymást és egymás kultúráját.Ezzel most visszakanyarodok ahhoz, hogy mi itt most az első magyar cigány színházat köszöntjük. Biztosan felmerül önökben a kérdés: hogyan fér össze ennyi minden: színház, oktatás, gazdaság, jog és politika. Mi köze van a cigányság szociális gondjainak, mindennapi létproblémáinak a színjátszáshoz?! Mi köze lehet egyáltalán a kultúra, a szellem világának a gazdasági felemelkedéshez? Széchenyi István, a legnagyobb magyar erre azt mondta, hogy csak úgy remélhetünk ránk és utódainkra nézve üdvöt, ha anyagi és szellemi építkezésünk együtt halad.Biztosítom önöket arról, hogy a magam részéről mindent megteszek, hogy ez az építkezés sikerre vezessen. Fel kell karolni és támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amely a mondottak szellemében hozzájárul a magyar cigányság felemelkedéséhez. Kérem önöket – cigány politikusokat, írókat, művészeket, vállalkozókat, mindenkit –, hogy fogadják el ezt az együttműködésre szólító felhívást. Én magam is keresni fogom az alkalmakat, hogy – kisebb-nagyobb körökben – megvitassuk és keressük az önöket és valamennyiünket legjobban foglalkoztató gondok megoldását. És számíthatnak hivatalom segítőkészségére is.E gondolatok és tervek jegyében kívánok a 100 Tagú Cigányzenekarnak és az első magyarországi cigány színháznak boldog születésnapot, és minden jóakaratú embernek szebb holnapot.