A piacgazdaság felkent papjai

Mit mondott volna Adam Smith diákjainak, ha megérte volna a kommunizmus bukásának végét? Egy új, kiegészítő fejezetet írt volna örökérvényű könyvének, A nemzetek gazdasága végére, ahol elmagyarázta volna, hogy a piaci integráció, a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad mozgása zónájának kiterjesztése Közép-Európára sohasem látott előnyöket nyújtott volna mind a régió, mind egész Európa számára.
Mit tettünk mi, európaiak ennek érdekében? Szinte semmit! Az eddig hozott EU-döntések kicsinyesek és szűk látókörűek. Az Európai Bizottság által javasolt álláspont, amely korlátozza a közép-európai munkavállalók szabad mozgását, éppen ennek a magatartásformának kitűnő példája. A mostani tagállamok – egyéni döntésük függvényében – hét évig korlátozhatják vagy teljes mértékben le is tilthatják a mostani jelölt országokból érkező munkások munkavállalását. Felmerül a kérdés, hogy nem éppen a bizottság-e az az intézmény, amely a csatlakozási tárgyalások során szigorúan számonkéri a tagjelölt országoktól azon közösségi jogszabályok betartását, amelyek szavatolják a négy alapvető szabadság betartását.
Nem kétséges, a döntés sérti a Smith-féle axiómát. Kérdéses, hogy miért támogatta Gerhard Schröder és Edmund Stoiber a bizottság kezdeményezését, amikor éppen most folyik Németországban a migrációs törvénycsomag vitája, és ott sokan – köztük maga Schröder és Stoiber is – támogatják a zöldkártyarendszer bevezetését, ami nagymértékben megkönnyítené a munkaerő bevándorlását. Emellett az is világosnak tűnik, hogy a jövendő tagállamokból majdan érkező munkaerő alacsony mértéke sem tudná kompenzálni a német munkaerőpiacon középtávon fellépő krónikus munkaerőhiányt. És még nem beszéltünk arról, hogy tudja majd Németország megoldani a közeljövőben és szociális és nyugdíjalapjaiban fellépő krónikus hiányt.
Akkor miért történt meg, ami megtörtént? Könnyű azt mondani, hogy hibáztak a politikusok, közelednek a választások is, és különben is, igen alacsony a bővítés társadalmi támogatása a tagállamokban. Sajnos még mindig igen könynyen lehet politikai tőkét kovácsolni az idegenellenességgel. Jól ismert a régi sirám: jönnek a külföldiek, csődbe viszik a társadalombiztosítási rendszert és elveszik munkahelyeinket. A bővítés és a határok megnyitása természetesen nem jelenti azt, hogy a német szociális ellátórendszert ki kell terjeszteni majd az új tagállamokra. De ezzel egy időben tanulnunk is kell a német egyesítés leckéjéből. A munkaerő mozgásának eddigi tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy a migráció – kivéve, ha a migránsok túlnyomó része nem válik aktívvá a munkaerőpiacon – mindenkinek előnyös. Növekszik az adóbevétel, csökken a szociális háló túlfeszítettsége, a gazdasági fejlődés és munkahelyteremtés új lendületet vesz.
Ismét hangsúlyoznunk kell, hogy Németország akkor hozta meg védekező jellegű döntését, amikor egy sor gazdasági érv szól az ellen. Ahelyett, hogy a német kormány meghajolt volna az érdekcsoportok és szakszervezetek nyomása alatt, azon kellett volna gondolkoznia: miképpen kompenzálja azokat a rétegeket, akik vesztettek volna a munkaerő-piaci nyitással. Ha ezt végiggondolták volna, ki lehetett volna küszöbölni a határvidékeken fellépő negatív hatásokat.
Egyre több érv hangzik el annak az érdekében, hogy szintén korlátozzák a szolgáltatások szabad mozgását a tagjelölt országok irányában. Ezzel a stratégiával ki lehetne küszöbölni a munkaerő-áramlás kérdéseiből származó negatív hatásokat – állítják a német szakszervezetek. Nem lett volna egyszerűbb és talán becsületesebb, ha ezeket a feltételeket megosztották volna a tagjelölt országokkal még a tárgyalások megkezdése előtt és azelőtt, hogy elkezdték volna szajkózni a gazdasági integráció, a szabad piac és kereskedelem mantráit?
Véleményem szerint itt az idő, hogy azok az egyetemi tanárok, kutatók, gazdasági szakértők és üzletemberek, akik a szabadpiac és nyitott gazdaság hívei, felálljanak és hangosan elmondják kritikáikat az EU politikája ellen. Emellett fontos az is, hogy a jövőbeli fiatal EU-polgárok Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról tudassák az EU-val, hogy miképpen látják a piacgazdaság „felkent papjait”, akik a valóságban olcsó protekcionista politikát folytatnak.
(Fordította: dr. Grúber Károly)

A szerző a Deutsche Bank kutatórészlegének vezető elemzője