A terrorizmus és a légi közlekedés biztonsága

Az Egyesült Államokban történt szörnyű tragédia hatása alól senki nem tudja kivonni magát. Kihatásait, következményeit ma még alig lehet megbecsülni. Politikusok, elemzők szájából elhangzott, hogy szeptember 11. óta minden megváltozott a világon, alapvetően új időszak kezdődött. Abban mindenki egyetért, hogy a vétkeseket meg kell büntetni, és abban is, hogy a világ vezető államférfiainak minden lépésüket, döntésüket alaposan meg kell fontolniuk. A korábban elkövetett hibákért, az elszalasztott lehetőségekért, az elnéző magatartásért nagy árat kell az emberiségnek fizetnie. Nyitott kérdés azonban: mennyire lehet a jövőben a terrorizmussal fenyegetőzőket elszigetelni? A józan államok közössége nyilvánvalóvá tudja-e tenni, hogy megtorlás, teljes kiközösítés nélkül senki, egyetlen állam sem adhat helyet, terepet, menedéket, kiképzési lehetőséget terrorista mozgalmaknak, őrült megszállottaknak. Mennyire tud a demokratikus világ érvényt szerezni a veszélyes politikát folytató országok politikai-gazdasági izolálását célzó határozatainak, és mennyire lehet az ezt – üzleti megfontolásból – megszegő országokat jobb belátásra bírni? Nem kellene-e korlátozni vagy teljesen megszüntetni a világ számos táján egymással szemben álló törzsek, népcsoportok, a hatalomért küzdő szervezetek háborúzásának akaratlan elősegítését modern és kevésbé modern fegyverekkel? Közelebb kerülhetünk-e az arab népek és az iszlám elkövetők gondolatvilágának megismeréséhez, a kis népek önállósulási, hazakeresési vágyaik, törekvéseik megértéséhez? Mennyire sikerül a világ hatalmasságainak és a szegény, gazdasági szempontból magukat elnyomottnak érzett országok vezetőinek szót érteniük? Az emberiség jövőjét ugyanis nem a gazdagok határtalan gyarapodása, hanem sokkal inkább a szegény országok felzárkózásának támogatása, az ezzel kapcsolatos feszültséggócok csökkentése határozza meg. Vajon módosul-e az Egyesült Államok politikája, álláspontja a világ más égető gondjainak megoldásában, vagy továbbra is kizárólag saját érdekeit tartja szem előtt: a politikusok szóhasználata erejüket, hatalmukat, gazdagságukat tükrözi?
A nemzetközi terrorizmus ellen nem lehet hagyományos eszközökkel harcolni, látványos sikereket elérni, a háborút a „győzelem napjával” befejezni. Éppen ezért mindent meg kell tenni a hasonló terrortámadások megismétlődésének, kiterjedésének elkerülésére. Ebben lényeges szerepet játszik a légi közlekedés biztonsága. Ezzel kapcsolatban joggal merülhet fel bárkiben a kétely, tehetünk-e mi, egyszerű halandók bármiféle javaslatot, észrevételt a repülés biztonságával megbízott sok ezer szakembernek? Egyáltalán: hogyan jövünk mi ahhoz, hogy laikusként megszólaljunk? Azon a jogon és alapon, hogy mint bármelyik országban élő utasok, vagy soha repülőgépre nem szálló polgárok, mi is szenvedő alanyai voltunk, lehetünk a repülőgépekkel végrehajtott terrorista akcióknak, a kevésbé tökéletes biztonsági előírásoknak vagy azok be nem tartásának.
Az Amerikát ért támadások után minden emberben felötlik a kérdés: el lehetett volna kerülni, meg lehetett volna akadályozni ezeket a borzalmakat? Amióta megtörténtek az első repülőgép-eltérítések, a világon dollármilliárdokat költöttek és költenek biztonsági berendezésekre. A repülőtereken az alkalmazottak ezreinek egyetlen feladatuk van: megakadályozni a fegyverek, a potenciálisan veszélyes eszközök felvitelét a repülőgépekre. Az utasok és kézi poggyászaik ellenőrzésére a tudomány segítségével rendkívül érzékeny detektáló műszereket fejlesztettek ki, amelyek már csaknem lehetetlenné teszik a fegyverek és a robbantóanyagok felvitelét az utastérbe. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedben drámaian csökkent a repülőgép-eltérítések száma. Azok azonban, akik utazásaik során már több repülőtéren megfordultak, tapasztalhatták, hogy az ellenőrzések alapossága, a módszerek érzékenysége eltérő. Vannak olyan érzékelők, amelyek már egy százforintos érmét, sőt sztaniolba csomagolt rágógumit is jeleznek, és vannak olyanok, amelyek egy pénzérmékkel teli pénztárcát sem „vesznek észre”. Az utóbbi azt is jelenti, hogy ezeken a repülőtereken egy kés vagy borotva összeszerelésére alkalmas fémtárgyat gond nélkül magával vihet az utas. Elszomorító és elgondolkoztató, hogy amikor évek óta tanúi vagyunk az elvakult és valamilyen cél elérése érdekében vállalt öngyilkos merényleteknek, amikor embereket és épületeket robbantottak fel teherautókban, autóbuszokban elhelyezett bombákkal, akkor a terrorista merényletek megakadályozásával foglalkozó szakértők ezrei nem gondoltak arra, hogy a repülőgépek fegyverként is alkalmazhatók, bevonásukkal még szörnyűbb, még hatásosabb akciókat is végrehajthatnak? A repülés biztonságáért felelős nagy létszámú szakértőgárda miért nem vette figyelembe olyan események lehetőségét, mint amilyenek szeptember 11-én történtek? Hiszen ők is nagyon jól tudják, hogy a repülőgép-vezetést terroristák is elsajátíthatják, sőt a pusztításokat, a gyilkosságokat kiötlő agytrösztök pilótákat is beszervezhetnek erre a célra. Hiszen azok az arab államok, amelyek – enyhén szólva – nincsenek baráti viszonyban a nyugati világgal, elsősorban az Egyesült Államokkal, légi közlekedésükben szintén amerikai gépeket használnak! Amennyiben ezek a személyek bejutnak a pilótafülkébe – és ennek különösebb akadálya eddig nem volt –, a gépeket is hatalmukba keríthetik, és korlátozott ideig oda vezethetik, ahová akarják.
Ebből a szempontból az alapvető kérdés: megakadályozható-e, hogy illetéktelen személyek bejussanak a pilótafülkébe? Ezzel kapcsolatban az elektronikus médiában folytatott beszélgetésekben elhangzott, hogy a repülőgép személyzetének elsődleges feladata az emberélet megóvása. Következésképpen, ha a géprablók be akarnak jutni a pilótákhoz, azt meg kell engedni, ha az eredeti céltól eltérő leszállási helyet adnak meg, azt nekik követniük kell: nem kockáztathatják meg a fenyegetések beváltását. Az is nyilvánvaló volt azonban, hogy egyetlen pilóta sem fog olyan parancsnak, követelésnek engedelmeskedni, mely ezzel a elvvel ellentétes, tehát nem hajlandó a gépet semmiféle objektum ellen irányítani. Ez tette szükségessé a repülőgépek vezetésére is alkalmas terroristák bevetését.
Az elkövetkező időszakban minden bizonnyal számos új biztonsági rendszabályt vezetnek be, illetve lényegesen tökéletesítik az ellenőrzéseket. Előtérbe kerülnek a titkosszolgálati tevékenységek is. Ezek az irodák az eddigieknél lényegesen nagyobb erőfeszítéseket tesznek, hogy ügynököket építsenek be a terrorista szervezetekbe. Hogy ez lehetséges-e egy olyan hálózat esetében, mint amilyen Bin Ladené, erősen kétséges. Feltehetően az országok légiereje is feladatot kap az utasszállító repülők mozgásának követésére, ellenőrzésére. Elképzelhető, hogy a harci gépek parancsot kapnak az eredeti pályájáról eltérő és nyilvánvalóan pusztító céllal mozgó utasszállítók megsemmisítésére. Hogy ennek érdekében a világon hány vadászgépet kell készenlétben tartani, azt még megbecsülni sem merem. Azt is figyelembe kell venni, hogy amikor egy város közelében felszálló vagy leszálló repülőgép irányváltása nyilvánvalóvá válik, és amikor megnyugtató módon tisztázzák, hogy ez terrorista céllal történt, bizony nem sok idő marad a gép lelövésére. Különben nehéz, csaknem lehetetlen ezt olyan esetekben elérni, amikor a repülőtér rendkívül közel van a város szívéhez. Ezek közé tartozik például az egyik washingtoni repülőtér is. Vannak azonban olyan óvintézkedések, amelyekre már eddig is szükség lett volna, amelyeknek a bevezetése nem tűr halasztást.
Egyik, lehet, hogy talán legfontosabb óvatossági rendszabály a pilótafülkék elzárása az utasfülkétől. Repülőgépeken gyakran utazók tanúi lehettek annak, hogy még a gépek eltérítésének időszakában is voltak olyan légi járatok, amelyeken – az utazás közben – a pilóták valamelyike kijött az utastérbe és kedvesen érdeklődött hogylétünk iránt. Azt is láthattuk, amikor az utaskísérők a pilótafülkében a gépek vezetőit szolgálták ki, és bizony az még a közelmúltban is gyakran előfordult – bármennyire is szabálytalan volt –, hogy hosszú ideig nyitva maradt a pilótafülke ajtaja: a kíváncsiskodók nyomon követhették az ott dolgozók bonyolult munkáját. Ezen a gyakorlaton mindenképpen változtatni kell. Alig hihető, hogy technikailag ne lehessen, lehetett volna olyan ajtót és zárat készíteni, amelyet az utastérből nem, vagy csak hosszabb erőfeszítéssel lehet kinyitni. A robbantás gyakorlatilag kizárható, mivel az érzékeny műszerek az utasoknál lévő robbanóanyagot is kimutatják. A pilótafülke elzárása számos apró technikai gondot vethet fel – ilyen például a pilóták étkeztetése –, ezek azonban nézetem szerint mind könynyen megoldhatók. Annak sem lehet akadálya – ha eddig nem valósították meg –, hogy az utastérben történteket kamerák segítségével a pilóták követhessék, és válságos helyzetben ennek megfelelően döntsenek.
A terrorista támadások elkerülése szempontjából ez a megoldás sem tökéletes és elégséges, de nem szabad elfelejteni, hogy a repülőgépek elrablása, majd az azt követő pusztítás is meglehetősen egyszerű módon történt, és azt sem, hogy ha a pilótafülkék ajtaját lezárták volna, ha a terroristák nem kaparintják meg a gépek irányítását, akkor ezek a szörnyűségek aligha történtek volna meg.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja