A világ, amely nem az, ami tegnap volt

Mikor e sorokat írom, kedden éjjel New Yorkban, Manhattanben, az összeomlott házak alatt emberek százai várják a halált, mert még nem haltak meg, de ez percek vagy órák kérdése, mert nincs az az emberi hatalom, amely az égő máglyaként átforrósodott és összedőlt romokat megközelíthetné. Mellettem az íróasztalon égő gyertya, amikor este hazaértem irodámból, akkor gyújtottam meg. Ez a harag napja. A tett módja mintha arra utalna, hogy a tettesek a mozlimok között keresendők, pedig még semmit sem tudunk. Egy nevet emleget az egész világ, mutatják is a képét, a név ismerős, de nekünk magyaroknak e névnél ismerősebb egy másik név, az, hogy Jumurdsák. Mert – és ezt gyerekkorunktól tudjuk – ő „a legfőbb gonosz”, aki a Mecsek patakjánál játszó hétéves Gergőt és az ötéves Vicuskát elrabolta. Gyermekkorom óta ő a legfőbb terrorista, mert ártatlan gyerekeket ejtett fogságba. S hány, de hány magyar lett janicsárrá Jumurdsák miatt, mit nekünk Oszama bin Laden – de mégis. Mától a világ már nem az, ami tegnap volt.