Egyesült Államok: most eljött a Judgement Day

Félni a nagyobbik fiútól félünk, de szeretni, akit szeretünk, az ezredévek óta a legkisebb fiú. Dramaturgiai értelemben övé a feltétlen szimpátiánk. Dramaturgiailag a nagyobbik fiú arra van predesztinálva, hogy pórul járjon. Hogy általa bizonyíttassék a tétel: aki magasra tör, mélyre zuhan. Aki közel kerül a tűzhöz, megégeti magát. Ikarusz túl közel került a tűzhöz, balsorsa ismert, landolt ő is, ahogy kell. A titánok és gigászok is legföljebb holtukiglan nagyok. A nagyzás bűn, a csekélység erény. Csekélységem. Small is beautiful. Éljen a legkisebb fiú! Ki szurkol Góliátnak? A Dávid–Góliát történet is a legkisebb fiú igazságát zengi, a nagyság veszendő, a furfang viszont, ha a nagy ellen vetjük be, mégha nem etikus is, megengedett. Leleményes Odüsszeusz ugyanilyen unetikus, de megengedett csellel jár túl a küklopsz eszén. A népmesék is tele vannak füttyös lelkű szent csúzlisokkal. Aki sikerre predesztinált, az a hetedik, nyolcadik testvér, az utolsószülött. Rózsa Sándor is a legkisebb fiú mítoszából táplálkozva válhatott össznépi rokonszenv tárgyává. Valahol a chaplini csámpa is erre a figurára hajaz. Titanic kontra kisember. Örök per. Amikor egy kicsit és szegényt baj ér, az tragédia. Ha ugyanez egy gazdag naggyal történik, igazságszolgáltatás.
Most Amerika számára eljött a Judgement Day. Az Igazság napja. Pár papírvágó kés és négy eltérített repülőgép elég volt a világvégéhez. Nem kevés ember akad, aki úgy érzi, lényegében igazságszolgáltatás történt. A világban néhány esztendeje igazságosztó a hangulat. Láthatatlan spirituális terrorszervezet jött létre, no nem a Szürke Farkasok, hanem a Legkisebb Fiúk. A Legkisebb Fiúk Frontja. Ebben a frontban mindenki ott van, aki nem számít, tehát legkisebb fiú. Aki kimaradt a buliból. Fiúk a hátsó udvarból. Amerika hátsó udvarából? Igen, a legkisebb fiúk. Határtalan és konfúz, összeverődött, ugyanakkor szétverhetetlen, rendezetlen és mégis jól szervezett, megragadhatatlan és érthető, érvelő és egyidejűleg irracionális társaság ez. Alkotják Seattle népe, anarchistástul, maoistástól, kommunistástól, a különböző antiglobalista és pacifista, zöld szabadcsapatok, nemzeti radikális, szélsőjobboldali pártok, szociális érzékenységű vallási csoportok és egyházak, no meg a mohamedán fundamentalizmus legkülönbözőbb árnyalatú szervei, sejtjei, terrorszervezetei. És még sokan mások. Nem csak Kelet-Jeruzsálemben állt a bál. Aki szerint most igazságosztó hangulat van, annak egyik szeme sír, a másik meg nevet. Az egyik szem szerint ez azért túlzás, mert mégiscsak ártatlanok, ugye, a másik szem szerint viszont Amerika végre megkapta. Megfizetett Hollywoodért, a rágógumiért, Vietnamért, a bevásárlóközpontokért. A globalizációért. Globalizáció egyenlő Amerika. Mindazok, akik démonizálták a Nemzetközi Valutaalapot, a Világbankot, a Mc’Donaldsot, Uncle Samet, most elégedettek. Kimondva-kimondatlanul. Jéghegyek az égből, meghalt a cselszövő, elsüllyedt a Titán. Romhalmaz lett belőle, mély a magas. Íme, a globalizáció alternatívája. Ha ez az alternatíva...
Az Amerika elleni terrortámadásért jogilag nyilván egy szűk, fanatikus csoport felel, ám az üzenet, amit ez a csoport a globalizáció szimbólumainak megsemmisítésével a világnak küldött: sokaké. Ebben a terrorcselekményben közvetve benne van a legkisebb fiúk keze. Mindazoké, akik egy globalizáción kívüli világról álmodtak. Az álmainkért és az indulatainkért is lám, felelősek vagyunk. Az igazság veszélyes fegyver, legalább annyira, mint a papírvágó kés. Ideje tükörbe néznünk. Az amerikai sorstragédia, a csapás az amerikai álomra tükröt tart az antiglobalista álom elé is. Megmutatja, milyen az, amikor a világ nem működik. Belekóstolhattunk a tökéletes anti-globalizációba, hisz néhány napra úgymond minden megállt. A lélegzetünk is elállt. S megkérdezhettük magunktól: valóban ez kell nekünk? Kell-e nekünk a halálos csönd, vagy nem is olyan rossz a rossz, ami ellen nemrég oly megveszekedettül hadakoztunk? Hátha boldogok voltunk a bevásárlóközpontban, jó fizetésért stabil állást szerettünk volna, nagy alapterületű, fűtött lakásba hazamenni, hátha nem is olyan rossz dolog a szabadság és a demokrácia. A Világkereskedelmi Központra mért csapás következményeképp elgondolkodhatunk a globalizáció valódi természetén. Ha a Világkereskedelmi Központ a globa-lizáció elvarázsolt kastélya, most üszök által világosan megpillanthatjuk, kik is éltek ebben a kastélyban. Mindenekelőtt hús-vér emberek. Dolgozó emberek. Adminisztrátorok, titkárnők, takarítók, liftesek, kreatívok s persze nagyfiúk is, ügyvédek, üzletkötők, menedzserek. Jelzem, a menedzser is ember. Családja van, s tevékenységével, a cég feltuttatásával meglehet, állást teremt mások számára.
Churchill vért és könnyeket ígért az angol népnek, hadba szállva Németország ellen. Mit ígér a világ számára a globalizáció elleni háború? Meglehet munkanélküliséget, gazdasági recessziót és politikai önkényt. Akkor viszont így kellene indítani. Egyszer már megrendített bennünket a legkisebb fiú, a proletárfiú sanyarú sorsa, s beolvastunk a burzsoá fiúnak. A polgárnak. Egyszer már úgymond győztünk a társadalmi igazságtalanság felett s éltünk abban a világban, ahol mindenki arányosan lehetett szegény, kivétel: a gazdag pártfunkcionáriusok. Fidel Castro, Kim Dzsong Il, Khadafi és az iszlám terrorizmus vezérletével elvileg felépíthető még egyszer olyan nemzetközivé lett antiglobalista világrend, ahol mindenki egyformán szegény. Állnak még a paloták.
Két palota már nem áll. Ikrem, ikrem, mondd meg nékem, ki nem áll már a vidéken? Most a nagyobbik fiú kapott sebet. Ő vérzik, ő szenved. Válik szemünk láttára emberarcúvá. Főpróbát tarthat az emberség. Ahol a gazdagoknak nem irgalmaznak, ott elvesz a szegény. Az igazság nem kenyér. Nem áll rá a csodálatos kenyérszaporítás törvénye. Nem lehet szétosztani. A legkirívóbb igazsátalanság sem lehet jogalap az igazságosztásra. A létező igazságtalanságok ezt olykor elfeledtetik velünk. A Közel-Keleten is összemosódnak a terrorizmus és a palesztin függetlenségi háború határai, s keveseknek tűnik fel, hogy az önálló palesztin államért küzdő erők közül sok végletesen antidemokratikus természetű. A csecsenföldi orosz elnyomás igazságtalansága is hosszú ideig lefedte a csecsen ellenállók egy részének terrorista, fundamentalista karakterét.
Két féltekéből áll a humánum, e kettő pedig jelesül az igazságérzet és a lelkiismeret. A bolsevizmus, a nácizmus, most pedig az iszlám terrorizmus is olyképp tudott s tud jelentékeny tömegbázisra szert tenni, hogy az igazságérzet jegyében észrevétlenül megszünteti a lelkiismeretet. Ahol igazságérzet van, de nincs lelkiismeret, ott többé az emberélet már nem számít. Emiatt lehetnek a terrorcselekmény végrehajtói saját vonatkoztatási rendszerükön belül ártatlanok. Mert van igazságérzetük és nincs lelkiismeretük. Ne hagyjuk hát kijátszani egymás ellen az agyféltekéinket. Igazságérzet többé ne uralkodhassék lelkiismeret fölött. Mert bár Allah akbar, Allah hatalmas és az igazság nagy, de a lelkiismeret a legkisebb fiú.
A szerző író


A világ összes tv-csatornáján az iszonyatos iszonyat óta éjjel-nappal szinte másodpercenként sugárzott New York-i „emblematikus” képsornál csak az lenne „ellenhatásúbb” – lehet, hogy erre még nem gondoltak? –, ha ugyanezt a pár kockát mostantól levetítenék visszafelé forgatva.
(Tehát a kivehetetlen hamu, por és minden-fellegekből lassan kirajzolódik két emelkedő épülettömb, egy óriási tűzgomoly kialszik, és a már addigra ismét a felhőt karcoló két gigantikus jelképből kiúszik két repülőgép az összes élő utassal!)
Ez igazán élő adás volna!
Sándor György