Részországgyűlés, részbizottságok, részigazságok

Az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportjának kezdeményezésére 2001. augusztus 13-án rendkívüli ülést tartott az Országgyűlés. Az ülés rendkívül gyorsan véget ért, miután a T. Ház nem volt határozatképes, illetve a napirendről sem tudott dönteni. Ezt követően a két baloldali frakció egy része megszállta a Parlament lépcsőinek egy részét, és ott részországgyűlést tartott. Ez persze egy árnyalattal még mindig jobb, mintha vörös zászlók alatt egyenesen az utcára vonultak volna – így tiltakozva a polgári demokrácia formális volta ellen.
A baloldali részországgyűlésen Kóródi Mária (rész)elnök vezényletével két rész-vizsgálóbizottságot hoztak létre: egyik a miniszterelnök politikai felelősségét szeretné megvizsgálni Szabadi exállamtitkár ügyében, a másik pedig a Dunaferr és az Orbán-bányák közötti szerződéseket. Lényegében mindkét bizottság a miniszterelnök tekintélyének lejáratásával próbálkozik. Mindkettő élén egy-egy hiperaktív politikust találunk: a posztkommunista-szocialista Keller László szereplési gyakoriságát valószínűleg csak a szocialista tervgazdálkodás szakértője, az SZDSZ-es Bauer Tamás múlja felül. Az álló-ülésen azonnal elhangzott egy részinterpelláció is: természetesen Eörsi Mátyás szólalt fel, aki azt szerette volna megtudni, hogy a miniszterelnök miért tagadja meg neki a válaszadást. Mécs Imre is szólni kívánt volna, de közlendője valószínűleg eltért a felhevült baloldali képviselők mondanivalójától, így aztán élve a részdemokrácia adta lehetőséggel, egész egyszerűen lehurrogták, elhallgattatták.
De kik is valójában a lépcsőházi előadás főszereplői? Vajon van-e erkölcsi joguk és alapjuk vizsgálódni, gyanúsítgatni, vádaskodni? Vegyük sorra e politikai operett szereplőit.
Az SZDSZ-es Kóródi Mária jellemrajzához feltétlenül hozzátartozik, hogy míg az 1990-es életrajzában az úgynevezett demokratikus ellenzékhez való kapcsolatát hangsúlyozta, addig 1995-ben már nem felejti el megemlíteni: „apám pártfunkcionárius, majd szakszervezeti mozgalmár.” Ekkor már a marxista-leninista egyetemen szerzett diplomáját sem szégyelli.
Keller László még az MSZMP Pest Megyei Bizottságának munkatársaként alapozta meg máig tartó politikai karrierjét.
Eörsi Mátyás a különböző gyanús ügyekben elhíresült Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda névadója és tulajdonosa. Máig nem tudjuk pontosan, hogy 1994 és ’98 között az iroda milyen kapcsolatban állt az ÁPV Rt.-vel. Mikor és mennyiért végzett neki munkát? Hogyan lehetséges, hogy az erkölcsi kérlelhetetlenség szerepében tetszelgő Eörsi Mátyás társai között két rossz hírű, egykori ÁVH-s tisztet találunk? Dr. Bauer Miklós és dr. Bárd Károly egy magára erkölcsileg valamit is adó munkaközösségnek aligha lehetne tagja. Bauer Miklóst sokan és súlyos dolgokkal vádolták az elmúlt másfél évtizedben. Gábor Róbert Az igazi szociáldemokrácia című könyvében – többek között – ez olvasható: „Ries István 1950 júniusában súlyos árat fizetett magatartásáért: Bauer Miklós ávós alezredes saját bevallása szerint agyonverte az Andrássy út 60-ban.” (243. oldal) Nincs tudomásunk róla, hogy Bauer Miklós feljelentette volna Gábor Róbertet... Valószínűleg nem véletlen, hogy az Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda látta el a gyilkossággal alaposan gyanúsítható Vajda Tibor egykori ÁVH-s őrnagy képviseletét az ugyancsak Ausztráliában élő Bárdy Magdolna ügyében. Az sem lehet véletlen, hogy az SZDSZ-es Kuncze Gábor belügyminisztériuma cégjelzéses papíron 1995. augusztus 14-én egy „Hivatalos feljegyzést” adott ki az Eörsi és Társai számára. A 178/1995. számú ügyiratban az alábbi mondat található: „1. Az ÁVH vizsgálati főosztályán a kérdéses időszakban (1950–52 között) nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása. Vajda osztályvezetőként kifejezetten tiltotta ezt.” Ez lényegében az ÁVH rehabilitálására irányuló kísérlet. Eörsi Mátyás a mai napig nem tette világossá: hogyan viszonyul e szégyenteljes ügyhöz, és elítéli-e mindazokat, akik e történelemhamisításhoz asszisztáltak? Lényeges kérdés, hogy beszélt-e ebben az ügyben esetleg Kuncze Gábor belügyminiszterrel? Vagy Bauer Tamás SZDSZ-es parlamenti képviselővel, aki történetesen dr. Bauer Miklós fia. És nem tartotta-e – dr. Bauer és dr. Bárd miatt – furcsának, etikailag-erkölcsileg pedig problematikusnak egy ilyen ügy elvállalását?
Bauer Tamás néhányszor már kifejtette, hogy alantas dolog a gyerekeket felelőssé tenni apáik bűneiért, ráadásul neki semmi köze dr. Bauer Miklós ÁVH-s tiszt korábbi cselekedeteihez, aki szerinte egyébként is ártatlan. De joggal vetődik fel a kérdés: ha Bauer Tamás sem politikailag, sem erkölcsileg nem vonható felelősségre édesapja múltbeli cselekedeteiért, akkor hogy jön ő ahhoz, hogy Orbán Viktort erkölcsileg elítélje édesapja, Orbán Győző törvényes üzleti tevékenysége miatt? A fiúk felelősségre vonandók szüleik üzleti tevékenységei miatt, de az apák történelmi bűneiről még beszélni sem szabad? Miféle abszurd világ ez? Olyanok gyanúsítgatnak és rágalmaznak, akik a szekrényajtót alig merik kinyitni? A plenáris ülésen felszólaló Pető Iván szerint jogtalan előnyszerzés, ha a kormány bármely tagjának családtagja állami vállalat beszállítója. De ha ezt valaki törvényesen, tisztességesen és olcsóbban teszi mint a konkurencia, akkor hol van itt a jogtalan előnyszerzés? Miről beszélnek egyáltalán? Ami azonban a legmegdöbbentőbb: olyan emberek lépnek itt fel jó ideje, komoly médiaasszisztenciával az erkölcs kérlelhetetlen bajnokaként, akiknek inkább ön- és családi múltvizsgálatot kellene tartaniuk. Pető vagy nem tudja, ki volt az apja, vagy hazudott. Azt állította: édesapja kárpitos volt. Ezzel szemben bírói végzés és dokumentumok sokasága bizonyította, hogy Pető Lászó az ÁVH magas rangú tisztje volt. Arra sem árt emlékeznünk, hogy Pető Ivánnak korábban a Szokai– Tocsik–Boldvai–Budai–Virág-ügy miatt pártelnöki tisztségéről is le kellett mondania.
A világ erkölcsi rendjének helyreállítása érdekében kívánatos lenne, ha a részparlament képviselői két újabb vizsgálóbizottságot hoznának létre. Az egyik áttekinthetné az Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda viselt dolgait, a másik megkísérelhetné annak tisztázását, hogy dr. Bauer Miklós korábbi tettei, valamint az Eörsi Mátyásnál végzett tevékenysége miatt fia, Bauer Tamás politikailag, de főként morálisan alkalmas-e egy parlamenti rész-vizsgálóbizottság vezetésére. A Keller László vezette részbizottság meghallgathatná dr. Bárd Károlyt, dr. Bauer Miklóst és dr. Eörsi Mátyást. A rész-vizsgálóbizottságnak célszerű lenne azt is tisztázni, hogy létezik-e itt is a kettős mérce: mást kérnek számon a baloldaliakon és megint mást a jobboldaliakon. Ugyancsak eldöntésre váró kérdés, hogy elvárható-e egy egyenesági leszármazottól, hogy tárgyilagosan foglaljon állást történelmi-politikai kérdésekben, és olyan törvények életbeléptetését szorgalmazza, amelyekkel esetleg a saját felmenőit juttatja börtönbe?
Időközben ülésezett a Bauer-féle rész-vizsgálóbizottság, ahol azt a Zarándok Jánost hallgatták meg, aki korábban a Dunaferr kizárólagos beszállítója volt, sőt a régi vezetés 2009-ig (!) szóló újabb szerződést írt alá vele. Zarándok úr nehezményezte, hogy rajta kívül más is szállít a Dunaferrnek dolomitot, ráadásul 10 százalékkal olcsóbban. Ez tényleg botrány, érdemes tehát tovább vizsgálódni... Kissé zavaró, hogy Zarándok úr az új szerződésével kapcsolatban nemrégiben teljes megelégedettségének adott hangot, majd az SZDSZ közeli Hetek című lapnak (kiadó: a HIT-Gyülekezete) a következőket mondta: „Üldözött lettem, mint a zámolyi romák, akár kezet is foghatnánk egymással. A különbség csak annyi közöttünk, hogy nem a bőröm színe, hanem a vállalkozásom miatt üldöznek, de ha kell, elmegyek én is Strasbourgig.” (Kovács Klára: Nem dolgozom tovább ebben a politikai miliőben (sic!), 2001. július 14.)
Az egész ügy szempontjából az meg már végképp érthetetlen, hogy sem Bauer, sem Eörsi, sem Keller nem kíváncsi arra, hogy mi volt a szerepe a vállalat életében a ciprusi adóparadicsomba bejegyzett Dunaferr Enterprises nevű pénzügyi tanácsadó cégnek. Az viszont eszükbe jutott, hogy meghallgatnák a miniszterelnök édesapját is. Nincs konkrét ügy, nincs vád, nincs határozott gyanú, ennek ellenére tovább folyik a maszatolás, a lebegtetés, a sejtetés stb. A lényeg az, hogy beszéljenek az „Orbán-bányákról”. (A részigazságok kedvelőit bizonyára nem zavarja, hogy mindössze egyetlen bányáról van szó.) Ehhez képest minden másodlagos. Pedig Orbán Győző nem árulta el a hazáját, nem szolgált idegen hatalmakat, nem juttatott merő jó szándékból börtönbe ártatlanokat, nem kínzott meg és nem gyilkolt meg senkit. A fia sem. Egyesek most mégis őket próbálják démonizálni.
Lehangoló, hogy tíz évvel a rendszerváltozás után olyan emberek szeretnének ítélkezni mások fölött, akiknek erkölcsi okokból már régen vissza kellett volna vonulniuk minden közéleti-politikai szerepléstől. Közös szégyenünk, hogy ez még mindig nem történt meg.