Zsebesek és zsebszerződők a földügyi vitában

Az ókor római jogtudósai a normatív jogot aligha hirdették volna az emberi viszonylatok és a tárgyi világ hiteles tükörképének, ha találkoznak azzal a politikai érdekkötöttséggel, amely – saját uralmáért – a jogi kategória valóságtartalmát is képes kilúgozni. A jog lényegét pedig – hamis értelmezéssel – úgy eltorzítani, hogy annak már semmi köze a tényekhez és a jogviszonyhoz. A zsarnoki ideológia mindenhatósága képzetének megtapasztalásán túl a jogászban e történeti összevetés merülhet fel, ha átadja magát a nyilatkozat- és magyarázatözönnek, amit a zsebszerződések felszámolását célzó kormányzati lépések ürügyén ez év július végétől a balliberális sajtó zúdít a közvéleményre.
A nem éppen visszafogott, de szakmainak álcázott álláspontok közül talán még az a legszerényebb, amelyet egy sztárügyvéd hirdet a jogban járatlanok felvilágosítására. Eszerint zsebszerződések nincsenek, az önkényesen így címkézett ügyletek törvényesek, mindössze a földtörvény alkotmánysértő, mert a külföldiek földtulajdonszerzését kizárva korlátozza a belföldi földtulajdonosok rendelkezési jogát. Polgári demokráciában ez tűrhetetlen (Magyar Hírlap, júl. 23.).
Az ügyvéd úr naivul úgy tesz, mintha sose hallott volna a színlelt és tilos szerződésekről, a semmisségről. Ehhez az egyszerű félrevezetéshez képest a hivatalos ellenzéki politikus már „sakált kiált, hollót hörög”, avagy más költői metafora szerint tetemre hív. Így az SZDSZ képviselője alkotmányellenes jogalkotásnak, jogalkalmazásnak és ítélkezésnek minősítette a kormányfő zsebszerződésekkel szembeni fellépését, ami a vádak szerint a földjüket eladott spekulánsokat az adófizetők pénzén megjutalmazza és a magántulajdon államosítására vezet (MTI, júl. 26.). A rágalomhadjáratban olyan önkéntes lázító is akad, aki cáfolhatatlan „szociológiai alaptényekkel” igyekszik az állampolgárokat a kormány ellen hangolni. Azon kesereg, hogy a diktátum „több ezer határ menti magyart” megfélemlít a zsebszerződések bolygatásával. „Ahelyett, hogy fellélegeztek volna, egész falvak rettegnek az esetleges felelősségre vonástól” (Figyelő, júl. 26.). Bölcs közgazdasági érvek pedig arról akarják meggyőzni a laikust, hogy „…édes mindegy, hogy az országhatáron belül elhelyezkedő termőföld … tulajdonosa osztrák vagy magyar: a kizsákmányolás … nem ismer nemzeti hovatartozást. És a földet még csak ki sem lehet vinni az országból: jelentés arról, hogy a határőrség osztrák földcsempészt csípett volna fülön többszatyornyi, jól láthatóan véráztatta humusszal a csomagtartójában, szerkesztőségünkbe mind ez idáig nem érkezett” (Magyar Narancs, júl. 26.).
A gyalázkodás és a cinizmus kavalkádjának példái szinte vég nélküliek. Mélyebb elemzésük viszont szükségtelen, mert – a politikai demagógián túl – üresek, szakmailag nem is értékelhetők. Mi a politikamentes valóság a földviszonyoknak e terepén? Az úgynevezett zsebszerződést a köznyelv akár zsebelésnek, a „zsebes” által elkövetett tolvajlásnak is becézhetné. A jogi szerkezete mögött ugyanis a termőföld tulajdonának csalárd megszerzése, eltulajdonítása, magyarán a lopás húzódik meg. Az ilyen ügyletkötés jogtechnikája – a földtörvény 1994. július 27. óta fennálló tilalma ellenére – lehetővé teszi, hogy a földtulajdonszerző képességgel nem bíró külföldi személy materiális vagyonjogi értelemben földtulajdonhoz jusson. A rejtőzködő, eltitkolt, lappangó minőség csak formális jegy a zsebszerződésnél. Tartalmilag fogalmi eleme a jogellenesség és a földön gyakorolt tényleges birtokhatalom. A zsebszerződés a jogellenessége miatt kénytelen a hatóságok elől rejtőzködni: a palástoló jogcím (haszonbérlet, haszonélvezet, kölcsön stb.) tilos ügyletet leplez, ami viszont valamely konkrét semmisségi okon alapul. Az utóbbi természetéhez képest a jogellenesség is többféle lehet. (Előállhat a jogszabályba ütközéssel, annak megkerülésével, a jó erkölcsbe ütközés miatt és a szerződési akarat színlelésével.) A jogellenesen szerzett földön a külföldi tényleges birtokhatalma azt jelenti, hogy a jogosult nem éri be a földtulajdon iránti várományi joggal. Ehelyett a földet addig is saját érdekkörében hasznosítja, míg nem válhat ingatlan-nyilvántartási tulajdonossá.
Fontos, hogy a tulajdonszerzési tilalmat kijátszó külföldi földügylet a jogellenessége mellett a hazai közérdek súlyos sérelmével is jár. A zsebszerződés ugyanis földtulajdoni monopóliumot és egyoldalú gazdasági-hatalmi erőfölényt teremt a külföldi jogosult javára, miközben a mezőgazdaság hazai szereplőit – a föld mennyiségi-minőségi szűkössége miatt – végleg kiszorítja az elsajátításból és a piaci versenyből.
A közösség sérelme egyfelől közgazdasági. A külföldi számára az EU földárainál tízszer–negyvenszer olcsóbb földáraink, a korlátlan üzemméret, a bérmunkaerőnek a piaci ár egytizedén kínálata, az „adóparadicsom”, a termelési kvóta hiánya stb. a földtőke eredeti felhalmozását biztosítják, ami a földtulajdoni monopóliummal már a földjáradékot (a természet ajándékát) is elsajátítja. Ezzel a magyar gazdaság a külföldi vállalkozónak nemcsak a jövedelem tőkearányos részét engedi át, hanem lemond a világviszonylatban is kedvező ökológiai adottságaink által nyújtott, az átlagprofit felett képződő I-es és II-es számú különbözeti, illetve fekvési járadékról. Ez többek közt a növekvő munkanélküliségben, a külföldi tőke által termelt agrártermékeink nyersanyagként kiszállításában, a magyar terméknél a feldolgozás és a hozzáadott értéktermelés kizárásában, a hazai élelmiszeripar elsorvasztásában, a vidék nyomorában és elnéptelenedésében, a hazai lakosság földhöz jutásának és vállalkozói esélyeinek felszámolásában csapódik le.
Másfelől a sérelem jogilag is szembetűnő. A jogellenes külföldi földügyletből tudniillik hiányzik a kölcsönösség és a viszonosság, amelyek nélkül egy jogállam nem engedhet vevőt a földpiacára. Itt nem csak arról van szó, hogy nálunk még nincs földpiac és értékarányos földár, így fogalmilag elesik a kölcsönösség közgazdasági igénye. Ugyanez a helyzet a viszonosság jogi garanciáinál is, hiszen a külföldi vevő államában a jog a földtulajdonszerzést rendszerint olyan együttes alanyi és tárgyi előfeltételekhez fűzi, amelyeknek még a tőkeerős magyar állampolgár sem tehet eleget (lásd Ausztriát és az EU további hét tagállamát).
Ha egy jogállam földjogi intézményeivel közérdekű, önvédelmi eszköztárt működtet, úgy alkotmányos jogrendje kizárja a jogellenes külföldi földszerzést. Az elmúlt tíz év e téren önmagában bizonyítja: Magyarországon nem ez történt. A polgári kormány az első, amely üres szólamok helyett összehangolt intézkedéseket tesz a zsebszerződések felszámolására. A törvényesség helyreállításának legkényesebb pontja kétségkívül annak elérése, hogy a földjüket külföldinek eladók egyéni érdeke egybeessék a semmisségi ok feltárását és az eredeti állapot visszaállítását követelő közérdekkel. Bár bonyolult élethelyzetek állnak elő, azt az ellenzési rágalmakkal szemben le kell szögezni: a jogorvoslat és az ahhoz nyújtott állami jogsegély semmiképp nem teszi az eladót „nyerészkedővé”, e jogviszonyban az egyetlen földspekuláns a jogtalan előnyöket szerző külföldi személy. A felek szolgáltatásainak kölcsönös elszámoltatása után az eladó semmilyen többlettel nem gazdagodik, hanem azzal járhat jól, hogy visszanyeri a földje feletti tulajdonosi rendelkezését. Ha pedig a földet nem maga hasznosítja, azt piaci áron adhatja el az államnak vagy a vételre jogosult más személynek. A jogsértés megszüntetésének közérdekűsége abban is megnyilvánul, hogy ha a semmisségi ok ismert és bizonyított lesz, úgy a jogkövetkezmények alkalmazása már nem az ügyletkötők kizárólagos rendelkezése alá tartozik. Ehelyett előtérbe lép a közkereset: az ügyész vagy a Nemzeti Földalap önálló perlési joga. Ezen az a jogtechnika sem változtat, hogy az eladó felperesi pozícióját kell szorgalmazni. Az ügyész által az ügyletkötők ellen indított perben ugyanis csak a semmisség bírósági megállapítására kerülhet sor, míg a felek elszámoltatása és az eredeti állapot helyreállítása külön perre tartozik.
A földjogi liberalizmus szülte joghézagok és az ügyvédi jogsegéllyel megnyitott kiskapuk bezárása mind a jogalkotótól, mind a jogalkalmazóktól fokozott erőfeszítéseket kíván. A parlament őszi ülésszakára előkészített földjogi csomag azonban meggyőzővé teszi, hogy politikai szándék esetén a jogdogmatika is elég leleményes lehet a közérdek szolgálatában. Mert igaz ugyan, hogy a földet nem lehet az országból kivinni, több évezredes történelmi tapasztalat azonban, hogy „akié a föld, azé a hatalom és az ország”.

A szerző az MTA doktora, tudományos tanácsadó