A konzervatív egység gyökerei

Megállapodott a választási együttműködésről a Fidesz és az MDF. Az FKGP-ben éles politikai küzdelem folyik a Torgyán József vezette párt és a vele szemben álló frakció között. Egyfelől folytatódik a jobbközép konzervatív tábor egységesülése, másfelől a szétbomlás folyamatát is tapasztalhatjuk. A polgár nem a sok pártra vágyik, hanem arra, hogy megjelenjen a politikai döntésekben az általa preferált értékrendszer. Az egységes konzervatív arculat megjelenítése elsősorban nem a választók feladata, hanem a politikusoké.
Az 1994-es választásokon az MSZP a listán leadott szavazatok 32,99 százalékát szerezte meg. Ezzel a társadalmi támogatással a magyar választási rendszer logikájának megfelelően elnyerte az országgyűlési képviselői helyek 54 százalékát. A konzervatívok vereségének valódi okát jól illusztrálja Pest megye 11. számú egyéni választókerülete. Az akkor háromosztatúnak tekintett politikai erőteret figyelembe véve a baloldali jelöltek (Miakich Gábor MSZP-s és a munkáspárti) harminc százalékot, a két liberális (Ungár Klára SZDSZ-es és a fideszes) 25 százalékot, míg az öt (!) jobboldali-konzervatív jelölt (Kulin Ferenc MDF-es, továbbá két kisgazdapárti, a KDNP-s és a MIÉP-es) 42 százalékot kapott. A második fordulóba mindhárom irányzat egy-egy, imént megnevezett jelöltje jutott be, végül az elkedvetlenedett és széttagolt konzervatív tábor simán veszített: győzött az MSZP-s jelölt 9941 szavazattal, az összes első fordulós voks 32,85 százalékával.
Ebből az országosan tipikusnak mondható eredményből mindegyik konzervatív párt vezetése levonta a következtetést: kevesebb több lenne. Mármint pártból. Az ellenzékbe szorult pártok két úton indultak el: az MDF és a KDNP új vezetést választott, míg Torgyán József győztesnek nyilvánította magát. A legnagyobb vesztesnek a Fideszt tekintette a sajtó. És akkor Orbán Viktor elnök odaállt a párt elé, vállalta a felelősséget, továbbá lemondott. Újraválasztották. Ezután Orbán és a Fidesz vezetése több hónap alatt újraértékelte a politikai helyzetet. A konzervatív politikai erőtér újraegyesítésének tulajdonképpeni története azzal kezdődik, hogy ’95-ben a Fidesz egyenrangúságon alapuló együttműködést ajánlott az MDF-nek és a KDNP-nek. Mindkét párt kikosarazta. Hogy a kapcsolatok szorosabbra fűzése történelmi követelmény, ezt mindkét megszólított párt elitje belátta, házon belül azonban sokan ellenezték az egyenrangúságon alapuló együttműködést.
A tisztújítás azonban sem az MDF-ben, sem a KDNP-ben nem hozott belső békét. Az MDF 1996 márciusában két részre hullott. A KDNP-frakció ugyanazt az álláspontot képviselte, amit a Fidesz: integrálódni kell! A három párt együttműködését célszerűnek ítélte a KDNP-s honatyák többsége. De a Giczy György-féle pártvezetés nem ezt vallotta. A belháborúban Giczy módszeresen szorította ki ellenzékét a párt testületeiből. Az eredmény ismert: Giczyék kihullottak a parlamentből, míg az ellentábor testületileg beléphetett a Fideszbe, ezzel demonstrálva az oly sok ember által elvárt egységesülést.
Befejezésül térjünk vissza Szentendrére. Az MSZP képviselője, Miakich Gábor 1998-ban ismét indult a mandátumért. A választáson kitűnően szerepelt, 39,86 százalékos eredménye hét százalékkal múlta felül az 1994-est! És ezzel simán veszített a fideszes Hadházy Sándorral szemben, akit a szavazók 60,14 százaléka támogatott. Ugyanis a második fordulóra csak két jelölt maradt versenyben, és ilyen feltételekkel az MSZP-nek nincs esélye a választás megnyerésére.