A közszolgáltatás és a villamosenergia-törvény

A kormány azt vállalta, hogy az uniós követelményeknek megfelelően alakítja a villamos piac szabályozását, és a csatlakozáskor az unióban fennálló mértékben végrehajtja a piacnyitást, a liberalizációt. Vagyis a belépésig kell megalkotni az ágazati energiatörvényeket. A kormány a közelmúltban elfogadta az új villamosenergia-törvényjavaslatot, amely hamarosan a parlament elé kerül.
Egy általános energiatörvény elfogadása után jobb törvényeket lehetne készíteni, hiszen az energetika valamennyi ágára érvényes általános problémák minden szolgáltatói ágazatban azonosak. Sajnos az általános energiatörvény létrehozására nem történtek lépések, a kormány az ágazati törvényeket nyújtja be a parlamentnek. Ebben a helyzetben olyan törvények kellenek, amelyek nem csökkentik indokolatlanul és idő előtt a lakosságért felelősséget vállaló kormányzat mozgásterét, cselekvőképességét. Olyan törvény kell, amely a csatlakozásig nem léptet hatályba uniós normákat, a csatlakozás után pedig csak a tagállamokra nézve kötelező előírásokat veszi alapul, s ahol pedig választási lehetőség van, ott a „nemzeti sajátosságoknak megfelelő”, a hazai érdekeket kifejező előírásokat tartalmazza. A sajtóban ismertetett javaslat nem felel meg mindenben ezeknek a követelményeknek, számtalan veszélyforrást tartalmaz, elsősorban a közszolgáltatás területén.
Közszolgáltatás
A méltó emberi élethez szükséges minimális, mással nem helyettesíthető szolgáltatásokat, jelen esetben a villamos energiát, minden állampolgárnak megfizethető áron kell biztosítani. Ez piacgazdasági körülmények között is állami feladat, a közszolgáltatási villamos piac létjogosultságát az uniós irányelvekben is elismerik. A liberalizált piacon az árakat a kereslet és a kínálat mindenkori egyensúlya határozza meg; a piaci szereplők érdeke a profit maximalizálása. Ezzel szemben a közszolgáltatási villamos piacon az árakat a legkisebb költség elve alapján kell hatóságilag meghatározni és érvényesíteni.
A liberalizálás nálunk egyértelműen az árak növekedéséhez vezetne, hiszen a jelenlegi árak alacsonyabbak az uniós áraknál. Csakhogy, ha a tényleges vásárlóerőt vesszük figyelembe, akkor a hazai lakossági villanyárak meghaladják az uniós átlagot. Hazánkban az energiaárak megfizetése sokkal nagyobb terhet jelent a lakosság számára, mint Nyugat-Európában. Ott az energiakiadások a lakosság kiadásaiban átlagosan öt százalékot tesznek ki, nálunk ez az arány tizenegy százalék. A teljes rezsikiadás a családok egynegyedében meghaladja a 35 százalékot, közel tíz százalékban pedig a 44 százalékot.
A közszolgáltatási piacon ezért elengedhetetlen az erőműi termelői árak hatósági szabályozásának fenntartása. Ezzel szemben a törvényjavaslat az erőműi termelői hatósági árak megszüntetését, liberalizálását tartalmazza, 2003. végétől a közszolgáltatási piacon is, ami megengedhetetlen. A liberalizált termelői ár emelkedése esetén az árak csillagászati magasságokba emelkedhetnek, a közszolgáltató MVM pedig csődbe juthat. Ezt a hibát, amit nekünk nem szabadna törvénybe foglalni, Kaliforniában is elkövették.
Különleges áru
Kaliforniában hozzáértő szakemberek dolgozták ki a liberalizációs terveket, mégis megbukott a rendszer. A stratégiai szerepéről korábban lemondott állam kénytelen volt ad hoc beavatkozni a kaotikus piaci folyamatokba. Bebizonyosodott, hogy a közszolgáltatások, így a villamos energia is, különleges áruk. A villamosenergia-rendszerek létesítésének és működtetésének klasszikus modellje helyett máig nem sikerült működőképes „piaci” modellt kidolgozni.
A liberalizáció – amint ezt a kaliforniai példa mutatja – felemészti az energiapiac tartalékait, aminek következtében a korábbi kínálati piac keresleti piaccá változik, és az árfelhajtó hatású. Az ellátásbiztonság törvényi garanciájának hiányában az újabb egyensúly csak hosszabb idő után, fájdalmas és kényszerű állami beavatkozások árán áll be. Különösen a közszolgáltatás, a kisfogyasztók érdekei sérülnek. Ezért az új amerikai energiapolitika – egyebek mellett – nagy erőmű-építési programot tartalmaz a kínálati piac helyreállítása érdekében. Ismét előtérbe került az ellátásbiztonság, és úgy tűnik, hogy ennek garantálásához a hosszú távú szerződések sem nélkülözhetők.
Az Európai Unióban lényeges különbség van az irányelvekben lefektetett jogi és a tényleges helyzet között. Új típusú monopóliumok, minden eddiginél nagyobb, integrált tulajdonosi szervezetek jöttek és jönnek létre, amelyek már rövid távon is korlátozzák a versenyt, s a nemzetközi piacok felosztását célozzák. Hogy ezek a nemzetközi cégek milyen erőt képviselnek, azt legutóbb a júliusi hazai nagykereskedelmi árrendezéskor lehetett tapasztalni. A miniszteri rendeletben még januárban meghatározott árat, illetve áremelést csak azután voltak hajlandók rendezni, miután az MVM Rt. rovására a kormányzat csökkentette a nagykereskedelmi árat. Ez volt az első árcsökkentés a privatizáció óta, csakhogy nem a fogyasztók javára.
Folyamatban van az uniós irányelvek felülvizsgálata, a brüsszeli bizottság javaslatcsomagja egyebek között szorgalmazta az egyes kormányoktól független energiafelügyeletek létrehozását, amelyek ellenőriznék a szolgáltatók árképzési mechanizmusát. A bizottság szerint pontosan körül kell írni a közüzemi szolgáltatás feltételeit, valamint – a kaliforniai energiaválság tapasztalataira tekintettel – az energiaellátás garantálásának módját. A liberalizációra vonatkozó hazai végleges döntéseknél, azok törvényesítésénél mindenképpen célszerű figyelemmel lenni ezekre.
Közüzemi nagykereskedő
A törvényjavaslat a villamosenergia-közszolgáltatást az állami tulajdonú MVM Rt. feladatává teszi. Ez nagyon jó, csakhogy a közszolgáltatási piac kézben tartásához biztosítani kellene a megfelelő piaci erőt. Az idei mérsékeltebb januári áremelés jelentős részben, a júliusi, áramszolgáltatóknak tett engedmény pedig teljesen az MVM Rt. rovására történt: több tízmilliárd forint veszteséget szenvedett el, ami szinte lehetetlenné teszi felkészülését a piaci versenyben való helytállásra.
Feladatának ellátásához az MVM-nek erős tulajdonosi helyzetben kell lennie, amit nem segít elő, ha a rendszerirányító MAVIR Rt.-t tulajdonilag leválasztanák az MVM Rt.-ről, amint ezt a törvényjavaslat tartalmazza. Az uniós irányelv ugyanis a rendszerirányítóra vonatkozóan nem írja elő a tulajdonosi szétválasztást. A rendszerirányítónak az MVM csoporton belül tartása megfelel az uniós követelményeknek, nem indokolt az annál szigorúbb tulajdonjogi szétválasztás. A rendszerirányító Németországban és Franciaországban is az integrált áramszolgáltató társaságok tulajdonában van, csak könyvviteli szintű szétválasztás történt. Felesleges lenne, jelentős költséggel, MAVIR Rt. néven egy „újabb MVM” létrehozása, amikor az MVM Rt. megfelelő szakmai és személyi potenciállal rendelkezik, s erősítése deklarált kormányzati célkitűzés.
Ezzel szemben a jelenlegi tényleges tulajdonosi helyzetet kellene a privatizációs törvény módosításával véglegesíteni. Egyértelműen rögzíteni kellene az MVM Rt., a Paksi Atomerőmű Rt. és az Országos Villamos-távvezeték Rt. százszázalékos állami tulajdonát, amint ezt a Fidesz programja is tartalmazza. Célszerű lenne az állam által visszavásárolni szándékozott Mol- földgázüzletágat is az MVM Rt.-nek átadni. Ezzel nemcsak a földgáz-közszolgáltatási problémáinak megoldásában rendelkezne eszközökkel a kormány, de növekednék az MVM tőkeereje, és így jöhetne létre a piacerős nemzeti energia-részvénytársaság, amely felett a tulajdonosi jogokat az energetikáért felelős Gazdasági Minisztérium gyakorolhatná.
Különféle okok miatt egyes kelet-európai, volt szocialista országokban ma még – és egy ideig – olcsóbb a villany; úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek a szegény országok kénytelenek azt olcsóbban adni. Az ebből származó előnyt persze mindig a gazdagabbak akarják megszerezni. Erről szól a villanyimport monopóliuma körüli harc. A törvényjavaslat megszünteti az állami nagykereskedő MVM Rt. villamosenergia-import monopóliumát. Az úgynevezett feljogosított fogyasztók, már az uniós csatlakozás előtt, éves fogyasztásuk felét importálhatják. Ez azt eredményezné, hogy az olcsóbb „keleti” import haszna megoszlana, vagyis nemcsak a közszolgáltatási szektor árainak mérséklését szolgálná, hanem a piaci szektor szolgáltatóinak profitját is növelné.
Ezért az uniós csatlakozásig fenn kell tartani a közszolgáltatásért felelős állami tulajdonú MVM Rt. importmonopoljogát. Ugyancsak szükséges a villamos tranzit állami monopóliumának fenntartása, mert ezzel megakadályozható az „árammosás”. Ez azt jelenti, hogy az uniós tagállamokban is tevékenykedő villamosenergia-kereskedők megvásárolhatnák a „keleti” olcsóbb villanyt, amit sajátjukként értékesítenének magasabb áron hazánkban.
Sajnos a törvényjavaslat gyakorlatilag nem korlátozza nagy regionális és integrált szolgáltatási monopóliumok működését. A napjainkra – a privatizáció és az azóta bekövetkezett tulajdonosi koncentráció következtében – kialakult helyzetet törvényesítené, mivel lehetővé teszi három áramszolgáltatóban és az erőműrendszer kapacitásának 30 százalékáig több erőműben a többségi, illetve a közvetlen irányítást biztosító tulajdonhányad megszerzését, már az uniós csatlakozás előtt is. Az ország villamos piacának nagyságát és az áramszolgáltatók számát (hat) tekintve ez túlzott koncentráció. Itt az utolsó lehetőség, hogy – az uniós előírásokkal összhangban – törvényi előírással vessünk gátat a nem kívánatos tulajdonosi koncentrációnak, a nagy monopóliumok kialakulásának.

A szerző az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke