Kommentár nélkül

A számítástechnikai anekdotakincs jellegzetes példája a következő történet. A Pentagon vezetése a 70-es években betáplálja vadonatúj szuperszámítógépébe a neki nagyon fontos kérdést: a Szovjetunió vagy az Egyesült Államok fog először embert küldeni a Marsra? Hosszú villogás és zümmögés után a gép válaszol: Igen. Az egyik tábornok feldühödik, és bebillentyűzi: Igen, de ki? Kis töprengés után a masina ismét válaszol: Igen, uram. A félreértések elkerülése végett: a történetben a komputer tökéletesen racionálisan viselkedett. Az adott korban teljesen egyértelmű volt, hogy vagy a Szovjetunió vagy az Egyesült Államok küld majd először embert a Marsra. A tanulság: kérdezni tudni kell.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert a 168 Óra nevű hetilap legfrissebb számában egy egész oldalnyi terjedelemben (No comment állandó címen) szabadult el a szakértelem. A lap találékony és játékos szerkesztői tízezer (egészen pontosan
10 004) embert kérdeztek meg arról, hogy hozzájuk Széchenyi vagy Kossuth áll közelebb. Első, kissé könnyelmű elméletem szerint a 168 Órának innentől kezdve nem papírja, de egy egész közvélemény-kutatása van arról, hogy sikerült regisztrálniuk Magyarországon tízezer konkrét idiótát. Ugyanis a lap részletes, grafikonos kimutatásai szerint ezek az emberek a feltett kérdésre (még egyszer: Önhöz Kossuth vagy Széchenyi áll közelebb?) képesek voltak igennel és nemmel válaszolni, mégpedig lakhely és életkor szerinti, viszonylag egyenletes megoszlásban is. Az összesített körábra szerint a válaszadók 58,97 százaléka szerint igen, hozzájuk Széchenyi vagy Kossuth áll közelebb, 41,03 százalék viszont úgy érzi, hogy nem, hozzájuk nem áll közelebb Széchenyi vagy Kossuth. Ezzel a tízezer hülyével nincs mit kezdeni, ámbár meglepő, hogy a hetilap monstre kérdésfeltevésére csupa félnótás válaszolt. Erre az eldöntendő kérdésre igen-nem megfejtést adni ugyanis ritkán sajátja a három éven felüli értelmes embereknek. Mondom, ez az első elméletem, ez is egy lehetséges forgatókönyv, bár talán kevéssé valószínű.
Egy némileg realistább verzió szerint nincs tízezer ennyire bolond ember Magyarországon, vagy ha van is, nem egy tömegben, zárt alakzatként érzi szükségét, hogy egy adott pillanatban éppen a 168 Óra kérdésére válaszoljon. Lehetséges, hogy a 10 004 megkérdezett egytől egyig hozzánk hasonló, épelméjű honfitársunk, aki komolyan és kellő mérlegelés után adta le voksát a hetilapnak, csak éppen nem arra a kérdésre, ami a 168 Órában megjelent. Ugyanis – hiszen az első forgatókönyv persze csak tréfa volt – teljesen kizárt, hogy a lap azt a kérdést tette volna fel, amit megjelentettek, s azokat a válaszokat kapták volna, amelyeket a kérdés alatt ugyancsak megjelentettek. Hanem valami mást. (Ha egyáltalán valamit kérdeztek, és ha egyáltalán valaki válaszolt.) Ennek a gondolatmenetnek a végigvitelét azonban – különös tekintettel a lap eddigi közvélemény-kutatásainak harsány eredményeire – teljes mértékben önökre bízom.
A harmadik lehetőség, ami szintén felmerülhet, hogy valamilyen elképesztő szerkesztői hiba történt. Ezt azonban, tekintve, hogy a 168 Óra minden egyes oldala csöpög a balliberális felsőbbrendűségi érzéstől, és a szerkesztőség mindenki másra vetített kioktatási állandója hihetetlenül magas, azt hiszem, nyugodtan kizárhatjuk.
A fentieket elkönyvelhetjük ugyan kommentárnak, de ami a 168 Óra ezutáni közvélemény-kutatásait, illetve azok komolyságát és relevanciáját illeti, valóban no comment.

A szerző logopédus