Félreértések elkerülése végett: a fönti sorok nem Csurka Istvántól származnak, hanem Kossuth Lajos írta őket, a Pesti Hírlap 1842. évi 183. számában, a Bánat és gondolkodás című cikkében. Mindezt azért szögezném le, mert mint köztudott, szeptember 29-én nagyszabású ünnepséget tartott a Szabad Demokraták Szövetsége a Kossuth téren a Kossuth-év megnyitója alkalmából (amelyet egyébként eredetileg a kormány hívott életre, de nem is lenne az SZDSZ az, ami, ha nem kezdett volna privát emlékezéssorozatba). Az ünnepségen felszólalt többek között Göncz Árpád, Kuncze Gábor és Görgey Gábor is. Szónoklataikban patetikus hangon méltatták Kossuth elkötelezettségét a polgári alapjogok, a sajtószabadság, illetve az állam és az egyház szétválasztása tárgyában. Mindezt nyilván azzal a hátsó szándékkal, hogy azt sugallják, a fönti értékeket azért kell ma is hirdetni Kossuth Lajos impozáns alakja mögé bújva, mert az Orbán-kormány miatt veszély fenyegeti őket. Ne menjünk most bele, hogy kiket és mit fenyeget az Orbán-kormány, beszéljünk inkább arról, hogy Kossuth Lajos életművét csak és kizárólag ezen eszmények határozták-e meg. A válasz egyértelmű: nem. Kossuth gondolkodásától elválaszthatatlan volt a nemzeti érdekek képviseletének elsődlegessége és a nemzeti ipar védelme; elég csak a Védegylet mozgalmát megemlíteni, amely azt hirdette, hogy tagjai csak magyar árut vásároljanak. Kossuthnak meggyőződése volt a magyar nyelv védelmének ügye, és 1848 példája mutatta, hogy kész volt a konfrontációt is felvállalni a Kárpát-medence többi népével a független magyar államért. Mint ahogy tárgyalni és békét kötni is tudott, ha ez a szándék a másik félben is őszintén megvolt, lásd a magyar–román megbékélést 1849 nyarán.
Göncz: Az emberek félnek
Mindezek alapján furcsa, hogy Kossuth Lajos emlékét az a párt akarja kisajátítani, amelyik nem szavazta meg a kedvezménytörvényt, és amelyik fölöslegesnek tartja, hogy jogszabály szabályozza a magyar nyelv védelmét az idegen hatásokkal szemben. Az a párt harsogja Kossuth nevét, amelyik a kisebbségi problémák megoldásának egyetlen őszinte híveként tünteti fel magát, miközben éppen az eszményképük jelentette ki a Diétán egy beszédében, 1847. december 11-én, hogy a Szent Korona alatt (sic!) csak egyetlen nemzet létezik: a magyar, és a magyarországi nemzetiségeknek ezt el kell ismerniük (amúgy szabadon gyakorolhatják különös szokásaikat – tette hozzá Kossuth Lajos). Kossuth emlékét sértő az, hogy a szabad demokraták mostanában minduntalan a személyére hivatkoznak, és teszik mindezt úgy, hogy közben kiherélik Kossuth Lajos életművét.
Adódik azonban még egy probléma: vajon belső meggyőződés vezeti-e a szabad demokratákat, amikor Kossuth nevét tűzik a zászlajukra? Amennyiben az egykori szabadságharcos kultusza és tisztelete mélyen benne gyökerezik az SZDSZ-ben, akkor ugyebár logikus, hogy a párt eddigi története során megragadott minden eszközt, hogy ezeket az eszméket hangoztassa. Erre volt is lehetőségük korábban, hiszen 1994 tavaszán ünnepelte az ország Kossuth Lajos halálának 100. évfordulóját, és ekkor Göncz Árpád volt az államfő, a választási kampány hevében élő SZDSZ pedig minden további nélkül megtehette volna, hogy megemlékezzen róla. Vagy emlékezzünk 1998 tavaszára, amikor az 1848-as forradalom 150. évfordulójára került sor: az államfő ekkor is Göncz Árpád, a kultuszminiszter Magyar Bálint. És persze ekkor is választási kampány volt, tehát felfokozottabb politikai hangulat.
Nézzük 1994 márciusának eseményeit: 14-én este a Demokratikus Charta nagyszabású tüntetést rendezett Budapesten több tízezer résztvevővel. A Farkasházy Tivadar és Bölcs István nevével fémjelzett demonstráció a Magyar Rádióból elbocsátott 129 újságíró ürügyén tüntetett a sajtószabadság mellett, bőszen támadva a Boross-kormányt. Kossuth Lajos neve nem kapott hangsúlyt, holott hat nappal később a halálának századik évfordulója következett. Másnap Kuncze Gábor miniszterelnök-jelölt a lapok híradása szerint Tinnyén tartott kampánymegemlékezést. Jó szabad demokratához méltóan elmondta a Sajtószabadságot! és a Vesszen Csúcs László! című prédikációkat, de Kossuthot ő sem említette. Március 15-én Göncz Árpád köztársasági elnök Szegeden mondott ünnepi beszédet (ugyan mikor méltassa Kossuth emlékét, ha nem március idusán, öt nappal a halálának a centenáriuma előtt). Mit is mondott az államfő? Beszélt arról, hogy a sajtószabadság akkor kezdődött, amikor Irinyi János lefoglalta a nyomdagépet, és a nép tulajdonába vette. Kifejtette, hogy a sajtószabadság csak akkor működik, ha sem politikai, sem gazdasági érdekcsoportok (sic!) nem kötik béklyóba, a sajtó a nemzet egészéé. A demokratikus jogrend csak akkor működik, ha a televízió és a rádió pártatlan, efölött pedig a kormánynak kell őrködnie (mármint az akkori Boross-kormánynak). Kérte az embereket, hogy menjenek el szavazni, ne engedjék, hogy megfélemlítsék őket! Mellesleg a félelem szó többször is elhangzik még, szemben Kossuth Lajos nevével, amelyik viszont egyszer sem. A végén pedig a csattanó. Egy szörnyű gyilkosság apropóján, ami akkor egész Szegedet lázban tartotta, az államfő az alábbi kijelentést tette: a határok megnyíltától a szabadságot vártuk, nem a féktelen gyilkos szabadosságot, nem azt, hogy a nemzetközi bűnözés átjáróháza legyünk. Bizony, ezeket a szavakat Göncz Árpád mondta, a nyitott társadalom és a tolerancia híve. Tegyük hozzá, épeszű ember csakis egyetérthet az államfő akkori szavaival; az viszont érdekes, hogy vajon mi történne, ha ugyanezeket a mondatokat ma Kövér László vagy Orbán Viktor mondaná ki. Képzelje el mindenki, hogy micsoda óbégatásba kezdene az egész Gizella út a balliberális publicistákkal együtt, és micsoda hangon oktatná ki Bauer Tamás a parlamentben a kormányfőt az idegenellenesség káros voltáról...
Folytassuk a sort Demszky Gábor főpolgármesterrel, aki természetesen 1994-ben sem mulasztotta el, hogy kampányoljon egyet a Petőfi-szobor tövében. Beszédének nagy része az alábbi szavakból és kifejezésekből tevődött össze: Petőfi, sajtószabadság, 129 elbocsátott rádiós újságíró, májusi kormányváltás, a cenzúra és a diktatúra elítélése. Szónoklatát az alábbi szavakkal zárta: a felelős kormány nem korrupt, nem gőgös, nem álszent, nem akar tisztogatást és leszámolást. Szent igaz, csak az a kérdés, hogy hová tűnt a nagy példakép Kossuth az aktuálpolitika tengerében, és Demszky miért nem kérte számon később Horn Gyulán a felelős kormány jellemzőit, amikor az a választási győzelem után kíméletlen tisztogatásba kezdett. A napilapok akkori híradásai szerint egyetlen vezető politikus volt 1994. március 15-én, aki Kossuthnak szentelte beszédét: Szabó Iván pénzügyminiszter, az MDF alelnöke, aki Bicskén avatott fel egy Kossuth-szobrot.
Ugorjunk pár napot. 1994. március 20., Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója. Ennél kerekebb centenárium nincs, ráadásul még mindig választási kampány van. Kik és hol ünnepeltek? A Kossuth téren volt a központi ünnepség, illetve a koszorúzás. A résztvevők: Göncz Árpád államfő, Szabad György házelnök, Kónya Imre belügyminiszter és Hegedűs Lóránt református püspök. Később a Fiumei úti temetőben, a Kossuth-mauzóleumnál újabb megemlékezés Göncz Árpáddal, Szabad Györggyel és Demszky Gábor főpolgármesterrel. Beszédet Szabad és Demszky mondott. Göncznek nem volt mondanivalója. A főpolgármester legmagvasabb gondolata az volt, hogy Kossuth volt a legnagyobb ellenzéki. Tartottak még Kossuth-ünnepséget Monokon, New Yorkban, Washingtonban és a vajdasági Ómoravicán. Megemlékezett Kossuthról Giovanni Spadolini, az olasz szenátus elnöke is. Szabad demokrata ünnepségnek nyoma sincs. Ezekben a napokban Kuncze Gábor Kalocsán kampányolt, és az alábbi kijelentését örökítette meg a Népszabadság: „Félelmek élnek az emberekben, és ez félelmetes számomra.” Kijelentette, hogy – ki hinné? – pártatlan médiára van szükség, és szerinte meg kell szüntetni az Állami Vagyonkezelő Rt.-t. Ezenkívül találkozott Dankó László kalocsai érsekkel. Kossuthról egyetlen árva szó sem hangzott el. A félelem szóval annál többször riogatta az embereket, és minő furcsaság, 1994-ben nem számított a keresztény kurzus visszaállításának, ha egy kormányfőaspiráns egy katolikus főpappal találkozott.
Hát ennyit 1994-ről. Nézzük 1998-at. Tavasszal ünnepelte az ország az 1848-as forradalom kitörésének 150. évfordulóját. Szép kerek szám, ráadásul erősen kötődik Kossuthhoz, nem beszélve arról, hogy a kormányt olyan államférfiak irányítják, mint Horn Gyula, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Medgyessy Péter és Kökény Mihály (valóságos álomcsapat!). Az államfő természetesen még mindig Göncz Árpád, a kossuthi eszmék elkötelezett követője. Mi történt hát március 15-én? A Nemzeti Múzeum kertjében maga a köztársaság elnöke mondott beszédet. Ugyan mikor éltesse Kossuth Lajost, ha nem most. Nézzük a beszédet! Göncz szerint a forradalom nem szenvedett vereséget, a kiegyezés, igaz, kényszerű megalkuvások árán, a kivívott szabadságjogok jókora hányadát átmentette a jövőbe. A forradalom máig fennálló ellentmondásai, a szabadságharc vereségének máig sajgó fájdalma csakis a közös Európában oldható fel. Beszélt az államfő a NATO-tagság jelentőségéről, a Kárpát-medence lelki békességéről, az itt élő népek partnerségéről és a magyar–román kapcsolatok örvendetes alakulásáról.
Kossuth? Ugyan már!
Ennyi. Kossuth sehol, mi több, Göncz Árpád az 1867-es kiegyezést emlegeti, amit ugyebár Kossuth Lajos ellenzett, gondoljunk csak a Kaszszandra-levélre. Kérdés, miféle ellentmondásai lehettek a forradalomnak? Talán az, hogy sokáig nem tudott párbeszédet kezdeni a kormány a nemzetiségekkel? Lehet, de ennek éppenséggel az egyik felelőse az 1848-ban még a magyar szupremáciát hirdető Kossuth Lajos volt. Később ugyan létrejött – szintén Kossuthnak köszönhetően – Európa első nemzetiségi törvénye, de a baj éppen az, hogy ez túl későn született. Akárhogy is nézzük, Göncz beszéde némi aktuálpolitizálás mellett a Horn–Kovács-féle külpolitika burkolt magasztalásaként értelmezhető Kossuth-ellenesnek is, így pedig adódik a kérdés, mitől változott olyan sokat Göncz Árpád gondolkodása az elmúlt három év alatt?
Tizenegy év is kevés volt
Menjünk tovább! Demszky Gábor ezen a napon Oroszlányban lépett fel az SZDSZ központi ünnepségének a szónokaként. Kifejtette, hogy 150 év kellett, hogy a márciusi ifjak 12 pontja kivétel nélkül teljesüljön, és szerinte az a legörvendetesebb, hogy az újkori rendszerváltáshoz már csak nyolc év kellett. Kossuth Lajos sehol. Mellesleg a félelem érzete sincs már meg, azaz 1994-ben a szabad demokraták szerint még félni kellett, 1998-ban viszont már nem. Közben ne feledjük, hogy az SZDSZ ősellenségének, a MIÉP-nek háromszorosára nőtt a szavazóbázisa, vagyis minél kisebb Csurka István pártja, annál félelmetesebb. És a végére maradt a csattanó: a Népszabadság 1998. március 16-i száma az alábbi hírt közölte: Göncz Árpád köztársasági elnök március 18-án az Egyesült Államokba utazik, és magával viszi a Szent Korona hiteles másolatát. Az egyes liberálisok szerint tökfödőnek, mások szerint svájcisapkának minősülő múzeumi műtárgy másolatát azért viszi a Magyar Köztársaság feje Washingtonba, hogy kiállítsák a Capitoliumban, ami, ugye, az amerikai törvényhozás székhelye, majd véglegesen elhelyezzék az atlantai Carter Centerben. Mindezt annak az apropóján, hogy pontosan húsz éve kapta vissza Magyarország az Egyesült Államok kormányától Bauer Tamás kedvenc történelmi ereklyéjét. A Capitolium mellett fel fogják vonni a piros-fehér-zöld lobogót is, ami, ugye, a magyarkodás és a nacionalizmus jele (legalábbis Tamás Gáspár Miklós MIÉP-betiltó, standborogató filozófiai terminológiájában.) Megemlíti a Népszabadság híradása, hogy a hiteles aranyozott másolat hatmillió forint közpénzbe kerül, amiből 4,8 milliót a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből, 1,2 milliót pedig a Millenniumi Emlékbizottság forrásaiból finanszíroznak. Ez mai árakon legalább tízmillió forint! Közpénz! És mindez azért, hogy egy svájcisapka másolata reprezentálja Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepén a hazát az óceán túloldalán. Egy olyan tökfödő mása, amelyet Kossuth Lajos elítélt, amely hiányzik a róla elnevezett címer pajzsáról, és amely az SZDSZ szerint nem jelképezheti a Magyar Köztársaságot. A mai napig érthetetlen, hogy Bauer Tamás nyomozó, a köztársasági elnöki intézmény világhírű szakértője miért hagyta ezt szó nélkül, mi több, Keller László okleveles villamosmérnök és ökölharcos, az akkori kormány népjóléti államtitkára miért nem követelt vizsgalatot az ügyben! És egyáltalán: mi köze ennek Kossuthoz? Hogy lehet az, hogy a nagy államférfi forradalmának 150. évfordulóján a liberalizmus egyetlen honi pártja és annak kultuszminisztere (Magyar Bálint Szemere-leszármazott) csakis ennyire volt képes?
Szóval ennyi. Ez volt Kossuth Lajos és az SZDSZ regénye. Tizenegy év telt el a rendszerváltás óta, és ennyi idő is kevés volt ahhoz, hogy rájöjjenek a szabad demokraták és Göncz Árpád, hogy ők nem Petőfi hívei, nem is Deáké, hanem a nagy Kossuth Lajosé, és az ő mindenekfelett álló sajtószabadságáé. Mindenesetre jobb későn, mint soha, hiszen láthatta mindenki, hogy a magyar társadalom egyértelmű rokonszenvvel fogadja a kormánykoalíció Széchenyi Istvánhoz kötődő terveit és gondolkodásmódját, és ugyebár Széchenyivel csak Kossuth Lajos szegezhető szembe. Vagy éppen Metternichhel és Bach Sándorral, de hát hogy nézne az ki, ha egy liberális párt őket éltetné... Másrészt ráfér már egy kis forradalmi nosztalgiázás a szabad demokratákra, hiszen Mécs Imre épp a minap nyilatkozta a Magyar Nemzetben, hogy a társadalmat már nem is érdekli az ’56-os forradalom. Ami biztos, hogy éppen Mécs Imrének fáj a legjobban (és tegyük hozzá: Göncz Árpádnak is), de amelynek elhanyagolásáért leginkább az SZDSZ és holdudvara felelős, hiszen ők vállalták fel az együtt kormányzást egy olyan párttal, amelynek a vezetői a mai napig bujkálnak október 23-án, és amelyik a mai napig nem tisztázta azt, hogy miképpen lehet törvényes jogutódja (és persze milliárdos vagyonának az örököse) egy olyan pártnak, amelyik vérbe fojtotta a szovjetekkel együtt a forradalmat.
Van miről gondolkodnia tehát a szabad demokratáknak, akik ráadásul azon is töprenghetnek, hogy vajon milyen valóságos társadalmi támogatottsága van ennek a pártnak, ha egy demonstratív politikai rendezvényen, a párt fellegvárának számító Budapesten ilyen kevés embert tud mozgósítani.
origo.hu
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
