Tisztelt Szerkesztőség!

A lépfene nem terjed, csak a pánik
Sok évvel ezelőtt a betegség engem is megfertőzött, de könnyen meggyógyultam
Állatorvos vagyok, életem során húsz évig magán-, hat évig községi hatósági állatorvos voltam, majd tíz esztendeig magyar királyi főállatorvos. Működésem utolsó öt évében az ártándi határátkelőnél láttam el állat-egészségügyi szolgálatot. Az állatorvosi tiszti vizsga után kitüntetéses közigazgatási vizsgán feleltem meg kitűnő eredménnyel. Ezen ismeretek birtokában írok most lépfeneügyben. Köztudott, hogy a jelenlegi politikai kérdések között jelentős helyet foglal el a terroristák fenyegetése biológiai fegyverek alkalmazásáról. Ezek közül vegyük szemügyre az e célra felhasznált lépfenespórát. Az újságok szerint ez valami szörnyű és legyőzhetetlen fegyver. A Magyar Nemzet – megkérdezett szaktudósok válasza alapján – azt írta, hogy az utóbbi évtizedekben itthon nem észleltek lépfenés megbetegedéseket.
Engedjék meg, hogy ezt a régiek nevében dicséretnek értékeljem. Ugyanis fél évszázados korábbi munkánk eredménye ez, mert a tavaszi legelőre hajtáskor az állatokat évente rendszeresen beoltottuk, és ezzel az állatok jelentős – mondhatnám abszolút – védelmet nyertek. Az oltásokon kívül még jelentős állat-egészségügyi szabályoknak kellett eleget tennünk. E betegség észlelésekor azonnali bejelentési kötelezettség volt előírva, zárlati rendelkezéseket foganatosítottunk, a beteg állat társait újból beoltottuk, fertőtlenítettük, végül bizonyos határidő után a zárlatot feloldottuk. Az elhullott állatot szőröstől-bőröstől elásattuk. Sajnos, a kint háló nyájak közül kihullottak sok esetben nem kerültek tudomásunkra, és bizony azt a pásztoraik megnyúzták, mert nem volt szívük egy marhabőrt vagy birkabőrt elásni. Így a fertőzést elősegítették.
A betegség okozója a lépfenebacilus, a legnagyobb a bacilusok között, szinte majdnem szemmel is látható. Életben maradásukat a spórává alakulás biztosítja, melyek olyan ellenállók, hogy csak jelentős idejű főzéssel ölhetők el. Lássuk, hogyan reagálnak rájuk az élőlények. Kétféle formában jelentkezik az okozott betegség. Lovak, szarvasmarhák és juhok között a fertőzés után gutaütésszerű az elhullás, ezzel szemben az ember, sertés és más élőlények csak napokig tartó lázas betegség után adják meg magukat, így van idő a beavatkozásra. Ezt állítom és tényként kérem elfogadni, hiszen én magam is megfertőződtem, és megbetegedtem a 30-as évek végén. Falusi patikában nem volt kapható ellenszérum, ezért a nálam készletben levő és állatgyógyászatban használatos vérsavót vittem el a községi orvoshoz, aki saját felelősségremre beadta azt nekem. A gyógyulás már 24 óra múlva jelentős volt. A bal karom alsó részén történt a fertőzés, és ennek nyoma még ma is látható, beforrott állapotban. Az érzékeny állatok kezelésére nincsen idő, lehetőség, viszont azok preventíven beolthatók és biztosíthatók. Védekezési javaslatom: a lépfene baktériuma könnyedén elpusztítható órákon belül a legtöbb antibiotikummal. Ezért célszerű olyan regionális központban való raktározása, melyből repülőkkel, helikopterekkel a fertőzött helyekre kiszállíthatók, és azonnal felhasználhatók. Így ez a „fegyver” kikapcsolható. A vírusos betegségek – például himlő – robbanásszerű gyorsasággal terjedhetnek. Viszont e kórokozók ellen az emberiség beoltható. Gyakorlati tapasztalat szerint ma már földünk jelentős részén az oltások következményeként nincs is vírus.
A biológiai fegyverek kifejlesztéséhez nagy kapacitású üzemek szükségesek, számos szakemberre és speciális felszerelésekre van szükség, de ilyennel a közép-keleti államok, azt hiszem, még nem rendelkeznek, és ezek kialakításához 10-20 év kell. Mégsem becsülöm le ezeket a lehetőségeket, viszont megakadályozható ezen tervek kivitele, mert akár az alapozás pillanatától megsemmisíthetők. Azt mondtam el, amit saját bőrömön tapasztaltam.
Dr. Kiss Ernő
Debrecen

Már tényleg elfogytak az érvek…
A balliberális oldalnak már Illyés Gyula, a magyar költőfejedelem emléke sem szent
Egy párizsi antikváriumban 1996 őszén az alábbi könyvre bukkantam: Kjell Espmark: A Nobel-díj. Az irodalmi díj belső története, Balland Kiadó, 1986. Franciára fordította P. Bouqet. Azért is döntöttem a könyv megvétele mellett, mert a névmutatóban Illyés Gyula neve szerepelt. A könyv szerzője a svéd akadémia tagja, az 1974. évi irodalmi Nobel-díjról szólva a következőket írja (szabad fordításomban): „(…) ki bátorkodott volna két magyar költő, Illyés Gyula és Weöres Sándor között választani? (…) országuk méltó jelöltjei voltak.”
Mindez arról jutott eszembe, hogy a Heti Válasz múlt pénteki (27.) száma közli Elek István Illyés Gyula esete Petőczcel című írását. Bizonyos Petőcz a szélsőliberális Beszélőben Egy mondat Illyés Gyula címen adott közre egy ocsmányságot Illyés Egy mondat a zsarnokságról című versének hangvételét utánozva. Világcsúcs a mocskolódásban: egyidejűleg üti Illyést, és sokak szerint legjobb versét. A svéd akadémikus könyvén kívül eszembe jut Gara László Párizsban élő író 1965-ben Washingtonban megjelent könyve: Az ismeretlen Illyés. Azután Gérard Amanrich francia nagykövet, aki 1974-ben a költő betegségére való tekintettel Illyés Gyula lakásán adta át a francia művészet és irodalom kitüntetés parancsnoki fokozatát (I. Gy.: Naplójegyzetek 1973–74. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1990. 216. oldal. Az már csak hab a tortán, hogy az MTI addig nem adott hírt a kitüntetésről, amíg erre a külügytől engedélyt nem kapott.)
A találomra említett három személy (Espmark, Gara, Amanrich) nyilván megtévesztés áldozata. Nem kérdezték meg Illyés Gyulát illetően Petőczöt. Bár – Elek István erről is szól – Petőcz 1982-ben egészen másképp vélekedett Ilylyés Gyuláról. Azt az írását nem is a Beszélőben, hanem az Alföldben jelentette meg. Akkoriban még Illyés Gyula és Konrád György is egy táborban voltak. 1974 októberében letartóztatták Konrádot és két fiatal szellemi embert. Illyés telefonja Aczél Györgynek: „Csak azt akarom közölni, tudasd azokkal, akik határoznak sorsukról, hogy én kiváló művésznek ismerem Konrád Györgyöt, nagyra becsülöm fialalabb társait is: bizonyos vagyok jóhiszeműségükben, számítsák be ezt is a vizsgálatnál.” Nem sokkal később Aczél telefonja: a három ember már otthon is van (idézett Napló, 329. és 331. oldal).
Hát itt tartunk, 2001 késő őszén. Mi lesz még itt 2002 tavaszáig? Ennyire reménytelen az ellenzék helyzete? Már semmi sem számít? Elfogytak az érveik? Hazugsággal, mocskolódással próbálnak fennmaradni? Szomorú.
Erdélyi Gábor, egyetemi oktató
Budapest

Kisiklás előtt a varsói expressz
Lengyelországban 2001 őszén választások voltak. A tét óriási volt: bal- vagy jobboldali győzelem, illetve az, hogy a következő négy évben ki irányítja az országot politikailag, gazdaságilag. Mint már ismeretes, a lengyel jobboldal tragikus széttagoltsága miatt vereséget szenvedett, s valószínű, hogy sokáig nem tud majd átütő erőt képviselni. Természetesen erre a baloldal sem képes, hisz a posztkommunisták a mostani győzelmükkel is egyedül maradtak. A Parasztpárt viszont, úgy tűnik, segített rajtuk, velük már kormányt tudnak alakítani. Nagy kár. Őnekik már tudniuk kellene, hogy a lengyel baloldal politikai stratégiája milyen, hisz annyira egyszerű és átlátszó.
A jobboldalnak még soha nem adatott meg, hogy két periódusban egymás után irányítsa az országot, így a baloldal által okozott gazdasági-erkölcsi károkat eddig mindig csak felületi kezeléssel volt módja orvosolni. Illetve ahhoz elegendő, hogy a következő választáson biztos bukást garantáljon. Ez a jobboldalon belül káoszt, zűrzavart, egymásra mutogatást és bűnbakkeresést vált ki. Így nyer ismét a baloldal, erre játszik. Kormányzásának idején az a legfontosabb célkitűzése, hogy a mandátumuk lejárta előtt az ország instabillá váljon, mert ez lehetővé teszi az újabb, szinte túllicitálhatatlan ígéretek hangoztatását, ha pechjük van, nyernek, de ha nem, akkor a jobboldal ezer kis pártja ismét olyan feladat elé, illetve csapdába kerül, ami biztos lejárató kampányt jelent a baloldalnak, rögtön a kormányalakítás után – és természetesen jobboldali vereséget.
Amíg a lengyel nép fel nem ébred, figyelő szemét Budapestre, Magyarországra nem veti, onnan példát nem vesz, ez így fog menni. Mert itt a jó példa. Igaz, a varsói expressz 2001-ben legázolta Lengyelországot, s az MSZP szerint közeledik hazánk felé, s vágyuk szerint keresztül is robog kis országunkon. Lehet, hogy valóban erre tart(ott), csak a masinisztái nagyon fontos dolgokat hagytak figyelmen kívül.
A varsói expressz jelenleg egy ősrégi gőzös – nevezhetjük nyugodtan múzeumszökevénynek. Kevés a muníció, kevés a szén. Igaz, a fűtőlegények Varsóban vörösre izzították a kazánt, de már Krakkónál jelentkeztek a lassulás jelei. Chezne-nél pedig szomorúan kellett tudomásul venniük, hogy innen a vonal Budapest felé villamosítva van. De ha el is jutna az expressz a magyar határig, ott – bár a szemafor színe is vörös – az mégis azt jelenti, hogy tilos. S a tilos jelzést 2001. augusztus 31-én a Fidesz-Magyar Polgári Párt és az MDF egy fontos szerződés aláírásával léptette életbe.
Tehát a gőzös, ha lesz még energiája, visszafordulhat Varsó felé, csak vigyázzanak, nehogy vakvágányra kerüljenek. Ha a lengyel nép jobb oldala most ránk figyel, a magyarországi jobboldali politikai megegyezést veszi alapul, s követi A Fidesz–MDF jó példáját, 2005-ben, úgy, ahogy 2002-ben nálunk, tartós, többciklusos kormányzásra számíthatnak. S akkor már gyógyíthatják is országuk a baloldal által okozott, s elfertőzött sebeit. A varsói gőzöst lecserélhetik biztonságos, gazdaságos, gyors szuperexpresszre, amely, ha Budapest, illetve Magyarország felé veszi útját, biztos, hogy zöld utat kap. Ami pedig a múzeumba való, az maradjon is ott, akárcsak nálunk az MSZP.
Lengyel Miklós
Nagykanizsa
***
Dr. Horváth György, a Veszprém Megyei Bíróság elnöke (Veszprém): 2001. március 29-én a magyar bírói, majd az ügyészi szervek vezetői a tiszai árvíz miatt drámai helyzetbe került nyírségi emberek megsegítésére közadakozást kezdeményeztek. Ennek célja az volt, hogy a gergelyiugornyai Petőfi Sándor Általános Iskola házukból kiöntött tanulói a tanévet időben zárhassák úgy, hogy ismeretanyaguk hiányt ne szenvedjen, esetleg bővüljön is a tanrendi elképzeléshez képest. A szellemi és élménybeli gyarapodás forrása – tervek szerint – az erdei iskolai oktatás volt. Az ehhez szükséges szakmai hátteret a Veszprém Megyei Bíróság biztosította mezőgazdasági, vízügyi, erdészeti és vadgazdálkodási, turisztikai szakemberek bevonásával, az iskolai tanrend megtartása mellett kirándulások, balatoni hajózás stb. szervezésével. A gyűjtést annak ismeretében indítottuk, hogy az évek óta visszatérő tiszai árvizek kárainak enyhítésére számos más szervezet is megtette ezt; ugyanakkor annak feltételezése mellett, hogy a bírósági dolgozók adományaikkal már eddig is segítették a kárt szenvedett, hajléktalanná vált embereket. Tekintettel voltunk arra is, hogy a különböző jogszabályok nem adnak kedvező pénzügyi (adóügyi) feltételeket ahhoz, hogy a központi költségvetési szervek intézményesen fejezzék ki szolidaritásukat az árvíz sújtotta terület lakosai felé; és azon tény tudatában, hogy az igazságügyi tárca alsóörsi üdülője 2001. május 12–30. között kihasználatlan lesz. A bírósági és ügyészségi dolgozók az őszinte együttérzéstől vezérelve adakoztak, s ennek eredményeként elérte célját a kezdeményezés. Hetven gyermek és az őket kísérő pedagógusok három hétig voltak a magyar bírói és ügyészi kar vendégei. A bírók és bírósági dolgozók, az ügyészségi dolgozók öszszesen 3 629 865 forintot szántak a nemes célra.
*
F. Lajosné (Dunaújváros): Mások és még másabbak szavakkal játszadozva hiányolom a tévéközvetítést egy demonstrációról, amelyet olyanok szerveztek, akik nemrég még a melegek, homoszexuálisok, romák stb. érdekében Székesfehérvárott, Budapesten vagy máshol tüntettek. A tudósítás arról szólna, hogy ezen jeles személyiségek most Kalocsán, az afgán menekültek (gyermekek, asszonyok) befogadása mellett tüntetnek, élen haladva. Értem én, miért félnek a kalocsaiak, hisz ott az óriási börtön is, ahonnan bármikor szabadulhat a másság egy-egy képviselője (akik szintén mások, mint a többség). Szóval Kalocsán ilyen veszély is fennforog, forgott ’56 után is, hisz tele volt a börtön ’56-os „csőcselékkel”, mint ahogy anno azt a másságot titulálták egyes mai másságtisztelő pártok elődei. Megtudtam, az egész kalocsai önkormányzati testület (élen az SZDSZ-es polgármesterrel) tiltakozik az afgán menekültek befogadása ellen, félretéve a másság tisztelete és a Tégy a gyűlölet ellen! című szólamaikat. És sehol egy modern, másságot befogadni kész és azt tisztelő emberbarát filmrendező, író, költő, hogy a madarak délre szálltával megszállná a bűnös várost, Kalocsát! Más másságban is rejteznek potenciális bűnözők, azokat miért kell jobban támogatni, mint a gyanússá vált, éhező afgán gyerekeket, asszonyokat, netán terroristagyanús férfiakat? A zámolyi romákról is kiderült egy s más. Egyik ember annyi, mint a másik, bár a bőre barna vagy fehér – énekeltették velünk ’45 után a szovjet mozgalmi dalt, miközben akasztottak, börtönbe zártak százakat és tízezreket a kommunisták. Hát ennyit a jelszavakról és a tettekről, a XX. és XXI. századi Magyarország hangadóiról.
*
Csomor Gergely (Budapest): A múltkori olvasói levelek között volt dr. Kolossváry István levele M. P. „Becsületrendje” tárgyában. Az ő szavát használva ezt az írást „galádság” és tudatlanság jellemzi. Feltételezi, hogy a baloldali francia kormány pártpolitikai okból adta az MSZP jelöltjének a kitüntetést. Aki ismeri a francia szokásokat, az ilyet nem ír le. Egyébként ez az inszinuáció mélyen sértő minden francia számára, mert a francia ember először francia, másodszor francia és csak harmadsorban szocialista, kommunista, liberális, radikális vagy egyéb. Mint minden országban, úgy Franciaországban is van olyan kitüntetés, amellyel más országokat vezető államférfiak érdemeit ismerik el. A Becsületrend nem ilyen, és M. P. jelenleg nem tekinthető vezető államférfinak. A Napóleon által alapított „Légion d’honneur” fokozatai a francia nemzet érdekében kifejtett különleges katonai és polgári teljesítményeket ismerik el. Pour l’ honneur de la patrie francaise (a francia haza becsületéért) (vö. Petőfi Nemzeti dal: a „haza becsülete”). A Becsületrend kitüntetést nem a (baloldali) kormány, hanem a köztársasági elnök adományozza, ő nem a baloldalról érkezett ebbe a tisztségbe. Tehát a „Becsület légiólovagja, tisztje, parancsnoka” csak az lehet, aki a francia nemzet becsületéért, a francia nemzet érdekében cselekedett. Következésképpen teljesen felesleges taglalni M. P. hazai közéletben végzett tevékenységét. Azt kellett volna vizsgálni, hogy M. P. mint egy francia pénzintézet magyarországi elnöke, milyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott azért, hogy azt a szigorú francia bírálóbizottság olyannak ítélje, amely Franciaország „becsületéért” érdekeit szolgálta. Továbbá azt kellett volna vizsgálni, hogy a francia érdek ilyen kiemelkedő szolgálata vajon szolgált-e egyben magyar érdekeket is, esetleg a francia érdek szolgálata nem sértette-e a magyar érdekeket? Számos alkalommal fogadott a francia elnök külföldit a „Becsület légióba” gyarmati és félgyarmati országokból. Ezt a kitüntetést az anyaország nem egyszer hazaárulásnak tekintette.
*
Koltay László (Szár): Ahogy közeledik a választások ideje, meggyőződésemmé válik, hogy Torgyán József az ellenzék beépített téglája, ügynöke. A kezdeti idők vérgőzös, „bolsevistázó” hangneme elmúlt, lecsendesedett, ma már nem hallani. Ugyanakkor tevékenysége ahhoz hasonló bomlasztó hatást váltott ki, mint amilyet az 1947-es választások idején az MKP végzett. A mérleg nyelvét sikerült úgy „leszalámiznia”, hogy még Rákosi is megdi-
csérné. Az utóbbi időben érezhetővé vált valamilyen megalkuvást sejtető, egymáshoz közelítő tendencia az ellenzéki pártok és az FKGP között. A levitézlett és megsértődött minisztert pályafutása során nagyfokú arrogancia, mások lekezelése jellemezte. Sok nehéz pillanata lehetett a miniszterelnöknek „együttműködésük” folyamán. Torgyán József igényelte a reklámot. Bacsó Péter Tanú című filmjében Bástya elvtárs felháborodik azon, hogy az előre összeállított tanúvallomásban egy szó sem esik róla. Idézet: „Micsoda, én már sz…t sem érek, még egy merényletet sem kísérelnek meg ellenem?” Nos, Torgyán úr ellen már elkövettek néhányat, utóbb még Szabadi Béla urat is házi őrizetbe kellett helyezni, mert állítólag a börtönben meg akarták gyilkolni (?). Véleményem az, hogy időnként bármilyen szennyes dolog is tud lenni a politika, annak műveléséhez nem csupán ambíció szükségeltetik. Kívánom, hogy a szétzilált, sok kisgazdapárt végül tömörüljön egységbe, és erősítse a jövő évi választásokon a polgári oldalt.