Kis magyar lélektan

Ott voltam. Ott voltunk vagy százezren. Az nem lehet, hogy nem számítunk. Hatalmas dugó volt az Alkotás utcában, röpítette világgá az esemény lényegét az RTL Híradó. Valami oka mégiscsak volt ennek a hatalmas dugónak. Nem a polgári erők húzták ki ezt a hatalmas dugót a palackból. Valami rendkívüli történik akkor, ha zenetanárnők matricát ragasztanak a metróban. Két napra rá a marxista politológus intézményesült tüntetésről beszélt a közszolgálatiban. Milyen intézmény az utcán ünneplő tömegek akarata? Ezt elfelejtette megmondani nekünk.
Ott voltak a fiatalok, énekeltek, ünnepeltek és lelkesedtek. Volt, aki kicsi gyerekével a nyakában énekelte a Himnuszt. Nem az újat, amelyre Török András javaslatot tett az MSZP-kormány idején. A régi Himnuszt. Az ’56-ban énekelt Himnuszt. A gumibotozással szétvert március 15-i emlékezéseken énekelt Himnuszt. A marxista politológus fanyalogva említette meg, hogy a budai úriasszonyok mellett ott voltak a sorsukkal elégedetlen szegények is, akik a MIÉP-be tömörültek.
Ha a MIÉP százezre volt ott a Terror Házánál, ha az ő aktivistáik százezre volt a Testnevelési Egyetemen, akkor miért nem a MIÉP került be a parlamentbe? És ha a TF-en ott voltak a fiatalok, ott voltak a sorsukon javítani akarók és ott voltak a polgári erők, akkor ez csak úgy lesöpörhető? Egy országban a fiatalság, a polgárság és a sorsukon javítani akaró szegények csak egy közlekedési dugót jelentenek?
Kik akarnak itt közlekedni? Kik akarnak itt maguknak mindig zöld utat? Ott lesznek ezek az erők a Kossuth téren is. Az ország ereje. A jövő ereje. Ott lesznek a rendbontó családapák, nyakukban pici gyerekekkel. A tűsarkú cipőben, tízéves kosztümben is elegáns budai úriaszszonyok, akik köztudomásúan imádják az utcai rendezvényeket. Alig várják, hogy ilyenbe keveredhessenek.
Ott lesznek a tisztaszemű fiatalok, akik a könnyű drogok kínálta szabadságot kevésnek érzik. Ki húzta ki a palackból ezt a hatalmas dugót? De lelkesedni mégis kevés. Nem attól félek, hogy a Kossuth téren kevesen leszünk. Lövetni se fognak ezúttal, eszmék lánctalpasai már nincsenek mögöttük. Félni csak egyetlen dologtól lehet: attól, amit Karinthy Frigyes olyan gyönyörűen megírt.
Hogy miközben egyenként Krisztus nevét kiabálja mindenki, mégis Barabás az, akit aztán levesznek a keresztfáról.