Tisztelt Szerkesztőség!

Az ember, aki átment a falon
Emlékszem egy meleg nyári estére a Balaton partján, egy baráti társaságban elköltött vacsorára a teraszunk csillagos ege alatt. És emlékszem egy emberre, egy vendégre, aki akkor a számára ismeretlen környezetben átment a falon. Pontosítok, megmosolyogtató tévedésből a teraszajtó szúnyoghálóval fedett felületén keresztül lépett ki a teraszra, némi véráldozat árán magával sodorva a hálót.
Emlékszem, mennyit nevettünk „drámai” áthatolásán, és a társaságból azok, akik még emlékeztek francia olvasmányaikra, azonnal a Passe-muraille című, briliáns műre asszociáltak. Ennek hőse, vagyis az „ember, aki átmegy a falon”, váratlanul különös adottság birtokába jut, szabadon jár-kel a másoknak áthatolhatatlan falakon.
Emlékszem, ez után a közösen eltöltött este után egy kellemes, mondhatni, baráti kapcsolat kezdődött az idősebb, de fiatalos, fess, jó nevű íróember és a második legnagyobb állami vállalat vezetője között. Közös vacsorák, színházlátogatás, kiállítások megtekintése erősítette a barátságot. Aztán eljött, mert úgy tűnik, mindig eljön az a pillanat, amikor a művészember egészen más minőségében látogatja meg immár irodájában az egykori vendéglátót. A barátságból így lett kérvényező és támogató mecénás kapcsolata. A folyamat persze hónapokig tartott, hiszen sok időt vesz igénybe, amíg a nagyvállalat összes fogaskerekén keresztülmegy és megvalósul az a szerződés, amely alapjában véve nemes célt, a művész által elnökölt, írókat tömörítő egyesület anyagi támogatását tűzi ki maga elé.
Szintén sokáig tart, amíg az íróember énekes felesége ugyanazon állami vállalat támogatásával elkészítteti tematikus hangfelvételét. De a végén mindenki örül, mert valami jó dolog született. A felek aláírták a szerződést az írók támogatásáról, és ünnepélyes keretek között élő koncerten bemutatták a válogatott áriákat.
És innen már nem szívesen emlékezem… Hiszen tulajdonképpen mindenki tovább örülhetne a sikernek, csak éppen azokban a napokban jött közbe egy mindannyiunk életét befolyásoló, négyévente ismétlődő esemény. És ahogy megszülettek az első forduló eredményei, az emberünk váratlanul újra átlépi a falat. De a meglett korú ember most egy fürge gyík ügyességével siklik át a falon, a becsület kőkemény, vastag falán. Azon a falon, amit eddig naiv embertársai áthatolhatatlannak hittek. Hiszen ilyen névvel, ilyen történelmi múlttal nem szabad, nem lehet igaztalannak lenni! Hiszem és vallom, hogy az ideológiai meggyőződést nem lehet és nem szabad még súlyos milliókkal sem megvásárolni. És ez soha nem is állt szándékomban. Talán csak egy kis tárgyilagosságot vártam volna a hátbatámadás helyett. A tények elfogulatlan, pártatlan mérlegelését. Azt, hogy legalább egy fél mondatban elhangozzék valahol, valamikor, mit kapott emberünk az általa annyira kárhoztatott négy évtől. Hiszem és vallom, hogy a politikai meggyőződésnél még kevésbé megvásárolható a becsület. És ezzel tisztában kell lennie mindenekelőtt annak az embernek, akinek meghurcolt családi nevét nem is olyan rég rehabilitálták. Természetesen lehet eltérő véleménye, de ezek után… Könyörgöm, az az ember, akit gyökerei, családi meghurcoltatása arra predesztinált, hogy az árulás, a vádaskodás és a meghurcoltatás elméleti szakértőjének tartsa magát, többet juszt se oktasson ki minket hazánk szent dolgairól vagy arról, hogy ki és mikor viselheti nemzeti színeinket!
Viszont legalább egyvalami megnyugtató e szomorú történetben: biztosak lehetünk abban, hogy aki ilyen módon lépte át a falat, történjék bármi is, visszatérni már nem tud, élete végéig a túlsó oldalon marad. Artúr átment, Gábor mindhalálig ott marad.
Kalmár István Budapest

Kedves honfitársaim!
Azok a fiatalok, akik négy éve vezetik az országot, lehetnek modortalanok itt-ott, szókimondók, túlzottan magabiztosak, de az országért dolgoznak. Magyarországért. És nem is dolgoznak roszszul. Nem tudom, ön elhiszi-e, de nem vagyok tagja egyik pártnak sem, nem bíztak meg, hogy levelet írjak, és kétlem, hogy okosabb vagyok bárkinél. Szeretnék viszont jobban élni, értelmesen, és szeretném, ha ön is jobban élne.
Április 21-én nem csak a saját sorsát illetően kell állást foglalnia. Hogy ezt felelősséggel megtehesse, képzelje magát a másik ember helyébe.
Legyen diák, és válasszon: diákhitelt szeretne kapni vagy tandíjat fizetni?
Legyen vállalkozó: Széchenyi-terv vagy reménytelen vergődés a külföldi tőke szorításában?
Legyen anya: alanyi jogú gyes és gyed vagy Bokros-csomag alanyi jogon?
Legyen szülő: egészséges, életerős gyerekeket szeretne vagy a drog által tönkretett egykét?
Legyen munkanélküli: mind több munkalehetőségre vágyik vagy megalázó munkanélküli-segélyre?
Legyen fiatal házas: saját otthont szeretne kedvező kamatfeltételekkel és illetékkedvezménnyel vagy albérletben tengődni élete végéig?
Legyen földműves: saját tulajdonban lévő, modern eszközökkel megművelt családi gazdaság vagy nyomorult zsellérsors?
Legyen nyugdíjas: mérje föl józanul, futja-e majd a beígért 13. havi nyugdíjból a 40 százalékkal megemelt gázszámlára havonta?
Legyen egyszerű állampolgár: szilárd erkölcsi értékeken nyugvó, felelős egymásra figyelés, vagy a „taposs, hogy el ne tapossanak” farkastörvénye? Irigységre, kisszerűségre épüljön a vár, vagy arra, ami jó az emberben?
Ezek az „erőszakos, önfejű” fiatalok négy év alatt sok mindent megvalósítottak abból, amit ön és én szeretnénk, s ha kapnak rá lehetőséget, még többet fognak.
A szegfűsök csapata pedig rendre ellene szavazott országépítő javaslataiknak. Ez a tény. Ellenőrizhető. Ellenőrizze, és döntsön!
Végül képzelje el, hogy ön a határon túl él magyarként! Nem önként ment oda, ott született. Volt millió baja, szegénység, esetleg börtön, zaklatások, görbén néztek rá, ha az anyanyelvén szólt, évekig Magyarországra sem utazhatott. És akkor jön a fiatal csapat…
Nem bántanak se románt, se szlovákot, nem gyalázkodnak, nem követelnek határmódosítást, de ötven év után azt mondják a magyarnak, hogy te magyar vagy. Figyelünk rád, segítünk! Közénk tartozol, tartozz hát közénk, de ne hagyd el a földet, ahol születtél!
Találkozott ön magyarigazolványt szorongató magyarokkal? Én igen. És nem tudok olyan sokáig élni, hogy a nézésüket elfelejtsem. A mosolyukat… a könnyeiket…
És az erdélyi születésű Medgyessy Péter csapata hátba támadta a státustörvényt. Ellene szavazni nem mertek, mint az SZDSZ, néhány nap múlva támadták hátba. Pártérdekből. Három és fél millió magyar ember érdekét véve semmibe. Kérem, gondolkozzék el ezen! Ön is születhetett volna Csíkszeredában vagy Pozsonyban. A saját sorsáról dönt, a családjáéról, az enyémről. A hazánkéról. Őszinte tisztelettel kérem: szavazzon a Fidesz–MDF jelöltjére!
Kovács Zoltán Budapest


A kokárda demonstráció
Van Magyarországon egy tradicionális uralkodó réteg. Előzménye a száz-egynéhány éves hazai szociáldemokrácia. Uralomra 1919-ben, aztán 1947-ben került, azóta folyamatosan regnál. A személyekben és az eszmékben az összefüggés nyilvánvaló.
Kun Béla orvosprofesszor fia a rakétakilövőnek becézett klinikát építtette fel magának a Szabolcs utcában, ennek fia, a médiasztár történész a kommunizmust kutatja.
A filozófus Lukács György mint népbiztos lövetett, tanítványai Kádár támaszai, majd ellenzői voltak, a Lukács-óvoda népes hada ma főrend. Szamuely Tibor idoljai Marosán, Münnich, Pap, a Komócsinok és Grósz után elmúltak az ÁVH-s szülőkkel egyetemben, de a hajdani párt- és KISZ-központ teljes apparátusa a baloldali blokk arisztokráciája. Mikor a Kis János filozófus védelmére siető Orbán Viktornak az MSZMP rendőrsége nekirontott, Medgyessy a sötét oldal fő embere volt.
Van Magyarországon egy másik tradicionális uralkodó réteg is. Ez Szent Istvánig vezeti vissza magát. Az államalapítástól Orbán Viktorig minden bűn és erény, minden siker és bukás az övé. Ez utóbbi oldal gondolkodásának tengelyében a haza fogalma áll. Az egyént a család-nemzet-világ-isten és a múlt-jelen-jövő koordinátákon belül képzeli el. A jobboldal erős államot kíván.
A jobboldal által preferált értékekre a magyarországi baloldal nem tudott érvényes választ adni sem a korai szocdem szakaszban, sem a proletárdiktatúra, sem a kommunista, sem a szocialista diktatúra, sem a létező szocializmus idején, a rendszerváltozás során és azután sem, a 2002-es választási programokban sem. Ezen értékek nehezen válaszolhatók meg a baloldal szempontjából, mert gondolkodása tengelyében hol a proletár internacionalizmus, hol az antikommunizmus, hol a globális internacionalizmus áll.
Tisztelet és becsület a baloldalnak, mert emberekből áll, magyar állampolgárok eszméit és érdekeit artikulálja. A baloldal igyekezett múltjával szembenézni. Keresi korszerű önmagát. Van programja. Szervezett. Kormányképes. Vannak alattvalói.
A baloldal a rendszerváltozás előtt és azóta is elnyomja a jobboldalt. Van hozzá hatalma, formális és informális, gazdasági ereje, munkájában segíti őt a média ötödik hadoszlopa. Kuncze Gábor és Kovács László ne értelmezzék a kokárda szimbólumát és ne szóljanak arról, hogy a kokárda hányadik hó hányadikán viselhető.
Azért került elő a kokárda, mert a baloldal a jobboldal gondjaira nem tud vagy nem akar érvényes választ adni. Azért került elő a kokárda, mert a jobboldal eddig nem kapta meg azt, ami neki jár. Azért került elő a kokárda, mert a jobboldalnak szüksége van templomokra, iskolákra, intézményesülésre, millenniumra, a nép által megszavazott százalékban politikai hatalomra, cégbirodalmakra, bankokra, néhány televíziós csatornára és néhány lapra.
A kokárda erőteljes demonstráció, amely az esélyegyenlőségért folyik. A kokárda a választások napján lekerül a zakókról. A vesztes gratulál a győztesnek, s a győztes a továbbiakban empátiával képviseli a legyőzött fél érdekeit is. Így lehet béke.
Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója, Budapest


Nekem, aki gyöngyöshalászi születésű vagyok, és Gyöngyösön jártam iskolába, nagy szégyent jelentett, hogy Fodor Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanársegédje azt a valótlan állítást tette, hogy ő egyetemi adjunktus. Ez az állítás azért volt égbekiáltó, mert akkoriban ő erkölcstant tanított az egyetemen. A miniszteri bársonyszékből többek között ezért kellett felállnia. Hasonlóképpen nagy szomorúságot és szégyent jelent nekem és minden gyöngyösinek, hogy az ország törvényét, nevezetesen a választási törvényt itt megsértették. Régen Gyöngyös arról volt híres, hogy leégett, később a jó borairól, legutóbb mezőgazdasági főiskolájáról. Most pedig törvénysértéséről ismerhette meg Gyöngyös nevét az, aki eddig esetleg nem ismerte. Ezért a magam és a környékbeliek nevében Magda Sándort, az MSZP jelöltjét kérem, hogy mondjon le képviselői jelöltségéről. Ha erre képes, akkor tanúságot tesz arról, hogy az elkövetett vétséget képes belátni, megbánni és jóvá tenni. Ilyen módon még megmentheti becsületét. Ha azonban egy Horn Gyulára emlékeztető „Na és?” vállrándítással reagál, mondván, hogy határidő után emeltek kifogást e vétség ügyében, akkor nemcsak emberi tisztessége és becsülete megy veszendőbe, hanem ennél sokkal több. Az államalapító Szent Istvánról elnevezett egyetem rektorhelyetteseként Magyarország legnagyobb egyetemét szégyeníti meg, és mint a mezőgazdasági tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémiát (támogató pártjáról nem is beszélve). Ha visszalép, akkor bebizonyítja, hogy képes a bűnbánatra. Aki megbánja bűnét, annak Isten is megbocsát, és az emelt fővel nézhet embertársai, tanítványai és tudós társai szemébe. Abban a reményben, hogy javaslatomat és érveim súlyát megfelelően mérlegeli, üdvözletemet küldöm.
Dr. Lovas István, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára
*
A parasztok, a kisgazdák végre rájöttek, hogy orruknál fogva vezették és kijátszották őket egymás ellen. Keserű a felébredés, de jobb későn, mint soha! Jó munkát végzett Torgyán József csalárd kétszínűségével: a baloldal gyümölcse – a kisgazdapárt szétverése – tíz év után beérett. Torgyán bűne a Független Kisgazdapárt és hazája ellen megbocsáthatatlan. Hol lenne ma a pártunk, ha a rendszerváltozáskor megkezdett konszolidált politikánkat nem zavarta volna meg a beépített ügynök aknamunkája! Szomorúak vagyunk, de hiszünk a feltámadásban. Lesz még erős, tiszta kisgazdapárt, lesz még ünnep szép Magyarországon! Ezek megvalósítását a Fidesz–MDF célkitűzéseivel együtt látjuk ígéretesnek, biztatónak. Mint az FKGP utolsó legitim elnöke, kérem sok ezer kizárt és megtévesztett testvérünket, szimpatizánsunkat, hogy jövőnkbe vetett hittel, gyermekeinket, unokáink érdekében szavazzanak a Fideszre, a koalícióra és képviselőjelöltjeire!
Nagy Ferenc József, az FKGP volt elnöke, Kisharsány
*
Járom a várost. Utcahosszat látom Medgyessy magasra akasztott, semmit el nem áruló képét. Itt létbiztonságot, jog-(lop-)biztonságot (magának harmincmillió forintig) és közbiztonságot követel. Azt ígéri, meg akarja valósítani mindazt, amit 1994–98 között az államkassza „üressége” okán nem tudtak megvalósítani, sőt nadrágszíjszorító intézkedésekre kényszerültek (lásd Bokros-csomag, de a megszorítások mellett Suchman Tamás milliomos lett, a privatizálás saját zsebre ment, a Horn-palota és Szekeres viselt dolgai, a Tocsik-ügy, a Dunaferr-vagyon szétlopkodása stb.). Elnézem a sok jóképű, magyar képviselőjelölt arcát, amint az MSZP–SZDSZ színeiben helyet kér a magyar Országgyűlésben magának, pártjának. Elgondolkodom, hogy ezek a szelíd, jó képet vágó vagy mímelő politikusjelöltek (esetleg megélhetési politikusok, mint Szekeres vagy Nagy Sándor stb.) fogják-e követni Kovács László pártutasításait. Mert, uraim – ott az MSZP és SZDSZ plakátjain –, legyenek tisztában azzal, hogy nem Medgyessy fog kormányozni – ha kormányra kerülnek –, hanem az MSZP és vezetője. Akik azért szeretnének kormányra kerülni, hatalomhoz jutni, hogy a rendszerváltozás zavarosában lopott zsákmányt megtarthassák. Ezért hazudoznak és magyaráznak félre mindent. Medgyessy csak egy milliomos báb, aki már megszedte magát, engedelmesen „kézből eszik”, és nem mer a napra menni, mert vaj van a fején. Vajon a becsületesnek látszó SZDSZ-es politikusjelöltek pelenkás gyermeknek tartják-e a magyar népet? Ez a templomrablást megélhetési bűnözésnek tartó ember fogja majd tisztába tenni az országot? Vajon ha kormányra kerülnének, támogatná-e az a sok jó képet vágó, bizalomgerjesztően néző politikusjelölt Kovács László és a volt igazságügy-miniszter „vastag” javaslatát, hogy Isten nevét töröljék a hivatalos eskü szövegéből? Mert a Himnusz Isten áldását kérő sora elavult? Emlékezzünk! Az MSZP ilyenre is képes vo