Az amerikai választások előtt néhány nappal az egész világ visszatartja a lélegzetét. Ez nem túlzás, ugyanis az, hogy ki kerül az ovális irodába, drámaian fogja alakítani a világ országainak külpolitikáját. Donald Trump esetében általában meg lehet tippelni, hogy mi következik – valószínűleg hangos és mindenképpen emlékezetes. De Kamala Harris esetében? Nos, ez az a pont, ahol a kristálygömb egy kicsit elhomályosul, nem igaz?
A kérdés, hogy milyen lenne a Harris-kormány külpolitikája, leginkább olyan, mintha egy macskát kérnénk meg, hogy ossza meg velünk a kvantummechanikáról alkotott nézeteit: nem valószínű, hogy sok egyértelműséget kapunk.
Eléggé hiányzik belőle ugyanis minden olyan világnézet, amely megkülönböztetné őt főnökétől, Joe Bidentől.
Van azonban egy jól bevált módszer arra, hogy kitaláljuk ezeket a dolgokat: nézzük meg azt az embert, aki minden bizonnyal irányít a színfalak mögött.
Ebben az esetben ez Philip H. Gordon, a jelenlegi nemzetbiztonsági tanácsadója, és a Losing the Long Game – The False Promise of Regime Change in Middle East (A hosszú játszma elvesztése – A rendszerváltás hamis ígérete a Közel-Keleten) című, 2020-ban kiadott könyv szerzője. Gordon már most is nagy befolyással bír Harrisre, és sokkal érdekesebb figura, mint a szokásos Beltway-apparátus. Tudós, a múltbeli amerikai intervencionizmus kritikusa, és van elég tekintélye ahhoz, hogy az ember azt gondolja, hogy egy esetleges Harris-kormány talán valóban eltérhet a külpolitikai beavatkozás fáradt, régi rögeszméjétől. Másrészt viszont ne feledjük: Washingtonról beszélünk. Donald Trumpnak H. R. McMaster volt a nemzetbiztonsági tanácsadója – egy olyan ember, aki annak a könyvnek a szerzője, amely arról szól, hogy a rossz elnöki vezetés hogyan vezetett a kudarcba fulladt amerikai háborúhoz Vietnámban. Őt mégis John Bolton követte, aki arról ismert, hogy könyörtelenül bombázni akarja Iránt.
Gordon a maga részéről tapasztalt ember, ami Washingtonban udvariasan azt jelenti, hogy elég régóta van a pályán ahhoz, hogy bizonyosan állíthassuk: megélt már pár katasztrófát. A Clinton-kormányzatban az európai ügyekkel foglalkozó munkatársától kezdve Barack Obama akkori elnök közel-keleti, észak-afrikai és öböl-menti különleges asszisztensi és koordinátori szerepéig Gordon mindent látott – és ami döntő fontosságú, mindent meg is írt. A Losing the Long Game az Egyesült Államok közel-keleti rendszerváltási hajlamának éles kritikája, amely újra és újra borzalmasan rosszul sült el.