Luther szelleme a tiltakozó európai gazdák fölött

Luther Mártonra napjainkban elsősorban a protestáns reformáció kirobbantójaként emlékeznek, kevésbé van benne a köztudatban A gyilkos, tolvaj paraszthordák ellen című írása, ami válasz volt az akkoriban zajló német parasztháborúra, a Szent Római Birodalomban széles körben elterjedt népfelkelésre, amelyben a parasztok és az alsóbb osztályok gazdasági és társadalmi reformokat követeltek, amelyeket nagyrészt a reformáció inspirált.
Történészként és a társadalmi mozgalmak megfigyelőjeként lehetetlen nem észrevenni a parasztháború és a jelenleg Európa-szerte zajló gazdatüntetések közötti feltűnő párhuzamokat.

Luther korában a német parasztháború nem csupán elszigetelt felkelések sorozata volt, hanem egy széles körű mozgalom, amelyet az igazságtalanság érzése és a méltányosabb társadalmi rend iránti vágy táplált.

A mozgalom nem hivatalos kiáltványa – a Fekete-erdő tizenkét cikkelye, vagy egyszerűen a Tizenkét cikkely – megfogalmazta a paraszti osztályok sérelmeit és követeléseit, gazdasági, társadalmi és vallási reformokat szorgalmazva. A legfontosabb követelések közé tartozott például a jobbágyság eltörlése, a lelkészválasztás joga, valamint a túlzott terhek és adók csökkentése. A dokumentum hangsúlyozta továbbá a parasztok vágyát a Biblia szerinti méltányos bánásmód iránt, ami az emberi jogok és az egyenlőség iránti korai igényként is felfogható.

A gyakorlatban ezek a követelések felhívást jelentettek a fennálló politikai rend felszámolására. A német parasztháború a parasztokat a földhöz és uraikhoz kötő feudális rendszer megdöntésére törekedett, amelyet a protestantizmus új társadalmi erői hajtottak, közvetlenebb kapcsolatot ígérve a lelkésszel, s egyúttal megkerülve a fennálló egyházat. A német arisztokrácia, amely a szent római császárnak felelt, hatalmát az isteni jogból vezette le – abból az ideológiából, miszerint az egyház által megkoronázott uralkodók közvetlenül Istentől kapták hatalmukat, és az ő szent nevében uralkodtak. Ezért az uralkodói hatalom elleni minden támadás egyben a katolikus egyház és isten akarata elleni támadás is volt.

Ezért olyan figyelemreméltó, hogy Luther írta A gyilkos, tolvaj paraszthordák ellen című művet; a parasztháború, amely ellen Luther hevesen tiltakozott, maga is az általa kirobbantott vallási és ideológiai forradalom következménye volt. Ezenfelül a nyomda, amely lehetővé tette, hogy az eszmék a hagyományos kapuőrök ellenőrzésén kívül is elterjedjenek, nagyban hozzájárult Luther protestáns eszméinek gyors elterjesztéséhez. Az, hogy ugyanezt a technológiát aztán a német parasztháború forradalmi üzeneteinek terjesztésére is felhasználták, sokkolta őt és más arisztokratákkal szövetséges korai protestáns vezetőket; nem ez volt az, amit ők elképzeltek a társadalom megreformálásával kapcsolatban.

Egyértelműen hasonló reakciót láthatunk sok mai európai vezető részéről, amikor szembesülnek a kontinensszerte megnövekedett gazdatüntetésekkel. Ezek a tiltakozások ugyanis, amelyek a közösségi médiának köszönhetően a kontinens egész területén zajlanak, nem az elégedetlenség elszigetelt esetei, sokkal inkább a hivatalban lévő politikusok uralkodó politikájával szembeni ellenállás szélesebb körű hullámának tünetei.

Ahogyan a parasztháború rávilágított az 1500-as évek német alsóbb rétegeinek a feudális rendszerrel szembeni elkeseredettségére, úgy a kortárs mezőgazdasági tiltakozások is az európaiak frusztrációjának jelzői: minden demokratikus rendszerben a választóknak – beleértve a gazdákat is – joguk van ahhoz, hogy meghallgassák őket, és hogy a nézőpontjaik a politikai folyamat szerves részét képezzék.

Ez a frusztráció, ha nem egyenesen a düh áll a tüntetések középpontjában. A gazdák konkrétan ellenzik az Európai Unió zöldmegállapodásának célkitűzéseit, amelyek 2030-ra az üvegházhatású gázok kibocsátásának 55 százalékos csökkentését célozzák az 1990-es szinthez viszonyítva. Bár ezek az ambíciók dicséretesek a környezetvédelmi előrelátásuk miatt, közvetlenül ellentétesek az EU közös agrárpolitikájával, amely hosszú időn keresztül támogatásokkal és szabályozásokkal védte az európai gazdákat. Egyszerűen nem lehet azt kérni a gazdáktól, hogy tartsák fenn valahogyan a stabil termelést, miközben húsz százalékkal csökkentik a műtrágyák használatát és a felére csökkentik a növényvédő szerek és antimikrobiális szerek használatát. A bolygó megmentését célzó környezetvédelmi politikák valójában tarthatatlan terhet rónak a mezőgazdasági ágazatra, amely Európa gazdaságának és életmódjának egyik sarokköve.

További Vélemény híreink

Brüsszel elárulja az európai gazdákat

Ehhez jönnek még az ukrajnai háború hatásai. A termelési költségek – különösen az energia, a műtrágya és a szállítás – az Oroszországgal szembeni szankciók miatt emelkedtek. Az Ukrajna elleni kereskedelmi korlátozások feloldása azt eredményezte, hogy az olcsó búza elárasztotta az európai piacokat, jelentős nyomás alá helyezve többek között a lengyel, a szlovák és a magyar gazdákat. A nemzeti költségvetések változásai, különösen a katonai újrafegyverkezés finanszírozásának szükségessége miatt közvetve érintik a gazdákat, akár az üzemanyag-támogatások csökkentésével, akár a nitrogénfelhasználás megadóztatásával, akár az adókedvezmények megnyirbálásával.

A gazdák sérelmei tehát nem pusztán az agrárpolitika konkrétumaira vonatkoznak, hanem egy mélyebb válságot tükröznek: a többnyire baloldali politikusok politikai irányításával szembeni szélesebb körű elégedetlenséget, akik a környezeti célokat és egy egyre inkább nyerhetetlennek tartott háború támogatását a gazdasági életképesség és a társadalmi stabilitás elé helyezik. Ezt az elégedetlenséget súlyosbítja a megélhetési költségek emelkedése, ami miatt a javasolt környezetvédelmi politikák elszakadtak a hétköznapi polgárok, különösen a vidéki területeken élők közvetlen valóságától és kihívásaitól.

A gazdatüntetések jellege továbbá nem csupán gazdasági, hanem mélyen kulturális jellegű, és a hagyományos életmódot állítja szembe a városi elit által elképzelt jövővel. Mindezt felgyorsította a digitális média és a közösségi hálózatok elterjedése. Ahogyan a nyomdagép lehetővé tette a protestáns reformáció elindulását, úgy a digitális média is felerősíti a gazdák hangját, lehetővé téve számukra, hogy megszervezzék tiltakozásaikat és arra ösztönözzék más országokban élő társaikat, hogy megfigyeljék és lemásolják az alkalmazott stratégiákat. Hasonlóképpen a közösségi hálózatok és a digitális média is kiemeli és súlyosbítja a növekvő vidéki és városi politikai és kulturális szakadékot. E technológiák révén a városi és a vidéki lakosság közötti vagyoni, kulturális és politikai értékek, valamint életmódbeli különbségek láthatóbbá és hangsúlyosabbá válnak. A vidéki szavazók is közvetlenebbül értesülnek a választott tisztségviselők politikai céljairól és döntéseiről, és gyorsabban tudnak reagálni ezekre.

A gazdatüntetések sikerének és gyors terjedésének éppen ezért ébresztőként kell szolgálnia az európai vezetőknek arra vonatkozóan, hogy a jogfosztottság mélységes érzése uralkodik a nyilvánosság jelentős részének körében. Mégis, mint Luther Márton előttük, úgy tűnik, sokukat váratlanul éri saját ideológiáik és döntéseik nem szándékolt következménye, különösen a digitális média, az ukrajnai háború és a zöld programok támogatása terén. Ugyanazok a demokratikus vezetők, akik az elmúlt évtizedben a digitális médiát az információ demokratizálásának és az átláthatóság elősegítésének eszközeként hirdették, most kényelmetlenül érzik magukat amiatt, hogy ugyanezek a digitális platformok lehetővé tették a gazdáknak, hogy szervezkedjenek, tiltakozzanak és kampányoljanak a megélhetésüket befolyásoló politikák ellen. Hasonlóképpen azok, akik lelkesen kiálltak az Oroszországgal szembeni szankciók mellett Ukrajna támogatása érdekében, most nehezen fogadják el ezek következményeit, különösen a megnövekedett energiaárak mezőgazdaságra és iparra gyakorolt hatását.

Ma azt mondhatjuk, hogy a modern Európa és a nyugati világ egésze az átalakulás küszöbén áll. Ahelyett tehát, hogy ezeket a tiltakozásokat a probléma részének tekintenék, a vezetőknek át kellene gondolniuk a jelenlegi megközelítést, és jobb utat kellene találniuk a haladás és a hagyományok, a sokak igényei és a kevesek politikája közötti egyensúly megtalálására.

Ha ez nem megy, akkor a jelenlegi tiltakozási hullám, amely a modern demokráciával kapcsolatos szélesebb körű csalódottság jele, különösen ott, ahol a választók (beleértve a gazdákat is) úgy érzik, hogy nem veszik figyelembe őket, könnyen forradalom előtti hangulatba torkollhat, ami a múlt forradalmait megelőző zavargásokat idéz majd elő.