A csehek inkább a baloldalt választották

edden alakult meg az új cseh kormánykoalíció, miután aláírták a koalíciós szerződést a 200 tagú képviselőházban 101 mandátummal rendelkező kormánytöbbség pártjainak vezetői. A történtek előzményeként június 14-én (pénteken délután) és 15-én (szombaton délelőtt) Csehországban képviselőházi választás zajlott. Az eredmény, mint már többedszer, meglepetéseket okozott. A meglepetés külföldre is kihatott. Az előzetes közvélemény-kutatások ugyanis újfent megcsalták a tudatot. Az évek óta előre jelzett tendenciát, hogy a két nagy rivális, a jobboldali polgári demokraták (Polgári Demokrata Párt, ODS) és a baloldali szociáldemokraták (Cseh Szociáldemokrata Párt, ÈSSD) kiegyenlített szavazati aránnyal kerülnek ki, az eredmény megcáfolta, sőt a kommunisták (Csehország és Morvaország Kommunista Pártja, KSÈM) a vártnál jóval kiemelkedőbben szerepeltek, mint ahogy azt (a kommunista pártvezetőkön kívül) bárki várhatta.
A választáson indult 28 párt és mozgalom közül mindössze négynek sikerült 5 százalék fölötti eredményt elérnie. A meglepetések sorozata nemcsak abból fakadt, hogy a kommunista párt 18,51 százalékkal a harmadik legerősebb parlamenti párttá vált (a legújabb cseh parlamenti demokrácia történetében, tehát az elmúlt tizenkét évben a kommunisták általában 11 és 15 százalék közötti eredményt értek el), hanem abból is, hogy a jobboldali Koalíció (a Klaus-ellenesek csapata) a vártnál (kb. 18-19 százalék) jóval gyengébben szerepelt, és csupán 14,27 százalékkal végzett.
Ez az eredmény természetesen a parlamenti erőviszonyok alakulására és a kormányalakítás lehetőségeire nézve jelentett súlyos problémát. A szociáldemokraták (ÈSSD) győzelme 30,2 százalékos, ami nekik a 200 tagú képviselőházban 71 mandátumot biztosít. A polgári demokraták (ODS) 24,47 százalékos, 57 mandátumos, a vártnál jóval gyengébb eredménye ismét ellenzéki szerepre kárhoztatja őket. A kommunisták (KSÈM) elképesztő, 18,51 százalékos eredménye 41 mandátumot biztosít nekik a parlamentben, amivel a kormányzat és a parlament működését az eddigieknél jóval nagyobb mértékben befolyásolhatják. A negyedik befutó egy olyan pártkoalíció, amely magát Koalíciónak nevezi, és amely a Klaus-ellenes polgári és kereszténydemokrata jobboldalt tömöríti, s amelyről az idő során (három éve) folyamatosan derül ki, hogy ezeket az erőket nem képes olyan mértékben tömöríteni, amilyen mértékben az országnak erre szüksége lenne. Így ezt az „alkalmi” társulást egyre súlyosabb belső ellentétek feszítik.
A Klaus-ellenesség beérett gyümölcsei
A választás egyértelműen negatív eredménye, hogy a be nem jutott kispártok elvittek 12 százaléknyi szavazatot, így (mivel a cseh képviselőházi választás nem kétfordulós) ezek parlamenti képviselet nélkül maradnak. A meglepetések sorozatába illeszkedik az is, hogy jóval kevesebben szavaztak, mint korábban. Az előző demokratikus választások részvételi aránya általában 70 és 80 százalék fölött mozgott, most megdöbbentően alacsony volt, mindössze 58 százalékos.
E képviselőházi választás nagy vesztese a polgári jobboldal, aminek több évre visszanyúló okai vannak. Az egyik legfontosabb ok maga a jobboldal évtizedes vezére, Václav Klaus. Mind a társadalom, mind a politikai elit jobboldali része régóta különböző formákban (és belpolitikai feszültségek, válságok kíséretében) fejezi ki azt az óhaját, hogy Klaus végre távozzon az ország politikai irányításának éléről. Ez e választási eredmény által még a felszólított vezér számára is nyilvánvalóvá vált. Nehezen viseli a kudarcot, bele is betegedett, de jelenleg megértette az üzenetet. Klaus azért is veszített, mert eget ostromló önbizalma és arroganciája méltó ellenfélre talált az új szociáldemokrata pártvezérben, a leendő cseh miniszterelnökben, Vladimír ©pidlában. A cseh politikai elit jelentős problémája volt, hogy Klausnak nem akadt egyenrangú ellenfele, aki vele szemben ugyanolyan világosan, erősen és határozottan tudott volna érvelni saját politikai programja, értékrendje és politikai logikája mellett, mint ahogyan Klaus tudott. De az elmúlt évek kinevelték méltó ellenfelét egy szociáldemokrata archeológus személyében, aki nemcsak hogy érvelni tud, hanem mentes az ellenszenves, Klausra oly jellemző arroganciától, s aki saját magát nem képzeli az igazság egyetlen birtokosának.
A polgári demokraták veszteségének okai között említhető az is, hogy 1998-tól a kisebbségi szociáldemokrata kormányt ellenzékből, de kívülről, írott szerződés alapján támogatták. Ez választóik egy részének nem volt ínyére, akik általában elutasították az ellenzéki szerződésnek (a cseh fanyar humor szerint az oposzumra utalóan „oposmlouvá„-nak) nevezett egyezséget, amely mögött a hatalmi viszonyok bebetonozását, a politikai értékek és pártok versenyét lehetetlenné tevő klausi és zemani akaratot láttak. Az „ellenzéki szerződés” Klaus szándéka ellenére nem a szociáldemokratákat járatta le, hanem Klausra és pártjára ütött vissza.
A választás negyedik helyezettje, a jobboldal másik vesztese a Koalíció. Azokból a pártokból áll, amelyek 1997 végén fellázadtak Klaus és politikája, valamint a polgári demokraták soraiban tapasztalható korrupció ellen, ami kormányválságot okozott. A Koalíció egyik része közvetlenül a Klaus pártjából, a Polgári Demokrata Pártból (ODS) kilépett, majd Szabadság Unió (US) néven tömörült politikusok formációja, a másik része a polgári demokratákkal (ODS) 1997 végéig kormánykoalícióban lévő néppárti kereszténydemokratákból (KDU-ÈSL) áll. A Koalíció tehát a polgári demokraták egy részéből és a kereszténydemokratákból álló, Klaus-ellenes jobboldali politikai tömörülés, amelynek legfőbb problémája, hogy legfontosabb összetartó erejét, a Klaus-ellenességet az utóbbi évben már nem hangoztatta, sőt nem is képviselte, így létezésének legfőbb okát nem tudta kellőképpen artikulálni a választók felé.
A Koalíció polgári demokrata része programját és jellemzőit tekintve teljes mértékben megegyezik a Polgári Demokrata Párttal (ODS), tehát jobboldali polgári értékrendet képvisel, a másik része pedig a kereszténydemokráciának megfelelően erős szociális indíttatással rendelkezik. Ez utóbbi az alapja annak, hogy a kialakult választási helyzetben a győztes szociáldemokraták a Koalícióval kívánnak kormányozni. Ezt a kereszténydemokraták szociális alapjaira építik. A Koalíció belső erőviszonyaira jellemző, hogy a megkapott 14,27 százalékból 9 százalék a kereszténydemokratákat illeti meg. Emiatt, és a program, illetve a belső személyi feszültségek miatt a Koalíció belső szakadása vagy teljes megszűnése várható, akár kormányzati helyzetben, akár ellenzékben lesznek. Mindenki számára világos ugyanis, hogy a Koalíció egyik része nem más, mint a Polgári Demokrata Párt egyik része.
A baloldali győzelem okai
A szociáldemokraták azért győztek, mert az elmúlt kormányzati ciklusban (1998–2002) sikeres gazdaságpolitikát és szociális politikát folytattak. A cseh GDP növekedett, a külföldi befektetések özönlenek a cseh gazdaságba, a stratégiailag fontos ágazatokat, közöttük a bankszektort nagymértékben privatizálták. Azt, hogy ez a költségvetés deficitjének és az államháztartás hiányának gyors ütemű növelésével valósul meg, a cseh lakosság csak néhány év múlva fogja igazán megérezni. A szociáldemokraták elnököt váltottak (Vladimír ©pidla), aki meggyőződéses szocialista és sokak számára elfogadható politikus. Nem olyan konfrontatív, mint Milo¹ Zeman. Kompromisszumképes, határozott és világos célokkal, elképzelésekkel rendelkezik, s ilyen vezető politikusra a cseh politikai és közéletnek már régóta szüksége van. Ebben a pillanatban (és a választás óráiban) az másodlagos kérdés (volt), hogy a meghirdetett „szocialista” programot (az északi, svéd modellt) képes lesz-e „finanszírozni” a cseh gazdaság. Minden jel szerint erre nem lesz képes. A közkiadások eladósítása (2006-ra kétszázmilliárd cseh koronás költségvetési deficit) azonban folytatható még néhány évig, és a szociáldemokrata politika erre épít.
A választás legmegdöbbentőbb eredménye a cseh kommunisták sikeres szereplése. Az okok között elöl szerepel a cseh–német, cseh–osztrák viszony kiéleződése, és a Bene¹-dekrétumok miatt kialakult belpolitikai helyzet, illetve külpolitikai nyomás. A dekrétumok miatt a kitelepített németek helyére, a Szudéta-vidékre költözöttek között erős félelemérzet alakult ki. E vidék lakossága általában is a kommunisták és a szélsőjobboldal erős szavazóbázisa, amit több mint egy évtizede fényesen igazolnak a választási térképek. Ezért a német nyomást meglovagolva a KSÈM – a cseh nemzeti érdekekre hivatkozva – „arathatott le” e vidéken. Az 1998-as választáshoz képest majdnem 200 ezer szavazattal többet kaptak a kommunisták.
Mi lesz a kommunistákkal?
A KSÈM a térség egyetlen olyan bolsevik kommunista pártja, amely nem reformálta meg magát, így totalisztikus, kommunista bolsevik típusú párt maradt, rendszermegdöntő programmal, és mint ilyen kapja meg folyamatosan a cseh társadalom több mint tíz százalékának szavazatait. Eddig a cseh belpolitika karanténban tudta tartani, mert senki sem volt hajlandó velük politikai egyezségre jutni, vagy magukhoz közel engedni őket. A több mint 18 százalékos eredmény megdöbbentette a cseh politikai elitet, és rendkívüli problémákat okozott a kormányalakítás folyamatában. A kommunisták koalíciós és kormányzati potenciálja nulla, velük kormányozni senki sem hajlandó és senki sem mer. Egyre többen hangoztatják, hogy még időben be kellett volna tiltani, s akkor más, baloldali demokratikusabb erők kaptak volna helyet. Ez többször felmerült, de soha nem volt meg rá a cseh parlamentben a kellő politikai akarat.
Ez a cseh választás és a megelőző kampány a nemzeti érdekek védelmének jegyében zajlott. A nemzeti érdek mint fogalom korábban a cseh közélet és politika szégyenlős témái közé tartozott. Csehszlovákiában (tehát 1993 előtt) nem volt értelme cseh nemzeti érdekről beszélni, később sem volt nagyon ildomos ezzel előhozakodni, annál is kevésbé, mert meghatározását addig nem végezték el. Nem tudták tehát pontosan definiálni, hogy mi is az a cseh nemzeti érdek, mert nem volt rá szükségük. A kommunisták a szudétanémet problémán gyakorolták ennek meghatározását, a Polgári Demokrata Párt pedig főként 1998 után kapta fel a cseh nemzeti érdek hangoztatásában rejlő lehetőségeket. Ők az európai uniós integrációval szembeni euroszkepticizmusukat és eurorealizmusukat indokolták a cseh nemzeti érdekek védelmével, s a dekrétumok alkalmat adtak nekik is arra, hogy ezt megerősítsék. A nemzeti érdekek védelme, a külső veszély elleni fellépés a választási kampányban minden pártnak kiváló jelszavakat és jelmondatokat biztosított, csupán a Koalíció pártjai voltak némileg tanácstalanok. A nemzeti érdekek védelme azonban akkor kovácsolta össze a cseh politikai elitet, amikor parlamenti határozatban utasíthatták el a németek revízióra irányuló igényeit.
A választás eredménye arra is alkalmat adott, hogy a csehek egy pillanatra mélyebben elgondolkodjanak arról, hogyan is állnak a dolgaik. Erre a Szent Vitus székesegyház harangjának balesete is alkalmat adott. Azon a napon ugyanis, amikor nyilvánosságra hozták a ideiglenes eredményeket, és bejelentették a kommunisták meglepő győzelmét, a harang nyelve elrepedt, és többé nem szólalt meg. Voltak, akik ezt jelképként fogták fel, mondván, hogy a harangnak megszakadt a szíve azon, ahogyan a csehek szavaztak.
A szerző a Teleki László Intézet munkatársa