Kovács László augusztus 29-én Balmazújvárosban egy szocialista kampányrendezvényen azt a furcsa kijelentést tette, hogy az SZDSZ polgármesterjelöltjére nem érdemes szavazni, mert az illető egy jelentéktelen pártot képvisel. Helyette azt ajánlotta a hajdúsági kisváros polgárainak, hogy voksoljanak inkább a szocialisták által támogatott független jelöltre. Az ominózus nyilatkozat felháborodást váltott ki az Új Generáció nevű szervezetnél, amely meglehetősen ingerült hangnemben válaszolt Kovácsnak. Emlékeztették a pártelnököt, hogy az MSZP a „jelentéktelen párt” nélkül soha nem alakíthatott volna kormányt, és így természetesen neki sem lett volna lehetősége arra, hogy elfoglalhassa a külügyminiszteri bársonyszéket. A szabad demokraták vezető politikusai Kuncze Gábor pártelnökkel az élen (egyelőre) nem kívántak reagálni a koalíciós társ sértő megnyilvánulására. Figyelemre méltó, hogy ez a sértés abban a városban hangzott el, ahol az áprilisi választásokon az SZDSZ az országos átlagnál jobb eredményt ért el: képviselőjelöltjük, Gál István április 7-én 22,6 százalékos eredményt produkált, és a harmadik helye annyira értékesnek bizonyult, hogy a két párt közötti alku alapján visszaléptették a javára a második helyen álló, 32,77 százalékos eredményt elérő MSZP-jelöltet. Végül a második fordulóban mindössze százharminc szavazattal kapott ki a szabad demokraták aspiránsa a Fidesz–MDF közös jelöltjétől. Szintén fontos az is, hogy Gusztos Péter, a Kovács László ellen tiltakozó szervezet vezetője azok közé tartozott, akik az SZDSZ-frakcióban megvonták a támogatást Medgyessy Pétertől a D–209-es ügy kirobbanását követően.
Fura szituáció alakult ki, mivel az Új Generációnak – úgy tűnik – igaza van: ha az SZDSZ, mint „jelentéktelen párt” nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt, és nem támogatja teljes mellszélességgel a szocialistákat a jobboldal ellen, akkor ma is Orbán Viktor lenne a miniszterelnök. Amennyiben Medgyessy Péter kémelhárító múltjának napvilágra kerülésekor nem áll ki a szabad demokrata frakció többsége a kormányfő mellett, akkor ma már csak ügyvezető kormánya lenne az országnak. Sokféleképpen lehet minősíteni az SZDSZ-t, és teljes joggal föl lehet nap mint nap háborodni képmutató politikai stílusuk miatt, de egyet nem szabad elfelejteni: bár a tavaszi választásokon tovább csökkent a párt szavazóbázisa, de jelentéktelennek így sem nevezhető. A pillanatnyi erőviszonyok szerint ők képezik a törvényhozásban a mérleg nyelvét a két nagy politikai tömb között. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a budapesti főpolgármesteri székre is a „jelentéktelen párt” jelöltje a legesélyesebb. Egyetlen számottevő kihívója a polgári erők által támogatott Schmitt Pál. A Placido Domingo áriaestjétől a dunai gátakig szinte minden tévékamerák által látogatott helyet végigvizitáló exúttörő, Gy. Németh Erzsébet pillanatnyilag csak arra tűnik alkalmasnak, hogy Csurka Istvánnal mérkőzzön meg a harmadik helyért.
Bár a közvélemény.kutató intézetek szerint a szocialisták manapság jól állnak, de ez a népszerűség nagyon könnyen elillanhat, különösen akkor, ha nem veszik komolyan a koalíciós kormányzás néhány íratlan alapszabályát. Azt pedig észre kell venni, hogy az SZDSZ súlya egyes térségekben nagyobb, mint az Országgyűlésben, ez pedig némileg fékezheti a szocialisták törtetését. Ezért amennyiben a két kormánypárt között néhány településen megromlana a viszony, akkor ez jó esélyt kínálna a polgári erők számára. De ezt csak egy egységes jobboldal ragadhatja meg.
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter