Kampányrajt és összefogás

Az óriásplakáton három mosolygó ember: Medgyessy Péter, Kovács László és Gy. Németh Erzsébet. Csupa derű, öröm sugárzik az arcukról. Bennem azonban apró kicsi görcsök munkálkodnak. Mitől is kellene nekem (nekünk) örülni e „csodahármas” láttán? Mit várhatok én, a budapesti polgár tőlük? Szerintem ugyanazt a korlátolt, szervilis és főleg átrázó politikát, amelyet országosan is tapasztalunk. Csakhogy Gy. Németh lehet, hogy néhány nap vagy hét múlva már nem fog ennyire mosolyogni. Mert, mint az várható, a csuda tudja, hol megkötött megállapodás szerint Demszky Gábor javára fog visszalépni – bár lehet, hogy nagyhatalmú alpolgármesterséggel jutalmazzák elvesztett mosolyáért. A lényeg, ahogy a szocialista főpolgármester-jelölt szeptember 2-án elhangzott nyilatkozatában tudomásunkra hozta: „a jobboldal jelöltje semmi szín alatt nem lehet Budapest főpolgármestere.” Tehát ha Schmitt Pál független (a hölgy szerint csak jobboldali) jelölt eléri a népszerűségi listákon az általuk „életveszélyesnek” minősített százalékos határt (körülbelül a 40-45 százalékot), akkor
Gy. Németh kötelezően visszalép, hiszen a szocialisták a „nagy ellenállóval”, Demszkyvel bizony egy húron pendülnek, egymást el nem hagyják, összeszorított foggal is kitartanak egymás mellett; hiszen felfestették a falra: a rémet, azaz Schmitt Pált akármilyen áron, de „meg kell állítani”. A jobboldal visszaszorítása érdekében még a sztálinista szellemiségű Munkáspárttal is megegyeztek!
Bezzeg a jobboldal, mint ahogy Erzsébet asszony volt szíves figyelmünkbe ajánlani, megosztott, tehát, egyelőre nem fenyegeti őt a visszakozz veszélye, Demszky biztosan nyerni fog, így ő presztízsveszteség nélkül megkapja az alpolgármesteri címet és jövedelmet. Itt jutok el az eredeti kérdésemhez: miért vagyunk mi megosztottak? Valóban, miért kell boldog-boldogtalannak külön indulni országosan, a fővárosban és egyes kerületekben is, ezzel lehetetlenné téve az egyébként már kipróbált (vagy ki nem próbált, de) nagy többséggel rendelkező jelöltek győzelmét?
Több szervezetre gondolok: az MDF-re, az MDNP-re és az úgynevezett Centrum pártra. Ezek indulása megmagyarázhatatlan (talán bizony bal felkérésre?) és elfogadhatatlan. Velük mindenképpen meg kell egyeznünk a visszalépésekről. Más dolog a MIÉP ügye. Csurka István és a kerületekben indított más jobboldali polgármesterjelöltek ma még presztízsveszteség nélkül visszaléphetnének, így nem vesznének el a rájuk adott szavazatok, míg pártlistákon úgyis bejutnak a képviselő-testületekbe, ahol megfelelő módon képviselhetik eszméiket, pártjukat. Ezzel Csurkáék (és a helyi MDF-esek) lehetővé tennék a polgári polgármesterjelöltek megválasztását. Ellenkező esetben a négy budai kerületben biztosra vehetjük az MSZP hatalomátvételét. Ezzel nagyon csúnya gondolatok keletkeznének, nem csak az én fejemben!
Más a helyzet a Centrum párttal. Az ottani jelöltek az én szememben (és nagyon sokak szemében) árulók. Többekkel együtt kezdtem az MDF-ben, majd ők megindultak a kanyargós úton. MDNP–Fidesz– Centrum. Megjelenésük oka részben sértődöttség, részben az ezért megjelenített bosszúvágy, de főként „megélhetési”. Tárgyalni, megállapodni nyilvánvalóan nem lehet velük. (Van közöttük olyan is, aki még MDF-es csoportvezetőként azzal dicsekedett, hogy lakásában külön sarkot rendezett be Antall József emlékére. És most az MSZP-vel kacérkodnak! Döbbenetes!)
Milyen átok ül rajtunk? Miért kell nekünk így élnünk? Valóban azt akarjuk, hogy a hálózat a teljes uralmat megszerezze? Ébredjünk már fel végre! Tegyünk félre minden haragot, nézeteltérést és fogjunk össze. Higgyük már el, hogy csak így tudunk segíteni ezen a megosztott, de nekünk csodálatos kis országon.
A szerző a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagja