Páternoszter

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a páternoszter
végtelenített láncszerkezetre szerelt, járószékekből álló,
folyamatosan járó személyfelvonó.

A Vigadó irodaház páternosztere napi társunk, régi ismerősünk; hozzánk nőtt az évek alatt, életünk egy darabja időben-térben. Kapaszkodó felfelé, kapaszkodó lefelé, sorsszerű intézmény. A maga egyszerű módján ugyanis jelez valamit: hogy semmi sem örök. Minden átalakulóban van és változik, fordul, a mélybe tart, a magasságok felé igyekszik.
A benne tartózkodás élethelyzet. Kormérce. Ha sokat utazol vele, véleményt formálhatsz az emberről, akivel néhány röpke pillanatig összezár a véletlen. (A görögök hiába törték a fejüket, ki intézi az ember sorsát: Tükhé-e, a véletlen, avagy Ananké, a szükségszerűség…) A páternoszter tudniillik kétszemélyes. Mellesleg kihalóban lévő közlekedési eszköz, amelyet nyugaton és a tengerentúlon már nem ismernek. Nálunk még – igaz, kevés helyen – megmaradt hírmondónak, s ha tetszik, filozófiai talánynak: miért megy fölfelé, ha lefelé is tart, és miért tart lefelé, ha közben fölfelé is rándul?
Megfigyeléseim rövid summázatát az alábbiakban közreadom.
1. ,,Jó reggelt!” – mondod, mire a veled utazó felriad, arcán tétova mosoly. ,,Minek köszön ez nekem, hiszen nem is ismer?” – ez van az arcára írva. A fogai között még visszaköszön, de amikor kiszáll, el már nem köszön.
2. Közhelyek: ,,Maga is a harmadikra?” ,,Meleg van.” ,,Hideg van.” ,,Megint esik.” ,,Ismét kezdődik egy nap.” ,,A politika, kérem, nem tisztességes embernek való.” ,,Mindig akkor romlik el, amikor épp benne állok, és mindig két emelet között…” ,,Szintén?…”
3. Van, aki úgy lép be a járószékbe, illetőleg úgy helyezkedik el, hogy te már ne férj be, maradj kívül és ne is próbálj meg besurranni. Azt sugallja: neki jár az egész tér. Megérzed a lépteiből, a mozgásából.
4. Akad, aki tüntetőleg tartja a távolságot, amely a két embert elválasztja, s véletlenül sem néz a másikra. Csak bámul, mint borjú az új kapura, vagy a (ki nem pucolt) cipőjének az orrára.
5. Dialógusok. I. A férfi: ,,Milyen illat?” A nő válasza: ,,Aramis.” Se bű, se bá, ez az eleje és a vége. II. (A férfin a következő olimpia emblémás nyakkendője.) A nő: ,,Wirklich?” A férfi: ,,Ja…” Se bű…
6. ,,Hanyasra?” ,,A negyedikre.” ,,Én is.” És kiszáll a harmadikon.
7. Nyugtalan, ideges. Rossz tempóban lép ki a páternoszterből és a földszinten orra bukik. Recseg, ropog, sír a szerkezet. ,,Pedig légtornász voltam” – dadogja –, és úgy néz vissza a járószékre, mint egy bűnbakra.
8. Elgondolkozik és túlmegy a legfelső emeleten. ,,Ingyenmenet?” – jegyzi meg egy idős hölgy, amint az égből alászáll a férfi, aki hiheti, hogy a Városligetben van.
*
Diogenésznek, a történelem első csőlakójának tetszene a páternoszter. Eckermann-nak nem, mert a lakonikus mondatokból komoly beszélgetések nem születnének (lásd a Goethével való társalgásokat). Attilának, ,,Isten ostorának” előjöhetne az orrvérzése, pedig minden vérözönt jól viselt odakint. Az emberóriásnak és aprócska istennek tekinthető Nagy Sándor se óriásként, se istenként nem férne be. Dante, a túlvilági irodalom legnagyobb képviselője belépne ugyan a járószékbe, de soha nem látnák kijönni onnan. Fouché többször is megforgatná a köpenyét, amíg a legfelső emeleten távozna. Mikszáth emelkedés közben is kényelmetlen igazságokat mondana. Lev Tolsztoj halandóként venné birtokába a páternosztert, de két emelet között szoborrá változna. Sztálin szoborként lépne be a járószékbe és lefejezve zuhanna ki. Tyereskova, a világűr Évája almával kínálná az első férfit. Heidegger szorongana. Karinthy Frigyes legújabb könyvét, az Utazás a koponyám körül járószékkelt szorongatná a kezében, és közben azt kérdezné a társától: ,,Auer, mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?”