Gyorsan ide egy antidiszkriminációs törvényt!

A „liberális” körök mindenhol kedvenc gumicsontja, az antidiszkriminációs törvény valószínűleg nálunk is megszületik. S ezzel megint megszületik valami, ami „liberális” szempontból is többszörös torzszülött, s állami szankcióval akar valamit kierőltetni (miközben persze tudjuk, hogy az állam gonosz!), aminek csak társadalmi-erkölcsi megoldása lehet, s aminek megvalósulása egyébként is az érintetteken („diszkrimináltakon”) múlik leginkább.
Magyarországon tudniillik törvény előtti egyenlőség van, persze ennek ellenére is az „életben” az emberek számos szempont szerint különbséget tesznek embertársaik között. S különbséget fognak tenni e politikailag korrekt, de felesleges törvény életbelépése után is. Legfeljebb ennek nevében majd meg lehet hurcolni embereket, mert – mondjuk – „törvénytelenül” előnyben részesítette régi ismerősét, vagyis maga akarta eldönteni, hogy kivel akar együtt dolgozni. A törvény azt is félretolja majd, hogy mindenkinek jogában áll eldönteni azt, hogy kiben bízik meg és kiben nem.
A piacot istenítő neofita balosok és libertinusok (persze náluk az ellentmondások nem számítanak) e törvénnyel tulajdonképpen azt is állítják, hogy egy piaci szereplő mégsem csak a gazdasági racionalitás szerint szokott cselekedni, ha például munkatársat választ. Másrészt viszont az ember nem érti, hogy egy magánember például a saját (egyébként istenített függetlenségű) pénzével majd bizonyos esetekben nem azt tesz, amit akar. Eddig úgy tudtuk, hogy a magántőke például olyan lapot, médiumot, szervezetet, műsort támogat, amilyet akar. Most majd – bizonyos esetekben – a munkaadó kénytelen lesz kvótára alapozni döntését, antidiszkriminációs alapon?
Volt már ilyen kérem, s persze faji alapon, sokszor. Például a magyar, német és „zsidó” vállalatoknak kellett többségieket felvenni Trianon után az utódállamokban. Majd jöttek az „árjásító” felvételek. Mi köze ehhez a liberalizmusnak? Mi köze van a szervesen szabad társadalmi változásokhoz a „liberalizmusnak”? Miért diszkrimináció az, ha valaki úgy akar lakni, dolgozni és élni, hogy kerülni akarja saját értékrendjének állandó provokálását s az ebből származó konfliktusokat? Miért akarják büntetendővé tenni azt, ha valakik előzetes, régi, felhalmozódott tapasztalatok alapján nem óhajtanak vállalkozásukban, lakhatásukban, időtöltésükben emberi kockázatokat?
Egy hátrányos helyzetű kisebbséget persze segíteni kell, de felemelni nem lehet, az csak felemelkedhet, vagyis felemelheti saját magát. Pozitívvá tett társadalmi bizalmi tőkével emancipálhatja magát. Ezt a törvény nem tudja kikényszeríteni, a társadalmi egyenrangúsodás személyes és csoportteljesítmények következménye, s nem „díszpintyek” pozícióba emelésétől függ. Nagyon félő, hogy az antidiszkriminációs kényszerek inkább romlást hoznak majd az etnikumközi és más kapcsolatokba.
Ugyanis ott, ahol hátrányos helyzetű csoportok tagjai „bizonyítanak”, ott mindenféle törvény nélkül, magától értetődően megoldódnak a bajok. Nem tudok elképzelni olyan munkaadót például (néhány lehetséges fanatikust leszámítva), aki egy jó szakembert és megbízható egyént csak azért utasít el, mert az illető – mondjuk – sötétebb bőrű. Nincs baj az iskolákban sem, ha a hátrányos helyzetű kisebbség(ek) tagjai igyekeznek a nálunk szokásos együttélési normákat betartani. Nem érdekel a szomszédom származása, kultúrája, ha ő tiszteletben tartja közösségi életünk fontos szokásait, törvényeit (például tisztaság, rend, „hangerő”, kölcsönös tisztelet stb.). Ellenben származástól függetlenül (vagy „jó származással” is) helyesnek tartom azok „diszkriminációját”, akik pokollá tudják tenni törvénytisztelő embertársaik életét – „más kultúrával” élve.
Hátrányos helyzetet egyébként úgy felszámolni akarni, hogy a kisebbségek legalább „technikailag” nem alkalmazkodnak a többséghez, a bűncselekménnyel határos. Ez még akkor is így van, ha a „liberális” szerint minden viszonylagos, és a „szabadság” jegyében minden értéksemleges (világnézetű). Senki nem kényszeríthető arra, hogy civilizált normák helyett „nomád” életvezetéshez alkalmazkodjon. A közjó (amiről persze „liberálisan” tudjuk, hogy nincs) is ezt kívánja, még a libertinusok reális érdeke is az (volna).
Csakhogy. A hazai és külföldi libertinusok általában a mások bőrére antidiszkriminálók, a maguk zömében zárt, „elit” körülményei között ugyanis nem kell félni a „szabadság” következményeitől, mert „nomádok” és lumpenek nem juthatnak közéjük – üdvös alternativitást, másságot kínálva. Imigyen aztán könnyű másoknak tanácsot adni. Olyanoknak, akik az emberjogi „liberalizmushoz” szükséges anyagiak nélkül szabadságosan nem tudnak elkülönülni „lefelé húzó” világoktól és emberektől.
Mindez persze nem számít, a lényeg az, hogy „antidiszkriminálódhasson” hazánk is, hiszen különben mi igazolná itt a „liberális témák” üzleti jogosultságát? A mások kontójára folyó, ateista-materialista-racionalista világmegváltás öndicsérő, ám haszontalan Bábel-torony nélkül üres lenne sokak élete is, nemcsak a zsebe. Persze alighanem kijelenthető, hogy nagy a baj abban a társadalomban, ahol az emberek közötti kölcsönviszonyt törvényi szakciókkal akarják szabályozni. De nem a társadalom van válságban, hanem azok a „liberális társadalommérnökök”, akiknek immár csupa olyan dolog jut eszébe, amelyek már a saját alapeszméiket is kikezdik. A „szabadság” mérges kígyója itt is a saját farkába harapott. Csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb e szűkülő kör így felemészti magát.
Nagy jó történne akkor a világgal, ha „liberálisaink” – az eredeti eszmei intencióknak megfelelően – csak önmagukra nézve növekednének és mélyülnének a „szabadságba”, az (érték)kötött világú embereket és csoportokat békén hagyva. Ez utóbbiakat is jobban meg lehetne győzni az eleven példákkal, s így a „Jót” is inkább követnék. Sajnos, kevés esély van erre, mivel a „szabadságosok” igazi célja olyan társadalmi káosz, amelyben ők, a pillanatnyi erősek, örökké felül lehetnének. Az antidiszkriminációs törvénynek is csak ilyen irányú hasznos társadalmi „szétékelő” feladata van, ugyanis akikre hivatkozik, azokon nem segít, mert azok leginkább magukon segíthetnének, s a becsületes törekvésben aztán minden segítséget meg kell kapniuk.