íiy1. Az ajánlat és magyarról magyarra fordítása
Az EU-bizottság ez év januárjában tette közzé a csatlakozásra váró országok agrár- és vidéktámogatásával kapcsolatos pozícióját, amely – a magyar szakmai és politikai körök egy részének harcias visszautasító kijelentései ellenére – érdemben alig változott. Ennek leglényegesebb – költségvetést érintő – elemei vázlatosan az alábbiak.
1. A termeléshez, a piachoz, általában a mennyiségekhez kötődő – úgynevezett elsőpilléres – kifizetések terén: a) az EU-ban ma érvényes kompenzációs kifizetések 25 százalékát ajánlotta a bizottság a tagjelölteknek; b) e közvetlen kifizetések 100 százalékos beállását kilenc év múlva érnék el a jelölt országok gazdálkodói; c) a mennyiségi korlátokat, kvótákat a legutóbbi ötéves időszak területi és termésadataira alapozva határozzák meg.
2. A második – ökoszociális – vidékfejlesztési pillérhez kapcsolódó támogatásokhoz és kifizetésekhez a csatlakozásra váró országok „felkészültségük arányában” juthatnak hozzá.
Értelmezve egy kissé ezeket az ajánlatokat, valamint azokat a körülményeket, amelyeket az EU belső fejlődése kapcsán érdemes figyelembe vennünk, az alábbiak állapíthatók meg.
A termeléshez kötődő – 1. a)–b)–c) pontban megfogalmazott – ajánlatok visszatükrözik az EU közös agrárpolitikájának (CAP) 1992 óta zajló reformfolyamatát. Az EU ennek jegyében azt tervezi, hogy termelési ágazatok és mennyiségek támogatásáról fokozatosan áttér olyan gazdálkodási rendszerek támogatására, amelyeknek – azon túl, hogy jó minőségű, szermaradványmentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket állítanak elő – jók az úgynevezett második pilléres – környezeti, társadalmi, foglalkoztatási – vidékfejlesztési teljesítményei.
Ezt az elképzelést megerősítette a CAP félidei felülvizsgálatának eredményeként megfogalmazott – 2002. július 10-i brüsszeli – bejelentés, amely szerint hét éven keresztül évi három százalékkal csökkentik az elsőpilléres támogatásokat, és – a teljes agrárköltségvetés nominális főösszegének gyakorlati változatlansága (évi egyszázalékos inflációs valorizálása) mellett – azok átkerülnek a második pilléres gazdálkodási rendszerek támogatására.
Ezek ismeretében a csatlakozásra váró országoknak tett elsőpilléres, mennyiségekhez kötött, 25 százalékos ajánlat valószínűleg már most azt az elsőpilléres támogatási szintet tükrözi, amit az EU távlatilag valamennyi tagállama gazdáinál el kíván érni, így a csatlakozó országok e folyamat próbakövei.
Mindezekből következően a mai 100 százalékot e pillér mentén a csatlakozó országok gazdái várhatóan sohasem fogják elérni! 25 százalékról ugyanis 100 százalékot három úton lehet elérni: a) a 25 százalék emelkedik a jelenlegi 100 százalékos szintre; b) a jelenlegi 100 százalékos szint csökken le 25 százalékra; c) a 25 százalék is emelkedik, és a 100 százalék is csökken, így valahol – például a jelenlegi érték 60 százalékánál – találkoznak, majd mindkét csoport támogatása együttesen csökken tovább.
Valószínű, hogy a csatlakozó országok e pillér mentén megvalósuló 25 százalékos támogatottságának relatív növekedése legjobb esetben is zömében (c verzió), de az is lehet, hogy teljes egészében (b verzió) az átlag, azaz a mai 100 százalék csökkenéséből származik majd.
Az Agrárgazdaságtani Kutatóintézet munkatársai nyilván mindezek ismeretében ma már óvatosabban fogalmazva „csak” mintegy 70 milliárd forintra teszik azt az összeget, amit az elsőpilléres, mennyiségekhez kötött támogatások mentén megszerezhetőnek ítélnek.
A CAP második pilléres kifizetései mentén azonban teljesen más a helyzet. Ha képesek vagyunk vidékfejlesztési programokkal, ezekre elkülönített saját költségvetéssel, a gazdákkal kötött érvényes szerződésekkel, valamint a lebonyolítást és az ellenőrzést garantáló intézményrendszerrel a fogadókészséget megteremteni, akkor – fogadókészségünk arányában – juthatunk hozzá e második pillér nyújtotta forrásokhoz.
A második pilléres lehetőségeknél a saját nemzeti hozzájárulás aránya fordított, mint az elsőpilléres kompenzációs kifizetések esetén. Míg ott a közösségi forrás 25 százalék, és azt egészítheti ki – valószínűleg csak átmenetileg és legfeljebb 40 százalékos mértékig – a nemzeti költségvetés, addig második pilléres – például agrár-környezetgazdálkodási – kifizetések esetén 25 százalék (esetleg akár 20 százalék) nemzeti hozzájárulás mellett az EU egészíti ki 75 százalékos (esetleg 80 százalékos) mértékben saját forrásainkat 100 százalékra. Vagyis a saját – agrár- és vidékfejlesztésre fordított – forrásaink e második, ökoszociális pillér mentén megnégyszerezhetők, megötszörözhetők.
Igaz persze, hogy míg az elsőpilléres kifizetések automatikusak, azokért „nem kell semmit sem tenni”, tehát rendkívül kényelmesek, addig a második pilléres támogatásokhoz csak működő programok mentén és saját, elkülönített nemzeti források felhasználásával lehet hozzájutni. Ha ilyen források nincsenek, akkor ez a lehetőség kihasználatlanul marad. Az EU-ban senkinek sem fog lelki traumát okozni, ha Magyarország nem fog élni ezekkel a lehetőségekkel. Szlovénia, Csehország és Szlovákia már bejelentette az e pillér mentén jelentkező évi 90–150 millió euró EU-társfinanszírozási igényét.
A második pilléres lehetőségek – bizonyos szakmai körök véleményével ellentétben – ugyancsak a mezőgazdaság támogatását biztosítják, azonban nem általában támogatják a mezőgazdasági termelést, hanem meghatározott rendszereinek (a tájgazdálkodás, a talajvédő gazdálkodás, az ökológiai (bio-) gazdálkodás, a gyepre alapozott állattartás, természetvédelmi, térségi gazdálkodási rendszerek) terjedését szolgálják. Vagyis olyan agrárrendszereket támogatnak, amelyeknek a minőségi termelés mellett jók a környezeti és társadalmi teljesítményei is. Ezeket mint társadalmi szolgáltatásokat hajlandó az európai adófizető társadalom honorálni, kifizetésekben részesíteni. Ahogyan azt Renate Künast német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter asszony megfogalmazta: „Ha csak árut termel a mezőgazdaság és nem képes más teljesítményeket nyújtani, akkor ne számítson az adófizetők támogatására. Ilyen alapon a társadalomnak minden termelő ágazatot támogatnia kellene.”
A két pillér nyújtotta lehetőségek kiegészítik, és nem kizárják egymást. Míg kiváló agrártermelési adottságú területeinken meghatározók lehetnek az elsőpilléres, piaci lehetőségek, addig érzékeny, sérülékeny, ráadásul általában egyéb szempontból is hátrányos helyzetű, gyakorta jelentős munkanélküliséggel sújtott térségeinkben a második pilléres lehetőségek elszalasztása súlyos következményekkel járhat e térségek mezőgazdaságára és helyi társadalmára. A tisztán piacvezérelt, versenykategóriás mezőgazdaság e térségeket és azok agrártársadalmát végveszélybe sodorja. Így a csatlakozás káros hatásait anélkül fogják elszenvedni, hogy annak kedvező lehetőségeit, előnyeit élvezhetnék!
2. Ami a felszín alatt sejthető
Mindezek ismeretében érthetetlennek tűnhet a második pilléres lehetőségeket előkészítő agrár-környezetgazdálkodási és egyéb vidékfejlesztési programok sanyarú hazai helyzete, lehetőségeik lekicsinylő megítélése, költségvetésük ellehetetlenítése és szinte földalatti mozgalmi kategóriába szorítása, a Nemzeti agrár-környezetvédelmi program (NAKP) indításának kétéves késleltetése, induló 2002-es költségvetésének – az 1999-es kormányhatározathoz képest igen jelentős – megnyirbálása, és 2003-as költségvetésének sorsa, júniusban még 12 milliárdot terjesztettek elő, a parlament azonban végül mindössze 4,5 milliárd forintot hagyott jóvá a program folytatására. Érthetetlennek tűnhet, hogy miért nem akarjuk saját, e célra rendelkezésre álló forrásaink megötszörözését nagyobb összeg mentén elérni.
Az egyik indok mindenesetre vélhetően az lehet, hogy az iparszerű fejlesztésben, a mennyiségekben és a ráfordítások növelésében érdekelt – zömében a nagybirtokhoz és a beszállítói iparokhoz, valamint tőkebefektetői körökhöz kötődő – agráripari lobbi nem érdekelt a második pilléres agrárrendszerek fejlesztésében, a jelentős közösségi és nemzeti költségvetési források ezek mentén történő elköltésében. Ezek ugyanis olyan földalapú támogatások, amelyek a mezőgazdaság helyben keletkező teljesítményeit honorálják, és a helyi agrárközösségek megerősödését, a helyi foglalkoztatás növelését, a minőségi termelést és a vidéki tájak megmaradását, a természeti értékek megóvását, és nem annyira a tőkemegtérülés hatékonyságának növelését, nem a befektetői és beszállítói érdekeket szolgálják, a közösségi forrásokat nem e köröknek juttatják.
3. A brüsszeli álláspont és helyzetértékelés
Mindez persze Brüsszelből többé-kevésbé láthatatlan marad. Így azután a bizottság képviselői nem értik, hogy miért nem esik még csak szó sem Magyarországon ezekről a folyamatokról, a második, ökoszociális pillér támogatott gazdálkodási rendszerei mentén megnyíló lehetőségekről. Ezt tükrözi például a mezőgazdasági, vidékfejlesztési és halászati főbiztos, Franz Fischler néhány nappal ezelőtt, november 7-én Prágában, a tagjelölt országok agrárminisztereinek részvételével zajlott miniszteri találkozóján elhangzott előadása is. A főbiztos ebben az előadásában egyebek mellett az alábbi – témánk szempontjából fontos – megállapításokat tette.
„Ami a mezőgazdaságot illeti, az EU Tanácsa (…) úgy döntött, hogy a közvetlen kifizetéseket a Bizottság által indítványozott induló mértékkel és szakaszos módon javasolja önök számára bevezetni. Továbbra is meggyőződésem, hogy ez a javaslat kedvező. Ugyanis tekintettel van a csomag lényeges részét képező vidékfejlesztés minden szempontjára. (…) A legfontosabb pedig valószínűleg az, hogy ez a javaslat az idők során »a« Közös Agrár Politikává fejlődhet, mely egy átállási időszak elteltével valamennyi tagállamban egyöntetűen érvényben lesz. Az EU Tanácsa második legfontosabb döntése az agrárkiadások 2006-os szinten való korlátozása egészen 2013-ig, az inflációt 1 százalékos korrekcióval követve.”
A főbiztos ezután méltatta a tagállamok kompromisszumkészségét, a döntés eredményeként rögzített pénzügyi keretek ismeretének fontosságát, majd a csatlakozásra váró országok felelősségére utalva így folytatta:
„Tisztában vagyok vele, önöknek nem tetszik az EU közvetlen kifizetésekre vonatkozó ajánlata. Ékesszólással érveltek amellett, hogy gazdálkodóiknak a teljes közvetlen jövedelemtámogatásra lenne szükségük, rögtön a csatlakozást követően. Azt mondták, amennyiben ez nem lehetséges, csak az ajánlottnál rövidebb átállási időszakot tartanak elfogadhatónak. (…) Önök közül néhányan talán tovább is szeretnék folytatni a tárgyalást magasabb értékű közvetlen kifizetések, vagy rövidebb átmeneti időszak érdekében. (…) Az őszinte véleményem az, hogy ezen a területen az újabb követelésekhez való ragaszkodás nem ésszerű. A csatlakozási tárgyalások második részterülete a kvóták és mennyiségek szintjére vonatkozik. Ebben az esetben is úgy gondolom, hogy a Bizottság javaslata kedvező. (…) Megértem, hogy magasabb kvótákat és maximalizált mennyiségeket szeretnének, de ismét hangsúlyozom, az ésszerűségnek van itt az ideje. Ne reméljenek tehát túl nagy változásokat ezen a téren.”
De ha a sarokszámok rögzítettek, ha a tanács az agrárkiadásokat befagyasztotta, ha a közvetlen kifizetések és a kvóták tekintetében hajthatatlannak tűnik, akkor ugyan mitől javulhat – ahogyan azt az EU tárgyalói mindig hangsúlyozzák – a csatlakozást követően a gazdálkodóink helyzete? Erre vonatkozóan a főbiztos az alábbiakat mondta:
„Ennek négy oka is van: a piaci lehetőségek bővülése, a kedvezőbb mezőgazdasági termékárak, a vidékfejlesztési támogatások, illetve a közvetlen kifizetések, mely nézetem szerint a legkevésbé fontos tényező.”
Az 500 milliós piac, valamint a mezőgazdasági termékárak növekedéséből és a CAP piaci eszközeinek alkalmazásából származó előnyök taglalása után hangsúlyosan tért rá a második pilléres, vidékfejlesztési támogatások nyújtotta lehetőségekre:
„A sikeres vidékfejlesztési törekvések kulcsszerepet töltenek be a csatlakozásra váró országok agrárágazatának újraépítésében és korszerűsítésében. Ez az oka annak, hogy az EU nagyratörő és bőkezű ajánlatokat vonultatott fel ezen a téren. Ezért nyomatékosan tanácsolnám önöknek, alaposan tanulmányozzák át a javaslat ezen részét. Itt az ideje kiszélesíteni a látóhatárt, és közelebbről megnézni az általunk készített vidékfejlesztési csomagot. (…) A vidékfejlesztési csomag rendeltetése célirányos segítségnyújtás az önök országában az arra leginkább rászoruló mezőgazdasági területeknek és ágazatoknak. Célkitűzésként fogalmazta meg a társadalmilag is fenntartható mezőgazdálkodás elősegítését olyan vidéki területeken is, amelyeken e segítség nélkül a fellendülés és jólét szintje messze lemaradna a városokban tapasztalhatótól.”
4. Mit kellene tennie a kormánynak?
Az eddig elmondottak alapján és a CAP belső fejlődési folyamatának ismeretében nyilvánvaló, hogy az EU-csatlakozási tárgyalások során felkínált vidékfejlesztési lehetőségek jelentős mértékben pótolhatják a termeléshez, kvótákhoz, mennyiségekhez kötődő (kompenzációs), agrárkifizetések terén felajánlott 25 százalékos mértékből fakadó forráskieséseket, ám ha saját forrásokat nem különítünk el a nemzeti költségvetésben a vidékfejlesztés soron, akkor nem lesz mit megötszörözni a 80 (esetleg 85) százalékos kiegészítő EU-társfinanszírozás keretében.
Mindezek ismeretében az NAKP-t is magába foglaló vidékfejlesztési előirányzatot – éppen e forrásbevonási lehetőségek maximalizálása érdekében – célszerű 20 milliárd forintra emelni, amelyből az agrárkörnyezetvédelmi és tájgazdálkodási intézkedésekre legalább 11 milliárdot kellene elkülöníteni. Egyúttal az EU 1257/1999-es vidékfejlesztési rendeletében rögzített valamennyi jogcímet egy költségvetési helyen, a vidékfejlesztési fejezetben kell kimutatni, hogy az EU felé adminisztrálható is legyen. E forrásbővítésre az agrártárca költségvetése önmagában is lehetőséget kínál. „Az agrártermelés költségeit csökkentő támogatások” keretéből lehetne forrásokat átcsoportosítani a második pillérre. Ha azonban a kormányzat valóban fontosnak ítéli e második pilléres lehetőségeket, úgy célszerű e fejlesztés fedezetét tárcán kívüli többletforrásokból biztosítani, vagyis a tárca költségvetését a második pillér mentén növelni.
Ezen túl elodázhatatlan teendő fizikai és szellemi infrastruktúrájának gyors ütemű fejlesztése. Ennek érdekében a tájékoztatás, a kommunikáció és a képzés terén olyan feladatokat kell haladéktalanul megoldani, mint az FVM-ben (nagy tömegben, három éve!) megtalálható agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési kiadványok széles körű terjesztése, további tájékoztató anyagok összeállítása; a két és fél éve (!) elkészült és szintén az FVM-ben található, azonnal vetíthető programbemutató tv-sorozat sugárzásának azonnali megkezdése; vagy például rendszeresen megjelenő tájékoztató műsorsorozat indítása az elektronikus közszolgálati médiában.
Persze lehetséges olyan forgatókönyv is, amely szerint nem lépünk be az EU-ba, ha képtelenek vagyunk a csatlakozás nyújtotta lehetőségeket kihasználni. E mellett is számos érvet lehet felhozni, és a belépéssel kapcsolatos félelmek egy része akár megalapozott is lehet. De ha már eldöntöttük, hogy összességében előnyösebb a tagság, mint a kívül maradás, akkor meg kell próbálnunk a lehető legjobb körülményeket teremteni a magyar agrárium és vidék számára. Jó volna hát, ha a különböző érdekcsoportok végre felfedeznék, hogy a magyar vidék és agrárium érdekében mindkét pillér lehetőségeit ki kell használni. Azok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Ehhez azonban teljes erővel kellene a második pilléres – agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési – programokban megfogalmazott gazdálkodási rendszerek gyors ütemű elterjesztését támogatni. És emellett közösen arra kellene törekednünk, hogy az elsőpilléres lehetőségek is – mindaddig, amíg egyáltalán léteznek – a magyar gazdák rendelkezésére álljanak. Ha ezt nem teszi meg a szakmai és politikai agrárelit, akkor vállalnia kell a magyar agrárium és vidék érdekeivel ellentétes tettei történelmi felelősségét!
A szerző agrármérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Szent István Egyetem habilitált egyetemi tanára, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója
origo.hu
Robbanás volt egy budapesti lakásban
