A fejlődés útján halad a Sapientia

Közel három esztendő telt el a történelminek nevezhető pillanat óta, amikor a négy egyházat képviselő nyolc erdélyi magyar püspök Kolozsvárott megalapította a Sapientia Alapítványt, s ezzel letette az önálló, magyar nyelvű egyetemi oktatás alapkövét Romániában, közelebbről, a történelmi Erdélyben. Sok-e, avagy kevés, amit az alapítás óta elértünk?
Az eredmények ismeretében leszögezhetjük, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) megalapítása és a mai színvonalra való fejlesztése az elmúlt közel három esztendő közös magyar sikere, határon inneni és túli magyarok erőfeszítésének közös eredménye. Minden magyar állampolgár joggal érezheti, hogy személyesen is hozzájárult ezen újabb tudásvár alapvetéséhez a magyar kultúrterületek egyikén; a magyar állam által e célra nyújtott évi kétmilliárd forintos támogatása ugyanis a magyar költségvetésből származik. Mindezek ismeretében csak üdvözölni lehet az új összetételű magyar Országgyűlés közelmúltbeli döntését, amellyel továbbra is biztosította az EMTE számára az évi kétmilliárd forintos magyar költségvetési támogatást, megteremtve ezzel a hosszú távú intézményi fejlesztés anyagi alapjait. Mára azonban nyilvánvaló lett: az évi kétmilliárd magyar adóforint nem elég ahhoz, hogy az EMTE-t komoly egyetemi komplexummá fejlesszük; inkább második központtá az ugyancsak nagy hírű (és kiváló oktatói gárdával működő) Babes-Bolyai Tudományegyetem mellett, azzal együttműködésben. A gyarapodó EMTE növekvő működési költségei – nem beszélve a fejlesztések költségigényéről – már középtávon is jócskán meghaladják a jelenlegi finanszírozási kereteket.
Az EMTE – a finanszírozó magyar állam felügyelete mellett – egyre hatékonyabban és takarékosabban gazdálkodik a rendelkezésére bocsátott pénzeszközökkel. A hatékonyabb gazdálkodásához egyébként nagyban hozzájárult az, hogy – a Határon Túli Magyarok Hivatala több hónapos szakmai előkészítő munkája nyomán – a múlt nyáron a magyar kormány az EMTE számára is rendszeresítette a magyarországival megegyező normatív finanszírozási rendszert. A változtatás egyébként nem kevesebbet jelent, mint hogy jobban tervezhetővé válnak a működés költségei, mód lesz a teljesítmény eddigieknél világosabb értékelésére. Mindemellett Romániában a nem kisszámú magánegyetemek számára modellértékű is lehet a magyar egyetem újszerűnek számító támogatási formája a magyar állam részéről. Az EMTE hallgatóinak pedig nem kevesebbet hoz az új dotáció, mint hogy a romániai átlagnál jóval több pénz jut egy-egy hallgató képzésére. Ez a rendszer – hatékony felhasználás mellett – a képzési szint javulását eredményezheti az EMTE-n, ami előnyt jelent a romániai egyetemek versenyében. Más szempontból közelítve a kérdést: a normatív finanszírozásra áttért EMTE diákjai a magyarországi egyetemekkel azonos anyagi hátterű intézmény hallgatói, s immáron nem szükséges elhagyni szülőföldjüket ahhoz, hogy versenyképes tudásra tehessenek szert. A reális működési költségeket fedező normatív magyar állami támogatás tehát a gyakorlatban is a magyar kormány által is szorgalmazott szülőföldön maradás elvének megvalósulását szolgálja. Természetesen szerencsés volna, ha az erdélyi magyar magánegyetem finanszírozásából idővel a román állam is részt vállalna.
A működés és finanszírozás harmadik pilléreként a világban élő magyarok – egyének és vállalatok, egyesületek és társulások – segítségére és támogatására számíthatnak még a Kárpát-medence magyar nyelvű felsőoktatási intézményei. Enélkül akár az EMTE-nek, akár más, a határokon túl létesítendő magyar egyetemnek vagy főiskolának aligha sikerülhet kiszámítható, biztos működést megalapozó anyagi bázist képeznie. Igaz ugyan, hogy mifelénk még élénken él a társadalomban az a képzet, hogy a felsőoktatás finanszírozása elsősorban állami feladat, ám a világ más részein ettől jócskán eltérő gyakorlat érvényesül. Az egyetemek működési forrásaik nem jelentéktelen részét adományokból teremtik elő, illetve – például műszaki egyetemek esetében – az ipari nagyvállalatok nyújtotta kutatás-fejlesztési támogatásokból. Természetesen utóbbiak számára a támogatás egyben hosszú távú befektetést is jelent, melynek megtérülésétől nem tekinthetnek el. Fontos lenne elérni, hogy a nagy magyarországi cégek és a hazánkban működő multinacionális vállalatok fantáziát lássanak a keleti, például romániai beruházásaik bővítésében, mivel ez megteremtené a helyben képzett értelmiségiek iránti igényt Romániában, azon belül Erdélyben is. Ekkor pedig már ezen cégek érdekében is állna az egyetemek, köztük a magyar egyetem támogatása Romániában. Magyarországi magán- és állami cégek, vállalatok már eddig is számos értékes adománnyal segítették az Erdélyi Magyar Tudományegyetem indulását és további működését. A Magyar Posta és az EMTE között 2001 októberében született együttműködési megállapodás részeként a magyar állami vállalat négy nagy teljesítményű (egyenként több ezer gép kiszolgálására alkalmas) szervert adott át az EMTE-nek, összesen félmilliárd forint értékben. Ezek segítségével épült ki mára az egyes egyetemi helyszíneket (Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad) összekötő számítógépes gerinchálózat, amely romániai viszonylatban egyedülállónak számít. Több mint százharmincötezer dollárt gyűjtött össze készpénzben és felajánlásokban – szintén az EMTE számára – tavaly az amerikai magyaroktól a Hámos László által vezetett, New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány. Felkérésükre a világhírű magyar tudós, Teller Ede elvállalta az EMTE nemzetközi tanácsadó testületének tiszteletbeli elnöki tisztségét, aki levélben kérte fel a nemzetközi tudóstársadalmat, hogy támogassa az erdélyi magánegyetemet.
A másfél éve Budapesten – adományok fogadására és kezelésére is életre hívott – kiemelkedően közhasznú Sapientia Hungaria Alapítvány pedig jelentős mértékben segítette az EMTE helyszínein folyó vendégoktatási programokat, részt vállalt a kari könyvtárak állományának növelésében és az egyetem laboratóriumai felszerelésében, eszközeik gyarapításában. Emellett lehetővé tette számos, az EMTE-n oktató tanár és doktori ösztöndíjas számára a Budapesten való tartózkodást és kutatást. A Sapientia Hungaria Alapítvány budapesti irodája a közeljövőben szívesen fogadna további pénzbeli felajánlásokat oktatói és diákösztöndíjak megítéléséhez, illetve a marosvásárhelyi campusépítés beruházásainak támogatására. Ugyancsak várunk az EMTE egyes karaihoz és szakjaihoz társítható oktatási-kutatási segédeszközöket, amelyeket az erdélyi helyszíni igények maximális figyelembevételével oszt majd szét a kuratórium.
S most, a kérések mellett említsük meg az eredményeket is, ejtsünk szót röviden az Erdélyi Magyar Tudományegyetem szervezésében eddig elért sikerekről!
Az induláskor tervezett 11 szak közül 2001 tavaszán kilenc kapott ideiglenes működési engedélyt a román egyetemalapítási szabályoknak megfelelő eljárással. Az EMTE-n és a hozzá fokozatosan integrálódó nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen a jelenlegi félévben összesen mintegy 1600 diák tanul. Ugyanezen helyszíneken együttesen közel 290 oktató tanít; közülük 33 professzor, 54 docens és 91 adjunktus. Nem lebecsülendő eredmény, hogy az oktatókat főként az erdélyi magyar értelmiség soraiból nyertük meg az Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára. A 2000. december 6-án az egyetem első intézményei között életre hívott Kutatási Programok Intézete pedig megkezdte az EMTE saját oktatói gárdájának kiképzését; romániai, magyarországi és más európai egyetemekre nyújtott kutatói, PhD- és egyéb ösztöndíjak segítségével. A 2000–2001-es tanévben 50, a 2001–2002-es tanévben 47, míg az idei tanévben 63 doktorandusz részesül ösztöndíj-támogatásban.
Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tehát részben megtörtént az alapozás, ám a végleges cél elérése, azaz egy, az erdélyi oktatás hagyományaihoz méltó és a mai kor kihívásainak is megfelelő intézmény kifejlesztése további erőfeszítéseket és áldozatokat kíván. Áldozatot és erőfeszítést mindazoktól a Magyarország határain belül és kívül élő honfitársainktól – legyenek bár civilek, a gazdasági élet szereplői, avagy hivatásos politikusok –, akik bármi módon segíteni tudják most még csak az erdélyi, később az egyéb helyszíneken életre hívott Kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények elindítását és kifejlesztését.

A szerző a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Sapientia Hungaria Alapítvány kuratóriumának elnöke