A tárca halogat, a miniszter fenyeget

Tavaly februárban elégelte meg dr. Szécsi László, az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE) tanácsosa, hogy a dohányipari cégek folyamatosan megszegik a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (reklámtörvény) közterületen teljes dohányreklám-tilalmat elrendelő rendelkezéseit. Kinézett tehát néhány kirívó esetet, és panaszt tett a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén a három Magyarországon dolgozó multinacionális dohánygyár ellen. Ez idő tájt Köncse Tamásné volt a gazdasági tárca fogyasztóvédelmi és belkereskedelmi főosztályának vezetője, így az ő szakmai felügyelete alá tartozott a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, amely másodfokon jogosult elbírálni a Felügyelőség határozatait. Mielőtt a dohányipari lobbihoz tartozó mintegy harminc magánszervezet – köztük a Magyarországon jelen lévő három multinacionális dohányipari cég – által 1996-ban létrehozott Önszabályozó Reklám Testület 2002 elején közzétette a kirakati dohányreklámok jogszerűségére vonatkozó állásfoglalását, az ezt megalapozó konzultáción a főfelügyelőség képviselője mellett Köncséné is személyesen részt vett, ami önmagában is szabálytalan.
A felügyelőség egyértelműen elutasította Szécsi László beadványait, noha a tárca hivatalos álláspontja szerint: „(…) el kell ismerni, hogy a törvényalkotás folyamatában bizonyos alapvető fogalmak – mint például az »eladási hely« fogalma – nem kerültek egyértelműen megfogalmazásra. Emellett a kapcsolódó, más törvényekben és egyéb jogszabályokban e fogalmakra más és más meghatározás érvényesül.” Azt hihetnénk, egy ilyen kusza szabályozás alapján nem lesz képes a felügyelőség dönteni, mégis a dohányipar érdekeit védő határozatot hozott. Tóth Istvánné igazgató 2002. március elején úgy foglalt tehát állást, hogy: „Álláspontunk szerint eladási helyeken termékbemutatásnak minősül a boltok, vendéglátóhelyek külső frontján, kirakatában és üvegén a dohányáru elnevezésének, megjelölésének és árujelzőjének feltüntetése. Ezért az ilyen reklámok közzétételét nem tartjuk aggályosnak.” Az ODE fellebbezett a döntés ellen, amely így a főfelügyelőség asztalára került.
Menet közben azonban a Fidesz elvesztette a választásokat, s a gazdasági tárcánál is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás, amelynek Köncse Tamásné is áldozatául esett. Így sokak véleménye szerint a dohányipari lobbi elvesztette egyik legbiztosabb támaszát. Huszay Gábor, a főfelügyelőség főigazgatója először húzta-halasztotta a döntést, jócskán túllépte a harmincnapos válaszadási határidőt, de nem kapott „felső sugallatot”. Információim szerint végül az újonnan kinevezett minisztériumi főosztályvezetővel – Boldizs Józseffel – konzultált, aki – mint hírlett – nem volt elragadtatva elődje „eladásihely”-értelmezésétől. Végül a főfelügyelőség eljárásjogi hibákra hivatkozva semmisítette meg a felügyelőség határozatát, amelyet „alapvető jogszabályi rendelkezéseket sértőnek” minősített. Huszay az esetleges felelősség eltussolása érdekében május 13-ra visszadátumozta a határozatát, amit valójában csak augusztusban küldött át a szomszédos felügyelőségre. Itt a jelek szerint vették a lapot, a rájuk nézve kellemetlen döntést úgy értelmezhették, hogy vége a tárcánál a dohányipari lobbi uralkodásának, eljött a szakmai döntések ideje. Nem sokat teketóriáztak: 2002. szeptember 6-án postára is adták új határozatukat, amelyben Tóth Istvánné igazgató az első határozatával homlokegyenest ellentétes indoklás mellett megtiltotta a dohányipari társaságoknak a kirakati reklámtevékenység folytatását. Mint kifejtette: „(…) az ilyen reklámok közzététele a hatályos jogszabályi rendelkezésbe ütközik.”
A határozat kiadásakor még aligha lehetett világos a felügyelőség számára, hogy menet közben újabb átrendeződés történt a gazdasági tárcánál, s Pongorné dr. Csákvári Marianne helyettes államtitkár személyében véleményem szerint a dohányipari lobbi erősebb támogatóra lelt, mint valaha. Számos beadványban kértem Pongornét, írja meg a tárca hivatalos álláspontját, lehet-e kirakatokban cigarettát reklámozni, vagy sem? Pongorné hosszú ideig egyáltalán nem válaszolt, végül szeptember 11-én a közigazgatási gyakorlatban szinte példa nélkül állóan őszinte, kötődését pontosan eláruló levelet kaptam tőle. Azt írta: „2002. szeptember 6-i levelében feltett öt kérdésre válaszolva tájékoztatom, hogy a közeljövőben (még az idén) tervezzük az Önszabályozó Reklám Testület állásfoglalásának módosítását, amely kiterjedne az eladási hely definíciójának újratárgyalására is. (…) Reményeink szerint ezen a megbeszélésen sikerülni fog egy mindenki által elfogadható kompromisszumban megállapodni.” Jól értik a kedves olvasók: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kezdeményezi a dohányipari lobbi egyik szervezeténél, hogy módosítani szíveskedjen az állásfoglalását. Ha pedig sikerül egy jó kis kompromisszumot kialakítani, úgy a jövőben ez lesz a törvény!
A tárca ezt a törvénysértő lobbimegbeszélést 2002. november 5-re hívta össze a minisztérium épületébe(!), amelyen kizárólag az egészségvédelmi szervezetek képviselői vettek részt. A konzultációt moderáló, és úgy tűnik, személyes meggyőződését régen feladó Boldizs József főosztályvezető egy órán keresztül beszéltette a szakembereket, majd a következő kijelentéssel zárta be a tárgyalást: „Réthy Imre államtitkár arra utasított, hogy a dohányipar és a reklámszervezetek által korábban kidolgozott állásfoglalást kell alkalmazni a továbbiakban. Nekem nincsen más választásom, vagy veszem a kalapomat, és elmegyek, vagy végrehajtom az utasítást.” Ha ez az állítás igaz, az azt jelenti, hogy Réthy Imre közigazgatási államtitkár bűncselekmény elkövetésére – a dohányipari lobbi állásfoglalásának alkalmazására – kényszerítette a főosztályvezetőt. Ezért az ODE és a Füstirtók Egyesülete néhány hét eltéréssel kényszerítés vagy hamis vád címén büntető feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen. A tárcánál nem vették komolyan a hírt. Az egyik magát megnevezni nem kívánó magas beosztású tisztviselő mosolyogva kommentálta számomra az ügyészi vizsgálat iránti két bejelentést: „Csak nem gondolja, hogy az ügyészség foglalkozni fog ezekkel a beadványokkal? Lebecsüli a minisztérium befolyását.”
Eközben a felügyelőség tiltó határozatát a dohányipari cégek megfellebbezték. A másodfokon eljáró főfelügyelőségnek kapóra jött a közelgő november 5-i egyeztetés, amire Pongorné helyettes államtitkár asszony „természetesen” az ő képviselőjét is meghívta, így kivárhatták, milyen kompromisszum születik. Vélhetően az ott elhangzottak erősen közrejátszhattak abban, hogy 2002. november 29-i dátummal megsemmisítették a felügyelőség határozatát. Huszay főigazgató a felügyelőség két oldalon ecsetelt jogi álláspontját mindenben megcáfolva, az Önszabályozó Reklám Testület állásfoglalásával azonosult: „Teljességgel megalapozott a kötelezettnek [a dohánygyáraknak – A szerző] a Grtv. 2. §-a t) pontjával kapcsolatosan kifejtett érvelése. (…) A Grtv. fogalomrendszerében tehát egyértelműen az eladási helyen történő árubemutatásnak minősül a bolt külső felületén végzett termékkommunikáció éppúgy, mint a belső térben folytatott márkafeltüntetés.” A gazdasági tárca és a főfelügyelőség jelenlegi álláspontja szerint tehát a teljes körű közterületi dohánytilalmat elrendelő törvényi rendelkezés valójában korlátlan dohányreklámozásra ad lehetőséget.
Nyolc egészségvédelmi szervezet nyílt levélben tiltakozott Csillag István miniszternél a kirakati dohányreklámok engedélyezése során elkövetett törvénysértések miatt, de süket fülekre találtak. Ezt követően levelet írtam neki, kérve, vizsgálja ki, valóban kényszeríttette-e Réthy államtitkár Boldizs főosztályvezetőt, hogy a dohányipari lobbi állásfoglalásának akceptálására utasítsa a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget. Csillag miniszter úr legnagyobb meglepetésemre személyesen válaszolt. Kijelentette, hogy Pongorné helyettes államtitkár asszonyt „nyilvánvalóan a jó szándék vezette, amikor a megoldásokat keresve egyeztetéseket folytatott le. Vele szemben fegyelmi eljárás lefolytatása nem indokolt”. A Réthy államtitkár esetleges bűncselekményére vonatkozó felvetésemre egyetlen szót sem pazarolt. Helyette tájékoztatott, hogy alaposan utánanézetett az egyesületünk ügyeinek, és megállapította, hogy a bíróság a Füstirtók Egyesületét még nem jegyezte be jogerősen, tehát nem is létezünk. Végül megfenyegetett, amennyiben nem hagyok fel a minisztérium munkatársainak sértegetésével, úgy megfontolja, hogy: „az ügy lezárása érdekében Önnel szemben szükséges-e a rendelkezésre álló jogi eszközök igénybevétele.”

A szerző a jogerősen be nem jegyzett Füstirtók Egyesületének elnöke