A politológus, a D–209-es és a fél ország

Kissé zavarban vagyok, nem is tudom, egyáltalán reagáljak-e Fricz Tamás Egy következmények nélküli ország című cikkére (Magyar Nemzet, február 13.). De a belső indíttatás erős, és írásra késztet. Figyelemmel szoktam hallgatni Fricz Tamás tévényilatkozatait, és olvasom a politikai eseményekkel kapcsolatos álláspontjait, amelyek megítélésem szerint általában tárgyilagosak. Amikor viszont az említett cikket elolvastam, az történt velem, mint amikor a D–209-es az ország arcába rezzenéstelenül belevágta, hogy ő III/II-es kémelhárító operatív tiszt volt, amit aztán a fél ország el is hitt.
A témában azóta én magam többször több orgánumban részletesen nyilatkoztam. Sőt már a D–209-es is elismerte, hogy ő szt-tiszt volt, ami nem azonos a kémelhárító operatív tiszt fogalmával. A gondom az – és ezért írok –, hogy e cikkben Fricz Tamás két esetben mégis kémelhárító tisztnek aposztrofálja a D–209-est. Továbbá azért is, hogy akinek ez a téma eddig misztikum volt, az is értse. A másik okom az írásra, hogy sokan oda sem figyeltek és figyelnek arra, hogy amikor e téma előkerült, a D–209-es több napig tagadott. Majd pedig a kényszer hatására (kibúvóként) állította azt a valótlan dolgot, hogy ő kémelhárító operatív tiszt volt. Tehát egyik esetben sem mondott igazat, amit mifelénk hazugságnak neveznek. E valótlan állítás konzerválása pedig nem használ a társadalom jogos igazságérzetének.
Ismereteim szerint a nemzetközileg erre vonatkozó elmélet és gyakorlat a D–209-eshez hasonlókat a titkos beépítettségük miatt egyértelműen ügynöknek nevezi. Jó, ha tudják az állampolgárok, hogy a D–209-est nálunk azért nem nevezik hivatalosan ügynöknek, mert a rendszerváltozást követően nem a Zétényi–Takács-féle törvényjavaslatot fogadta el a parlament. Érdekes, hogy a korábbi hasonló megállapításaimat, amelyeket a parlamenti meghallgatásomkor sem rejtettem véka alá, azóta senki nem próbálta cáfolni. Úgy tudom, a bizottsági jegyzőkönyv sem tudja. Felmerül a kérdés, vajon miért nem érdekelte eddig a sokszor alaptalanul is hangos médiát vagy valamelyik kormánypárti operatív szakembert e nyilatkozataim cáfolása. Talán azért, mert a tények makacs dolgok…
Nem szerencsés, ha az újságolvasók táborában akaratlanul is azt a hiedelmet erősítjük, amit a D–209-es sokakban megalapozatlanul elhitetett. Amiből azt a következtetést vonták le, hogy „kémelhárítás mindig volt” stb., stb., és aközött sem tettek különbséget, hogy az a bizonyos kémelhárítás szovjet elnyomás alatt, nem pedig demokratikus körülmények között történt. Mindezekre tekintettel a magam szerény ismerete alapján (harmincéves távlatból) cikkemmel segíteni szeretnék az újságolvasóknak abban, hogy végre világosan értsék a különbséget a szigorúan titkos tiszt és a kémelhárító operatív tiszt között.
Az szt-tiszt fogalma és státusa
Az szt-tisztekre vonatkozó jogokat és kötelességeket az 1969. április 15-én kelt BM-parancs az alábbiak szerint rögzíti (csak néhány közülük):
– Az szt-állományt párthatározat alapján – ez nagyon lényeges – főhatóságoknál, minisztériumoknál az illetékes állami és társadalmi szervek vezetőivel egyetértésben kellett szervezni, tehát lényege a párthatározat és a szervezés, illetve beszervezés.
– A szervezés módja azonos az informátoréval, fedőnév, szám és 6-os karton felfektetése. Státusa szt, nem pedig kémelhárító operatív és időleges.
– Célja is bizonyos mértékben azonos az informátoréval. Rajta keresztül az ellenséges személyek felderítése, kiszűrése, ellenőrzése stb. Feladata kiterjedtebb az egyszerű informátori feladatnál.
– Szt-vé szervezésüket BM-parancs szerint huzamosabb BM-kapcsolatnak kellett megelőznie, mert megbízhatóságukat bizonyítani kellett.
– Beszervezésük után nevezték ki őket, és kaptak fedőszámot, illetve rendfokozatot a képzettségüknek megfelelően.
– Kinevezésük fedő BM-paranccsal történt, ami az önbizalmat és a kedvet növelő fedőcím volt, a BM-hez való kötődésüket erősítette. Kinevezésük után fedőokmányokat és kiképzést kaptak, és nem látogathattak BM-objektumokat (amit néha megszegtek).
– Az szt-állomány egy szigorúan titkos állambiztonsági módszer, s mint olyan, egy segédanyag, titkos operatív eszköz, az állambiztonsági hálózat része.
– Fedőmunkakörben saját munkatársaik közé titkosan lettek beépítve.
– Hivatásos kémelhárító operatív tiszt (tartó) irányításával végezték hírszerző tevékenységüket, feladatukat az operatív tiszt (tartó) határozta meg. A KGB ellen nem dolgozhattak.
– Szóban és írásban legalább havonta jelentettek az őket tartó operatív tisztnek.
– A velük egy szakmai területen dolgozó kollégáik nem tudhatták, hogy ők BM-esek.
– Létszám- és fizetési státusukkal a munkahelyük volt terhelve, ott fizették őket, de a BM-től is kaptak juttatást stb.

A kémelhárító tiszt fogalma és státusa
– Nyílt állományú és hivatásos, állandó jellegű, nem időleges, mint az szt.
– Nem szervezik, mint az szt-t. Státusa: kémelhárító operatív.
– Nem feltétel, hogy BM-szolgálatba lépése előtt bármilyen kapcsolata legyen a BM-mel, mint az szt-nek. Általában az önként jelentkezők közül adminisztratív módszerekkel választották ki.
– Előbb operatív iskola – nem úgy, mint az szt –, majd többéves gyakorlat után válik kémelhárító operatív tisztté.
– Nyílt és titkos operatív eszközökkel végzik feladatukat, önállóan, nem külön utasításra, mint az szt.
– Nem a velük azonos beosztású és azonos területen dolgozó kollégáikra dolgoznak. Tehát nem úgy, mint az szt-tisztek.
– Feladatukat és ezzel együtt a részfeladatokat (mit, mikor tesz) saját maguk határozzák meg. Ellentétben az szt-vel, akinek azt kell végrehajtania, amit a tartója megszabott.
– Hálózatot szervez, irányít, feladattal lát el, köztük az szt-tiszteket is.
– Nincs fedőnevük, 6-os kartont nem kell felfektetni róluk, mint az szt-ről.
– Nem kell titokban tartaniuk, hogy ők BM-alkalmazottak, mint az szt-nek.
– Létszámstátusuk a BM-et terheli, s ott kapják fizetésüket, nem a Pénzügyminisztériumban, mint a D–209-es.
A fentieken kívül még sok azonosság és különbség jellemezte a hivatásos és az szt-tisztek viszonyát. Itt most szándékosan csak a lényeges megkülönböztetéseket emeltem ki. Aki eddig nem egészen értette, és most e sorokat olvassa, reményeim szerint meg tudja különböztetni az szt-tiszti kategóriát a hivatásos kémelhárítói kategóriától, és előbb-utóbb megvilágosodik előtte, mikor mondott igazat a D–209-es, és mikor nem.
Akik pedig még mindig kételkednének az itt leírtak valóságtartalmában, és szeretnének saját szemükkel és fülükkel meggyőződni az igazságról, felajánlom, hogy bármely tévécsatorna előtt hajlandó lennék Medgyessy Péter úrral egy párbeszédre e dolgok tisztázása céljából. Bármennyire nevetségesnek tűnik is ezen felvetésem, azért is vállalkoznék erre, mert ha már az általam tisztelt és tárgyilagosnak vélt politológus még mindig kémelhárító tisztnek titulálja a D–209-es szt-tisztet, akkor feltehetőleg nagyon sokan élhetnek még ugyanabban a tévhitben.
E nagyfokú tájékozatlansággal hogyan is menjünk az EU-ba? De ha már így is, úgy is csatlakozunk, akkor legalább tudjuk, hogy kiknek a társaságában leszünk ott. Ezért mindjárt meg is kérem a miniszterelnök urat, fogadja el felkérésemet legalább egy tizenöt perces tévévitára, ahol is ország-világ előtt bizonyíthatná, hogy az ország felének véleményével ellentétben önnek van igaza, mert (ahogy korábban többször nyilatkozta) ön valóban kémelhárító operatív tiszt volt. Szerintem a tévhit eloszlatásának ezt a módját az is indokolná, hogy mi (ön és én), akik valamikor adminisztratíve a BM-en belül azonos, a III/II-es csoportfőnökséghez tartoztunk, talán hitelesebbek lennénk az ország közvéleménye előtt, mint a politika bármelyik oldalán álló politológus.
Feltennék a miniszterelnök úrnak három olyan kérdést, amelyre minden kémelhárító operatív tisztnek tudnia kell a választ. Ha a feltett kérdések közül kettőre a miniszterelnök úr pozitív választ tud adni, az eddig kétkedő másik fél ország előtt is bizonyosságot nyerne, ami eddig kérdőjeles volt, és így a D–209-es szám sem lenne ezután pejoratív. Én pedig ez esetben megígérem, és be is tartanám, hogy a magam nevében bocsánatot kérek öntől a fricskázásokért. Ezenkívül önnek reménye lehetne arra, hogy ezt követően az ország másik fele is elfogadja (elfogadná) miniszterelnökének.
Ha viszont a miniszterelnök úr nem fogadja el a felkérésemet, és az ország másik fele nem tud meggyőződni az ön igazáról, akkor azok az árkok, amiket önök kiástak, tovább tátonganak.
A szerző volt III/II-es nyugállományú rendőr őrnagy