Ismét médiasztárok lettek az operettnácikból

Nem jó, ha a nép a sorozatos kormányzati kül- és belpolitikai baklövéseken rágódik. Jól tudja ezt a hálózati kormány is, úgyhogy a hálózati médiával együttműködve beindította a „náci veszély az utcán” című operatív akciót. Persze nincs új a szocialista Nap alatt, régen kidolgozták már ennek a forgatókönyvét.
Például a Horn–Kuncze-kormány idején alig telt el nap, hogy Szabó Albert – tucatnyi hívével együtt – önkényuralmi (vagy arra emlékeztető) jelképekkel feldíszítve ne grasszált volna valamelyik pesti utcán. Az igazságra oly éhes média persze mindig ott termett. Fotózták, filmezték őket, egész magazinműsorokat szenteltek nekik, összehasonlító elemzéseket készítve az egyéb országok hasonló fenevadjairól. Azonban a szocialista– szabad demokrata kormány bukása után valamilyen csodálatos és megmagyarázhatatlan okból eltűntek, ráadásul a dolgavégezetlenül maradt főállású nácivezér az országot is elhagyta, egyes hírek szerint egészen Izraelig menekült a szörnyű, diktatórikus Orbán-kormány elől. Mert ugye, ami sok, az sok… Beköszöntött tehát a négy évig tartó nácimentes korszak. Persze fasisztázás, antiszemitázás, éjt nappallá tévő aggódás és rettegés nélkül ez sem telt el, de mivel direkt nácikat nagyítóval sem lehetett fellelni az utcákon, jobb híján – ahogy Pongó, az RTL Klub új „arca” is magyarázta – latens fasiszták lettünk.
Mindazonáltal a tavalyi győztes MSZP–SZDSZ-koalíciónak sem könnyű. Néhány hónap alatt nem csupán az osztogatni való pénz fogyott el, hanem a szavazók millióihoz folytonosan csorgatott szellemi táplálék és a naprakész ideológiai iránymutatás is egyre kisebb hatékonysággal fejti ki hatását. A főmumus MIÉP romokban hever, a valóságshow-k nézettsége csökkenni kezdett (a jól megfizetett udvari bohócok zártkörű klubjává degradált Heti Hetesé meg egyenesen zuhan), s talán a mértékadó és „független” médiaértelmiség orbánozása sem olyan eredményes már, úgyhogy csak idő kérdése volt az operettnácik újbóli feltűnése.
És lőn: 2002. december 21-én hirtelen a semmiből előbukkan a Vér és Becsület Kulturális Egyesület (VBKE). Az említett szervezet Sződligeten, a művelődési házban tartott ekkor zártkörű zenés összejövetelt. Persze a furcsaságok – amikhez a hálózat csapdájában lassan hozzászokunk – most sem maradtak el. Ugyanis annak ellenére, hogy semmiféle rendbontás nem történt, mégis országos ügy lett a találkozóból, s mindenki azonnal tudni vélte, hogy rendkívül veszélyes neonácik dáridóztak. Bár köztudottan az ilyen csoportokat szemmel tartják a titkosszolgálatok, mégis a polgári titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár az MTI-nek tagadta, hogy tudomásuk lett volna a rendezvényről, szerinte a szervezők „fedetten, teljes illegalitásban” készítették azt elő. Ez a fedett illegalitás annak fényében kap némi pikáns ízt, hogy fiatalok „szoros rendőri biztosítás mellett” utaztak a helyszínre, továbbá ők biztosították kívülről a kultúrházat, s az arra járó kíváncsiskodó polgármestert is a rendőrök tájékoztatták: „Fehér karácsony néven neonáci ifjúsági rendezvény folyik.”
Innentől az események már maguktól mentek tovább. Néhány nap múlva az ifjú szocialista Újhelyi István írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez a bújtatott neonáci egyesületek ügyében, s meglehetősen átlátszó propagandafogásként tudakolta, hogy vajon „lehetséges-e kapcsolat a Vér és Becsület Egyesület, valamint a bejegyzett magyarországi jobboldali pártok között”. Helyben vagyunk! Most már egy tíz, azaz tíz tagot (!) számláló, ki tudja, milyen szándékkal és kik által alapított egyesület is az országos politika homlokterébe kerülhet, nem kis részben azért, mert ügyes csűrés-csavarással, sunyi sejtetésekkel felhasználható akár a legnagyobb ellenzéki párt kompromittálására és démonizálására is.
Aztán megkezdődött a rendőrséggel az egyesület „becsületnapi megemlékezésére” a területfoglalási huzavona. Összesen ötször próbálkoztak eredménytelenül, többek között a budai Várral, az Andrássy úttal, végül a Hősök terével. Utóbbi helyszínre a Fiatal Baloldal (FIB) a VBKE helyett gond nélkül megkapta az engedélyt, s a február 9-én megtartott demonstrációjuk vezetője cinikusan megjegyezte: „Bízom, hogy a hatóság megtalálja a módját, hogyan akadályozzák meg a VBKE megemlékezését. Reméljük, hogy azok, akik március közepén a Hősök terén szoktak csápolni, s akik közül többen a Testnevelési Egyetem előtt is ott voltak, most otthon maradnak.” Itt is hamar kibújt a szög a zsákból: könnyed mozdulattal – és minden következmény nélkül – le lett nácizva több millió polgári-nemzeti érzelmű ember. A FIB ezenkívül szorgalmazta a gyülekezési törvény szigorítását, melyen tulajdonképpen nincs mit csodálkozni, hiszen alig telik el olyan nap, hogy ne jönne balról valamilyen kezdeményezés egyik-másik demokratikus alapjog korlátozására…
Mindezek következtében a tíz taggal rendelkező, gyakorlatilag semmilyen tevékenységet nem végző Vér és Becsület Egyesület immár két hónapja a média egyik főszereplőjévé tudott előlépni. Abban a médiában, ahol nemhogy a területfoglalási engedélyek beszerzéséről, hanem néha magáról az akár többezres megmozdulásokról is „elfelejtenek” beszámolni (persze ha megteszik, abban sincs sok köszönet).
Az emberek meg otthon szörnyülködhetnek a feltálalt szélsőségek ilyetén elharapódzásán és a gyanús ellenzéken. Úgy vannak ezekkel a „nácikkal”, mint a titokzatos jetivel: senki sem látott még egyet sem, de mindenki tudni véli, hogy létezik, hiszen annyit beszélnek róla. Mindennek viszont érdekes kontrasztját adja az a társadalomban valóban létező, de a nyilvánosságban agyonhallgatott félelem, hogy bármely, a mai ellenzékkel szimpatizáló személy könnyedén meg tud nevezni olyan helyet (pl. a munkahelyét), ahol titkolnia kell politikai hovatartozását, vagy esetleg azt, hogy egy ellenzéki sajtóorgánumot olvas…
Azonban a történet itt még nem ért véget. Még egy bőrt lehúznak az ügyről, ugyanis a hálózati rendőrség jó érzékkel végül február 15-re a Kossuth térre engedélyt adott a VBKE-nek területfoglalásra. Nem tudni, hányan lesznek és mit csinálnak majd ott, de szinte biztos, hogy a legtöbb médiumban – „megfelelő” kommentárokkal – bőséges beszámolókat láthatunk majd az eseményről. Ennek előszele már hétfő reggel érezhető volt, miután Juszt László Krausz Tamással (akit történészként mutatott be, és szemérmesen elhallgatta, hogy Krausz egyben az MSZP baloldali platformjának vezetője is) uniszónóban sopánkodott és „európázott” a megmozdulás engedélyezésének ürügyén, aztán hasonló interpretációban ugyanez a téma átvonult az esti újságíróklubba is.
Azt most nem lehet megmondani, hogy a tíztagú Vér és Becsület Egyesület csak egy múló epizód-e közéletünkben, vagy esetleg végigcipeljük négy évig. A lényeg az, hogy különböző – kiemelt médiaérdeklődésnek örvendő – operettnácik várhatóan állandó társutasaink maradnak, legalábbis addig mindenképpen, amíg ez a kormány hatalmon van…
A szerző PhD-hallgató