A polgári liberalizmus válságáról

Tóth Gy. László cikkéből úgy tűnik, a jelenkori magyar liberalizmus azért van válságban, mert a közösségek összetartó erejét megbontani nem kívánó angolszász liberalizmusnak nincs képviselete Magyarországon: az SZDSZ legfeljebb doktriner és radikális liberálisnak mondható, és a kezdet kezdetén a Fidesz nagyjából a szabad demokratákéval hasonlatos liberalizmust hirdetett, amit felváltott az angolszász (közösségekre tekintettel levő) liberalizmussal rokonságot mutató nemzeti (magyar) liberalizmus iránti elkötelezettsége. Ettől a ponttól kezdve kétségeim vannak a liberalizmus diagnosztizált válságát illetően, mert az a két párt történetéből kerekedik ki. Így viszont a gond kevésbé az SZDSZ-szel van, hiszen a szerző végkövetkeztetése az, hogy az SZDSZ lényegében sosem volt liberális. A pártot inkább a ’48-as Függetlenségi Párt „szélsőbalos”radikalizmusának, a Károlyi- és Jászi-féle oktobrista polgári radikalizmus és a ’68-as újbaloldali radikalizmus örökösének tartja. Ha tehát az SZDSZ valójában nem liberális, akkor miért is lenne válságban a liberalizmus? Ezért ki kellene mutatni azokat az angolszász liberalizmus iránt fogékony társadalmi és politikai csoportokat, amelyek rovására az SZDSZ eljátszhatja a liberális szerepet. Ha pedig nincs vagy alig van társadalmi igény ilyen liberalizmusra, akkor, kérdem én, milyen válság?
Bővebben kellene foglalkoznia a szerzőnek a Fidesszel is, mert a liberalizmus Fidesz általi feladását végül is nem tárgyalja. Ha elfogadjuk, hogy a Fidesz képviselte autentikusan a liberalizmust, akkor a Fidesz későbbi konzervatív fordulata, nem pedig az SZDSZ sosemvolt liberalizmusa tekinthető a válság okának. Az viszont, hogy a Fidesznek 1994 után új frazeológiával kellett előrukkolni, visszaigazolja a nemzeti radikálisok 1994 és 1998 közötti vádjait, akik a Fideszt nemzeti liberalizmusának liberális elemei miatt rendszeresen támadták. (Ebben a politikai miliőben a liberalizmus ténylegesen szitokszóvá vált, és a legdurvább dolgokat kapcsolták hozzá.) Giczy, Torgyán és Csurka a nemzeti oldal teljes integrációját akarták – a Fidesz nélkül. Azt állították róla, hogy csak retorikai fordulatot hajtott végre: olyan trójai faló, amely a Horn-kormány szétesésével a nemzetellenes SZDSZ-t becsempészné a nemzeti oldalra. A Fidesz autentikus képviselője lehet Deák és a Tiszák nemzeti liberalizmusának, de a nemzeti oldal nagyobbik része elutasít mindennemű liberalizmust. Ezért tehát pragmatikus okokból a nemzeti liberalizmusnak elkötelezett Fidesz ideológiailag és retorikailag kénytelen volt feladni a liberalizmus nyilvános képviseletét, konzervatív fordulatával pedig túl is lépett a liberalizmuson.
Nagy kérdés tehát, hogy liberális maradt-e a Fidesz az 1998-as kormányra kerülés és – főleg – a 2002-es választási vereség után. Ha igen, milyen összefüggés van a Fidesz liberalizmusa és a liberalizmus válsága között? Ha nem maradt liberális, akkor az hozzájárult-e a liberalizmus válságához? A félig-meddig vagy egészen sem liberális Fidesz kormányzása tehát nagyon is alapot adott a liberális kritikára. Az SZDSZ liberalizmusa, avagy a liberalizmus SZDSZ általi – feltételezett – elárulása ezért nem ítélhető meg anélkül, hogy ne vizsgálnánk meg azt, hogy a liberális elvek nevében támadott kormányzati döntések és az SZDSZ által hivatkozott liberális elvek milyen kapcsolatban állnak egymással. Az nem járható út, hogy nem liberálisok vagy egyenesen antiliberálisok zokon veszik azt: liberálisok liberális elvek alapján bírálják nem liberális pártok nem liberális döntéseit.
A válság azonban megragadhatóbb Tölgyessy Péter és Antall József személyén és politikai szerepén keresztül. Tölgyessy bevallottan és kétségtelenül polgári (nem baloldali) liberális, aki valami olyasmit képvisel, amit Tóth Gy. László a klasszikus és angolszász liberalizmus pozitívumai közé sorol, és magáénak vallja Kossuth és Deák liberalizmusát is. Tölgyessy egy durva támadássorozat miatt otthontalanná vált az SZDSZ-ben, amelyből ki is lépett. A még nemzeti liberális Fidesz hívta, listás helyen képviselő lett, de a már nem nemzeti liberális Fideszben újra elmagányosodott. Antall kezdettől fogva védelmezte a liberalizmust, ami persze akkor, 1989-ben, nem volt azonos az SZDSZ, de még az akkori Tölgyessy Péter liberalizmusával sem. A modern (!) kereszténydemokráciáról Antall mindig is abban a szellemben beszélt, amilyen: politikailag liberalizmussal átitatott. És nagyon szívére vette, ha mások, a Fidesz fiatal és az SZDSZ posztmarxista liberálisai kioktatják liberalizmusból. Még a legkeményebb konfliktusokban is ragaszkodott a törvényességhez és az alkotmányossághoz, amely éppenséggel a magyar nemzeti liberalizmus hagyományához való elkötelezettségének tudható be. Az MDF-ben elvérzett az Antallt támogató liberális szárny (Elek, Debreczeni, Furmann, Kulin stb.), néhányukat Antall sem tudta megmenteni a kizárástól. A megmaradtakból verbuválódott MDNP a Fidesznek is nyűg volt. Antall József halála óta sokan magukénak vallják az antalli örökséget, de ennek mintha szégyellni való eleme lenne Antall liberalizmusa.
Az SZDSZ-ben a baloldali és radikális liberalizmus él és virul. Már Tölgyessy előtt is sorban hagyták el viszont az SZDSZ-t a polgári demokraták. Végül Demszky Gábor középpárti liberális kísérlete is, amiben nem Demszky és szűk köre, hanem a párton belüli bázisa és a középpártiság igénye volt a lényeg, elvetélt.
Most ünnepeltük Kossuth Lajost. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha élne, szabad demokrata lenne. Kossuth nemzeti liberális volt. De legalább annyira liberális, mint amennyire nemzeti. A mai nemzeti oldal ideológiai válságát az is jelzi, hogy magáénak tudja Kossuthot és Deákot, és haragszik a szabad demokratákra Kossuth kisajátítása miatt, de nem szívesen beszélnek a liberalizmusról.
Ha a jelenkori magyar liberalizmus válságban van, akkor az a polgári liberalizmus.
A szerző politológus