Hetek óta tart a médiában az agymosás. A győzködés arról, hogy Szaddám Huszein diktátor. Kétségtelenül az. Ám sajnos nem az egyetlen, Afrikában és Ázsiában is akad belőlük jócskán. Szaddám Huszein fejére olvassák, hogy nem teljesíti az ENSZ határozatait. Valamit teljesít, valamit nem, erre utalnak Hans Blixnek, az ENSZ fegyverzetellenőrei vezetőjének megnyilatkozásai. Nehéz feladat a fegyverektől úgy megszabadulni, hogy közben negyedmillió katona állomásozik az ország határainál, a világ ma létező legkorszerűbb arzenáljával. A fegyverzetellenőrök munkájával kapcsolatosan sokáig az volt az érzésem, hogy az USA nem vette komolyan küldetésüket. Hosszú hónapokig kutakodtak Irakban úgy, hogy az Egyesült Államok kormánya munkájukat semmilyen információval nem segítette. Pedig állítólag volt nekik. Ha ez így van, akkor mi a cél: a háború vagy a lefegyverzés? Úgy tűnik, a háború.
Irak újkori történelme során többszörösen is megszenvedte, hogy számíthatott a nagyhatalmak fokozott érdeklődésére. No nem azért, mert rendszere antidemokratikus. Nem azért, mert népe nem bír a természet csapásaival. Főleg nem azért, mert természeti kincsek hiányában szenved. Pont ellenkezőleg: 1914 óta – amikor brit–indiai csapatok szállták meg Bászrát – egy kézen meg lehet számolni azokat az iraki vezetőket, akik ágyban, a Teremtő visszavonhatatlan akaratában megbékélve fejezték be földi pályafutásukat. Megszámlálhatatlan puccs és ellenpuccs tarkítja Irak újkori történelmét. Valamennyit a mérhetetlen olajgazdagság motiválta. Valamenynyi mögött egyértelműen felfedezhető a külső nagyhatalmi érdek. Valamennyi „az ország felemelkedéséért” indíttatott. Közben az ország gazdasága egyre mélyebbre, lakossága egyre kilátástalanabb helyzetbe süllyedt. A fejlett Nyugat demokráciát akar Irakba exportálni, hogy biztosíthassa az olaj importját. A baj csak az, hogy ez az export vér és könny közepette bonyolódik hamarosan. Az iraki nép tudja, megint ő fizet meg saját olajáért.
Nekünk, magyaroknak, szolgál-e tanulsággal az, ami a világban folyik? Sajnos, igen. Kormányunk nem ismerte fel, mi a teendője Irakkal kapcsolatosan. Nem ismerte fel az európai érdeket. Tizenkét év után megnyílhat előttünk a kapu, amely egy magasabb rendű európai együttműködéshez vezethet. Kormányunk azonban a volt Szovjetunió kelet-európai vazallusaival együtt nem Európa, hanem egy világhatalom érdekei mellett tette le voksát. Szociálliberális kormányunk és a volt kelet-európai vazallusok többsége számára az unió még ma is gazdasági közösség. Pedig az alapítók számára kezdettől fogva nem az volt. Még akkor sem, ha az első lépések – Montánunió, Euratom, EGK – gazdasági jellegűek voltak. Ezeket a lépéseket még politikai felismerés motiválta. Miben állt ez a máig ható és Európában gondolkozók hitét meg nem ingató felismerés? A II. világháború borzalmai után egy nagy politikusi nemzedék – Robert Schuman, Jean Monet, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer és még többen – felismerték, hogy Európa súlytalanná vált. Megosztott lett két olyan világhatalom között, amelyeket minden szembeállított: a gondolkodásmód, a társadalmi és gazdasági szerkezet, a hatalomvágy. Világossá vált számukra, hogy Európa, amely oly hosszú időn át uralta a történelem menetét, a függőség állapotába került (Francois Mitterrand gondolatai 1986-ból). A volt csatlósok utódpártja, az MSZP, bármennyire is hangoztatja, még nem tanulta meg Európát. Kényszert érez arra, hogy megint a világhatalmat és nem a jövőnk zálogát jelentő európai érdeket szolgáljon.
Szociálliberális kormányunkat nem kérhetjük az európai egységet elindító kereszténydemokrata elődök munkássága megismerésére. Felhívhatjuk ugyanakkor figyelmüket, ha válaszúthoz érnek, dönteniük kell: Európa ügyében tanulmányozzák a nagy szocialista, szociáldemokrata elődöket, Mitterrand, Schmidt, Delors, Spaak munkáit. Utána biztos, hogy nem írogatnak alá minden orruk elé dugott levelet. Nagy az ára meggondolatlan hűségnyilatkozatunknak. Vissza kell állítani a bizalmat hazánk iránt abban a közösségben, ahová igyekszünk, mert ezt a bizalmat népünk fáradságos munkával az elmúlt tizenkét évben kivívta.
A szerző az Országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának volt alelnöke
origo.hu
Zivatarok és szélvihar miatt adtak ki riasztást
