SZDSZ: a káosz és az értéktelenség pártján

A Szabad Demokraták Szövetsége nem liberális szervezet. Közösségi demokrácia helyett a szétesettséget hirdeti, az individuumok tébolygását a térben, űrben, s ezt tévesen személyes szabadságnak nevezi. Hirdeti a totalitárius „szabadságot”: a személyiségek korlátozatlan versenyét, a küzdőpálya a glóbusz (egyelőre), a szabály: az erősebbnek mindent lehet. Utólag, ha kell éppen, megideologizálható a tett. Cselekszi az egyenlőtlenséget: támogatás nélkül, a sodrásba belehajtva a pórt, hogy a gyöngébbek elmerüljenek, s elmerülnek, törvényszerűen. Alattvalókat idomít, tehát nem demokratikus, sajátos hierarchikus rendet épít. Nem fogadja el a képviseleti, arányos, megegyezéses demokráciát: öt százaléknál alig több szavazatával százötven százalék hatalomra tör. Lenézi a népet, a hagyományt, a praxisra esküszik, és az igazságosságot nevezi vezéreszméjének. Szabadság és szolidaritás a jelmondata: egy szó híján ugyanaz, mint a szociáldemokratáké: a közepéről éppen az igazságosságot ejtette ki a kollektív mélytudat.
A mai szabad demokrata gyakorlat tartalma valahol érthető, van, amiben elfogadom. Végül is igaz: az elbutított tömeg ellenszenves, humánumellenes, nem értékteremtő, hanem fogyasztó, pusztító. Önmagában már összeverődése is veszélyes, hiszen bizonyos létszám fölött és bizonyos összegzett IQ alatt kaotikus folyamatok kezdődnek el, megfékezhetetlenül. Megelőzésükre, a tömeg kialakulásának megakadályozásán felül, két módszer van: a manipulatív erőszak (emlékezzünk a népköztársasági május elsejék munkásőr sorfalaira!), vagy a létező/létezhető tömeg általános intelligenciaszintjének emelése. Ne feledjük: a százezres, sok százezres polgári jobboldali tüntetéseken semmiféle erőszakos, durva, kaotikus esemény nem történik, s nem borítja szemétmező az elhagyott színteret. A kapcsolat a tömeg elemei között (ezek emberek!) nemcsak a vélhetően azonos elvek miatt tisztelettudó és baráti, hanem mert megtanult viselkedésük – ha tetszik: modoruk – alapvetően ilyen. Mondom: tanult, tehát megtanulható – ha tanítják. A szabad demokraták ezt a tanítási folyamatot szabadságellenesnek állítják, veszélyesnek tartják a személyre, ellenzik. Nincs igazuk, a káoszt, az emberi érték csökkenését támogatják. Vannak ugyanis értékek, árcédula és árfolyam nélküli értékek; láthatók és választhatók – bizonyos dolgokat tisztessé-ges ember nem csinál. Egy példa, az ő saját körükből.
Unt csontnak tűnik a D–209-es lelepleződése kapcsán történt szabad demokrata képviselői roham és demars. Először etikailag hanyatt estek, majd pragmatikailag fölpattantak. Nem egészen 24 óra alatt a parlamenti frakció visszafarolt a damaszkuszi úton, a tagadásból az elfogadásba. Az eseményt értelmező politológusok általában holmi alkukat gondolnak a háttérben, a szamárháton döcögő egér forintosítható zsarolását, valamint s ugyanakkor kicsinységének újraérzékelését/újraértelmezését. Ha leszáll a hátról, a lócitrom is nagyobb lesz nála. De: a csekélyke országházi tömeg egy pillanatra erkölcsi közösséggé forrt össze (leszámítva a leszámítandókat), majd észlelvén az erkölcsi értékek megjelenésének veszélyességét, gyorsan visszacsavarodott – mivé is? Pedig mindössze a jó neveltetés hiányzott, a megrögzült illemtudás: az ember nem kezel, nem ül egy asztalhoz hazaárulókkal. (Kitérő, följelentőknek: elérhetőségemet a szerkesztőség ismeri.) Márpedig egy kormányülés nem állófogadás. Egyszerű dolog ez.
Nos, ezt figyelembe véve, nem értem a politikai közösség bizonyos tagjait, miért tettek úgy, mintha az SZDSZ-ben az elmúlt hetekben holmi válság lett volna, kihívás, eszmék csatája, irányvonal-keresés. Azért az mondassék el, hogy komoly politikus és politológus nem vette be az eléje tálalt ebtápszert, senki sem tekintette Bauer Tamást alternatívának, leginkább a tényleges üzenet, a lényeg jött át a hírködön: ajjaj, legközelebb vesztünk, vesztünk, vesztünk… Úgy legyen. A bauerizmus (?) tételeit, ugyan már, miért kellett volna elemezni?
A vesztés nem jelentene mást, mint a hatalomból való kiesést, a befolyás végét, a megsemmisülést. Márpedig a mai SZDSZ szemében a politika hatalmi játszma pusztán, nem szolgálat. Valljuk be, a saját szempontjukból sikeresen működnek, klientúrájuk elégedett lehet. Kuncze Gábornak igaza van: ez a sikeresség számukra csak evvel a technikával fönntartható, s akik részesednek, nem is várnak el mást. A párt azért él és virul, mert van vevőközönség termékére: a szabadság lózungjába zsugorfóliázott gátlástalan sikerességre. A többszörös elnök elárulta magát: még csak tagkönyv sem kell, hogy valaki beférjék a fólia alá. Amikor ugyanis B. jelölt elvi okokból hibáztatta a pártparancsnokokat az igazságügy-miniszteri bársonyszék el nem foglalásáért, valamint a hiba utólagos kiküszöbölésére buzdított, a pártelnök értetlenkedve jegyezte meg, hogy hiszen akkor a kormány legliberálisabb tagja váltódnék le. (No, nagy véleménynyel lehet a minisztereiről, hajjaj!) Nincs különösebb jelentősége, de megjegyzem: amikor Bauer képviselő, kormánypárti vezető stb. volt, akkor a nevezett miniszteri székben éppen az MSZMP vezető testületének egykori tagja regnált. Bauer Tamás hallgató figyelmetlenségének (mert mással nem tudom magyarázni a dolgot) meglett az ára, még egy-két lépcsőnyit legurult pártja a következő választáson.
A szabad demokrata gyűlés és választás üzenete ennyi: forog a verkli. Utána csaptak egy kis lelazító hajcihőt: le kell-e mondani az ügyvivőknek gazdasági társasági posztjukról?
Mindegy. Az a gyanúm, hogy a szabad demokrata pártelit és holdudvara már messzebb néz a Lehel térnél, újabb piacot keres árujának, újabb vállalkozásokba akarja kihelyezni politikai tőkéjét. De azért még egyszer körülnéz a Lehel piacon, az odasikerített vizuális zűrzavar belsejében lévő használhatatlan térben. Az európai uniós választási kampány megnyitójaként elvegyült a nép közt néhány nemzetközi neoliberális. Védőruhában persze. Szép, kénsárga kabátban vegyültek – kellett az, mert különben eltűntek volna az angyalföldi nénik és bácsik velük eurokonform tömegében. Az esetben meg hogyan szedték volna össze őket időre kísérőik, botrány támadt volna, a fogadás udvariatlan lekésése, meleg puszta koktél, kihűlt fácánleves. Azért ebben és ennyire nem modortalanok a szadeszosok. A hurkások körében mindenesetre lapidáris támogatói réteget nyertek: az európai eszmetársak tettleg bizonyították: rágalom a véres hurka betiltásáról terjesztett rémtörténet. Ettek. Pedig a dolog nem veszélytelen, a forró hurka óvatlan megharapva szembeköp.
Nem tudom, a strasbourgi képviselőknek módjában állt-e szemrevételezni szép fővárosunk mocskát. Mi nap mint nap látjuk a rövidke pártelnök, hosszú főpolgármester konok működésének eredményét. Korom és kutyaürülék, bezárt boltok és kátyú, kátyú, kátyú. Ami a koszt illeti: tévednek azon szeretett polgártársaim, akik a mostani márciuson odanyilatkoznak, hogy most már elviselhetetlen. Elviselhetetlen volt tavaly is, tavalyelőtt is, meg azelőtt is. Csak éppen nem nyílt rá a szemük, feszengve viselték modorukat, nem néztek oda. Figyeljünk, vigyázzunk, nézzük a lábunk elé, mert büdös lesz a talpunk. Végre ébred az ország, a jobbik fél, és lát.
Nem csak a kutyagumi ragadós: a hatékonynak gondolt viselkedési minták úgyszintén azok. Itt van például az MDF. Évek óta nem akarom érteni e pártmaradványba tömörült, postacímmel rendelkező csoport kollektív működését. Önálló létezésre ugyanúgy képtelen már, mint a szabad demokraták társasága, elvszerű, ha kell, önérdekellenes tevékenységet nem folytat, a benne meglévő néhány személyiség csak krákog a ködben, mások remekül megélnek. A kicsi, de befolyásos SZDSZ-es példája követéséhez azért több és más tehetség kellene. Sajnos, vannak a Fideszben hasonhajlamúak, a kapuzárók, a politikai és személyi nyitástól félők. Megeshet, hogy az új néppárt csak népecske párt lesz, ha nem vigyáz, akinek tiszte. A rossz mintának jó volna eltűnnie a magyar politikai életből. Léte rossz útra visz sokakat, és a nemzeti cselekvés értelmébe és lehetőségébe vetett, ma még/már többségben lévő hitet rombolja.
Szabadság és szabadság. Többféle szabadság van, talán a mai szabad demokraták is elnyerik a magukét. Mert soraikban még maradtak tisztességes emberek, jó szándékú figurák, tehetetlenül. A neoliberális tanmese szerint a tömlöc mélyén lehetünk szabadok, megélhetjük a szabadságot – no, de azért a Duna partján csak kellemesebb ugyanaz, a vizet bámulva, amely hol kék, hol zöld, hol fekete (de vörös csak akkor, ha lángokban áll a város.)
A liberális elvek kizáró és kizárólagos hangoztatásával tehát politikai és erkölcsi értelemben ma már semerre nem lehet eljutni. Ma már mindenki liberális (vigyázat! – csak itt, az európai civilizációban!), még azok is, akik vérben forgó szemmel követelik a demokráciát. Egyszerűen nem tudunk róla, vérünkké vált, szabadelvű oxigént lélegzünk be, és liberális nitrogént fújunk ki.
A szerző az SZDSZ egykori ügyvivője