Az otthonteremtés tündöklése és bukása

Szavak helyett eljött a tettek ideje. Az építés helyett a rombolásé. A szavak szintjén Medgyessy Péter (személyes garanciavállalással) és kormánya minden szépet és jót ígért az új otthont építőknek és a lakásukat felújítani szándékozóknak. Az ígéretek ígéretek maradtak.
Három csapás történt a közelmúltban, ami a hátraarcot jelentette a polgári kormány egyik legsikeresebb programjában, a Széchenyi-terv keretében működő otthonteremtési támogatások terén. Először a bérlakásra vágyó polgárok és azok építését vállaló önkormányzatok szenvedték el az első csapást. A 2001-es évben 22 milliárddal, 2002-ben pedig 20 milliárddal gazdálkodó kassza költségvetése lefeleződött, 10 milliárdra apadt az első szocialista költségvetésű 2003-as évben. Az önkormányzatok fekete éveként emlegetett idei évben a helyhatóságoknak a polgári kormány által biztosított 70-80 százalékos támogatási arány drasztikus leépülését kellett megélniük, miközben a Több pénzt az önkormányzatoknak! kampányszlogent hangoztató szocialisták sok esetben csődközeli helyzetbe sodorták a településeket. Ott, ahol a csődhelyzetet el tudták kerülni, a megoldások a jövőre nézve akkor is rendkívül károsak: vagy a hitelfelvételt kihasználva az eladósodás növekedése, vagy a beruházások leállítása következtében a leépülés időszaka következik el. Úgy, hogy eközben az uniós források megszerzése érdekében döntő és kritikus feltétel a saját erő biztosítása az önkormányzati pályázatoknál, amely így az állami finanszírozás bővítését kellene, hogy feltételezze. Nos, nem a bővítés, sőt az elvonás tényét tapasztalhatjuk.
Az önkormányzatok gazdasági ellehetetlenítése egyébként alapjaiban sérti azt az alkotmányos elvet, hogy az önkormányzatok önálló hatalmi ágként működve alakítják a települések életét, hiszen anyagi függetlenség nélkül, anyagi kiszolgáltatottságban függetlenségről beszélni illúzió.
A tavaszi kis Medgyessy-csomag egyrészről a megmaradt 10 milliárdos bérlakás-építési keretnek még elvonta a 10 százalékát, azaz egymilliárd forintot, másrészt jelentős szűkítéseket vezetett be azon állami kamattámogatások rendszerében, amelyek segítségével anno a 26-28 százalékos lakáshitelkamatokat a polgári kormány két év alatt 4-6 százalékra csökkentette. A támogatotti kör szűkítésével, a támogatással igénybe vehető hitelösszeg maximumának felezésével és nem utolsósorban a támogatások effektív csökkentésével a szocialisták elérték, hogy sokkal kevesebb embernek lesz esélye a hitelfelvételre, mint korábban. Mit csinálnak ugyanis a bankok? Természetesen a rendelkezésükre álló lehetőségek között megpróbálják áthárítani a terheket. Ha nem megy a kamatláb és a kezelési költség emelésével (ezt a plafont nem kis mértékben a polgárok és az ő érdeküket felvállaló politikusok nyomására meghagyták), akkor az egyéb jutalékok (hitelminősítési díj, hitelbírálati vagy folyósítási díj) emelésével, vagy az alacsonyabb és relatíve drágább hitelek korlátozásával érik el. Több biztosítékot követelnek meg, alacsonyabb értéken számítják azt be: egyszóval kiszűrik a nekik kockázatosabbnak tűnő kérelmeket, vagy egyéb módon rontják a hitelfelvétel lehetőségét.
Sajnos a restrikciók sora ezzel nem ért véget. A harmadik csapás a hitelfelvételt ösztönző adókedvezmény egyik napról a másikra történő megszüntetése. A kedvezmény megvonásával kísért a múlt. Egyoldalúan az állam oldaláról felrúgni egy több évtizedre szóló szerződést – na, ezzel már találkozhattunk néhányan. A lakástámogatásoknál is, hiszen a 3 százalékos lakáshitelkamat megszüntetése már egyszer kész helyzet elé állította a kilencvenes évek elején a polgárokat, aminek máig ható következményei vannak a sok tíz milliárdos adófizetési hátralékban. Akkor azonban adtak két választási lehetőséget a hitelfelvevőknek, s ne feledjük, hogy a válság fő előidézője a politikai-gazdasági rendszerváltás sokkja volt. Manapság pedig nemhogy rendszerváltásról, de inkább a rendszerváltás eredményeinek tönkretételéről beszélhetünk. Kísért a múlt azért is, mert egy a polgári kormány által jelentősen megemelt adókedvezmény helyett visszatérünk az adókedvezményt nem ismerő múlt időszakába.
Az adókedvezményt pedig nemcsak Nyugaton ismerik, de talán a legelterjedtebb módjaként használják az otthonteremtés ösztönzésére. Az Orbán Viktor vezette kormány kezdeményezésére a kedvezmény mértéke 40 százalék, maximuma pedig évi 240 ezer, azaz havi 20 ezer forint volt. Mindenfajta populista demagógia ellenére egy átlagkeresetű házaspár ezt a maximumot ki tudta használni, s ennek eredményeképp a havi 50 ezres törlesztőrészletből minden hónapban visszakapott adókedvezményként 20 ezer forintot, így az általa ténylegesen fizetett összeg csupán 30 ezer forint volt. Akinek 25 ezres havi törlesztőösszege volt, az a 10 ezer forintot jelentő adókedvezmény révén valójában csak 15 ezer forintot fizetett a hitel törlesztésére. Az emberek tömegesen abból indultak ki (különösen azok, akik hittek Medgyessy Péter személyes garanciavállalásában, nevezetesen, hogy a lakástámogatások kedvezményei nem fognak szűkülni), hogy a 10-20-25 évre felvett hiteleiknél számíthatnak a működő adókedvezményre. Abból, hogy az állam szavatartó, s amit egyszer megígért, azt tartja is. Noha ezt most nem kellene univerzálisan cáfolni, mindenesetre a szocialista típusú államról a magyar emberek joggal vannak ilyen véleménnyel.
A három csapásnak nem csak a polgárokra van nagyon súlyos és negatív következménye. Az év első öt hónapjában az építőipar – amely a korábbi években a növekedés egyik legtartósabb húzóereje volt – 8 százalékkal csökkent kibocsátásában. Az autópálya-program és az útfelújítások megfékezése, az otthonteremtés támogatásainak leépítése és a bizonytalanság mind-mind oda vezet, hogy nemhogy további bővülés és felzárkózás, hanem visszaesés és lemaradás történik. A közgazdászok egyként állítják, hogy az építőipar növekedése ösztönzi a leginkább a gazdaság egyéb szegmenseit, s a tovagyűrűző, multiplikatív folyamatok révén pozitívan hat az egész gazdaságra. Ezért volt az otthonteremtés a Matolcsy György által fémjelzett Széchenyi-terv központi eleme, nem is beszélve arról a hatásról, hogy ennek támogatásával tudjuk talán a legcélzottabban segíteni a magyar vállalkozásokat az uniós felzárkózásban. Itt a relatíve legnagyobb a magyar vállalkozások aránya, különösen, ha a nyugati országok által bevett módon védenénk a magyar gazdasági érdekeket az állami megrendeléseknél. Ám nemhogy ez nem történik, de a szocialisták szándékosan úgy írják ki az autópálya-építési tendereket, hogy azokon magyar vállalkozás ne is nyerhessen.
A polgári gazdaságpolitika sikerességének a titka a jövedelmek (bérek, nyugdíjak stb.) emelése mellett a beruházások ösztönzési lehetőségeinek gazdag eszköztára és célzottsága volt (az otthonteremtés mellett fontos kiemelni a turizmust, az informatikát és a kutatás-fejlesztést). Azért művészet a gazdaságpolitika, mert döntő az arányok és az időzítés kérdése. Aki egy kicsit is hosszabb távon gondolkodik, az bizalomra kell, hogy támaszkodjon. Az a politika, amely aláássa a bizalmat, megszegi ígéreteit, becsapja az embereket, még középtávon sem lehet sikeres. Letelt az első év, s a bizalom drámaian fogy. Mindannyiunknak közös érdeke, hogy rádöbbentsük a hatalmon lévőket: az általuk meghirdetett út nem a jövőbe vezet. Ne engedjük, hogy a társadalmi szerződés felrúgásával, az adókedvezmény megszüntetésével visszakanyarodjunk a múltba.

A szerző országgyűlési képviselő, a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője