A homoszexualitás és a Biblia

Sípos Ete Álmos
A közelmúltban a magyar médiában is megjelent az amerikai és nyugat-európai hírügynökségek által közzétett hír, hogy Gene Robinson lelkészt Minneapolisban (USA) a Protestáns Episzkopális Egyház püspökévé választották. Az anglikán kivándorlók által alapított Protestáns Episzkopális Egyház részben autonóm, tankérdésekben viszont az anglikán egyház felügyelete alá tartozik.
A püspökké választás hírértékét az adta, hogy G. Robinson lelkész nyíltan homoszexuálisnak vallja magát. A hír nagy vitát robbantott ki, és szakadással fenyegeti a 60-70 millió tagot számláló anglikán világegyházat. S mivel kevés veszélytől félnek úgy a felekezetek, mint az egyházszakadástól, ennek elhárítására az anglikán egyház feje, a canterbury érsek csúcstalálkozóra hívta össze az anglikán egyház vezetőit.

E hírnek a magyar médiában történő megjelenése azt a képzetet keltheti a tájékozatlan magyar olvasókban, hogy itt valami eddig ismeretlen és szokatlan dologról van szó, pedig az 1970-es évektől folyamatosan történtek és történnek – mind az amerikai kontinensen, mind Nyugat- Európában – belső szakadások, tömeges kilépések, sőt alakultak autonóm gyülekezetek a homoszexualitás kérdésében tanúsított engedékeny egyházi magatartás miatt. Ezekről viszont a magyar sajtó – az egyházi sajtót is beleértve – eddig nem tudósított.

Mi tulajdonképpen a homoszexualitás? A szexuális orientáció egy formája, „az azonos neműeket előnyben részesítő erotikus vonzalom, amely gyakran, de nem feltétlenül magába foglalja annak egyes fizikai megnyilvánulásait is”. A kérdés tárgyalásánál tehát különbséget kell tennünk a homoszexuális érzelmi irányultság és annak gyakorlása között. A szexuális orientációnak ez a formája az emberiség történelmét a kezdetektől kíséri, s a társadalom hol bünteti, hol elutasítja, hol megtűri, hol propagálja ezt a jelenséget.
Bár mértéktartó felmérések szerint a homoszexuális orientáció a társadalom 2-4 százalékát érinti, maga a jelenség mintegy húsz éve egyre több demokratikus országban vált politikai tényezővé, s a választási kampányok ígéretcsomagjai között elmaradhatatlanul szerepel a homoszexuálisoknak biztosított szabadság és nyilvánosság. Az Európai Unió alkotmánya pedig nemcsak védelmet biztosít minden megbélyegzés ellen, de retorziókat is lehetővé tesz azokkal szemben, akik véleményükkel, bírálatukkal – úgymond – diszkriminálják a homoszexualitást gyakorlókat.
Az utóbbi évtizedek kihívásai az egyházakat e kérdésben is válaszra kényszerítették és kényszerítik. Az egyházi vezetőket és a teológusokat ez a téma ezerkilencszáz éven át nem foglalkoztatta komolyabban, s erre nem is volt szükség, mert tartották magukat a Biblia egyértelmű tanításához, vagyis a homoszexualitás gyakorlatát az Isten teremtési rendje elleni bűnnek ítélték, és a keresztyén felekezetek mindegyikében tiltották. Tudták, hogy Isten szexuáletikai jellegű parancsai a társadalom és a keresztyén gyülekezet alapsejtjének, a házasságnak és családnak védelmét szolgálják, ezért igyekeztek megakadályozni a homoszexuális gyakorlat társadalmi elfogadottságát is. A XVIII. és XIX. században azonban a keresztyén egyházakban is megjelent a teológiai liberalizmus, amelynek képviselői vitatni kezdték a Biblia kinyilatkoztatott voltát, a szentlélektől való ihletettségét. Ez az irányzat előbb a Biblia szövegét, majd a tartalmát is relativizálta, érvényességét, hitelességét kétségbe vonta. Ennek a folyamatnak a római katolikus egyház jobban, a protestáns egyházak kevésbé álltak ellen. A teológiai liberalizmus következménye az lett, hogy az egyházak teológiai értékrendjében (az elméleti teológiákban és az igehirdetésekben) nagy fordulat állt be: Isten helyét a centrumban elfoglalta az ember. Az egyházak teológusai úgy gondolták, hogy a keresztyénség társadalmi elfogadottságát elősegítik azzal, hogy a humánumot a divinum (isteni) elé helyezik.

Így született meg az a máig is ható keresztyén ideológia, amely szerint az Isten is az emberért van, sőt az ember kiszolgálója. Ennek a logikának nyomán haladva jut el a felekezetek egy része oda, hogy mivel „Isten a szeretet” – amint János apostolnál olvashatjuk –, a szeretet minden formája, tehát a homo partnerek egymás iránti szeretete is isteni, és Isten előtt kedves.

Az egyházak többsége a társadalmi tekintélyüket alaposan megnyirbáló szekularizáció ellen úgy próbált és próbál védekezni, hogy nem azt képviseli immár, amit Isten, illetve a Biblia mond, hanem annak próbál megfelelni, amit az éppen uralkodó korszellem, politika vagy közvélemény elvár. Ez a magyarázata annak, hogy egyes egyházak vagy egyházi csoportok a homoszexualitást a szexuális orientáció normális, sőt Isten által is elfogadott megnyilvánulásának hirdetik. Azok az egyházak vagy egyházi csoportok viszont, amelyek a bibliát a szentlélektől ihletett kijelentésnek tartják, mely Istentől adott örökérvényű normákat tartalmaz, a homoszexualitás gyakorlását a keresztyén gyülekezetben nem engedik, mert abban a teremtési rend veszélyeztetését látják.

Amely egyházak a homoszexualitás gyakorlását elfogadják (több protestáns egyház is az USA-ban, Németországban, Svájcban, Hollandiában stb.), törvényileg is lehetővé teszik a homoszexuális gyakorlatot folytató azonos nemű lelkészek, illetve lelkésznők együttélését, valamint a homo párok házasságszerű megáldását is. Az EU-alkotmány és az úgynevezett kisebbségi jogok ezt az egyházi hozzáállást látszanak támogatni, míg – úgy tűnik – a bibliához ragaszkodó nagyobb vagy kisebb egyházak rövidesen nehéz helyzetbe kerülnek, és lelkiismereti válságba sodródnak álláspontjuk miatt. (Németországban nemrég egy egyházi szervezetnek kellett világi bíróság elé állnia diszkrimináció vádja miatt.) Ezekre az egyházakra hamar rákerül az iszlám terroristákra asszociáló bélyeg, hogy fundamentalista.

A római katolikusok e kérdésben mindmáig hajthatatlanul ragaszkodnak a Biblia etikai normáihoz, míg a protestánsok tábora megoszlik. Magyarországon egyelőre valamennyi történelmi egyház és úgynevezett kisegyház elutasítja a homoszexualitás gyakorlását és annak egyházi integrációját.

A homoszexualitás jelenségének megközelítése természetesen több szempontból is lehetséges. Vannak, akik tudományos kutatásokra (iker- és kromoszómakutatás) hivatkozva „genetikai determináltságnak” tartják, így próbálják feloldani azt a lelkiismereti görcsöt, ami sok esetben gyötri a vágyait kiélő embert. Szexuálpedagógiai kutatók viszont azt állítják, hogy senki nem születik homoszexuálisnak, hanem azzá válik különféle hatások nyomán. Azt is tudni kell, hogy a genetikai determináltság elmélete tudományosan mindmáig nincs igazolva. Az árnyaltan fogalmazók is legfeljebb hajlamról beszélnek, melynek semmiféle kényszerítő ereje nincs. Még a genetikailag sokkal egyértelműbben kimutatható agresszív hajlamúból vagy rákra való hajlamúból, vagy bizonyos elmebetegség-hajlamúból sem lesz minden esetben feltétlenül gyilkos, rákos vagy elmebeteg ember.

A keresztyén emberek egy részét azonban mégis az érdekli, mit mond a Biblia – mit mond Isten – a homoszexualitás gyakorlásáról. Ez olyan kérdés, amire viszonylag gyorsan megtalálható a válasz, mert a Biblia e kérdésben is egyértelmű. A Biblia tanításának elfogadása vagy elutasítása ugyan kinek-kinek szíve joga, de a Biblia egyértelmű tanításának kiforgatása vagy félremagyarázása már nem az. Az bizony félrevezetés.

A bibliát végigolvasva kiderül, hogy mind az ószövetség, mind az újszövetség könyveiben világos, ellentmondás nélküli tanítás olvasható e témáról. Lássunk néhány ilyen helyet:
„Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak, utálatosság az” (3. Mózes, 18:22–23.).
„Ha valaki férfival hál úgy, mint asszonnyal hálnak, utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtuk” (3. Mózes, 20:13.)
Az 1. Mózes 19:1–13. szerint Szodoma város elpusztulásának egyik oka a városban elterjedt és elfogadott homoszexuális gyakorlat volt.

Az újszövetségben Pál apostol ezt írja a római keresztyéneknek címzett levelében a homoszexualitás gyakorlóiról: „Annak okáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra, mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre. Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén és az ő tévelygésüknek jutalmát elvevén önmagukban” (Római levél, 1:26–27.). Majd másik levelében arról ír, hogy a homoszexualitás gyakorlói „nem örökölhetik Isten országát”(1. Korinthus 6:9–10.).

Azt, hogy ezek a bibliai idézetek a homoszexualitás gyakorlóira vonatkoznak, szinte kétezer éven át senki nem vitatta, így értették a keresztyénség nagy tanítói: Szent Ágoston, Aquinói Tamás, Kálvin, Luther stb. is.

A manapság gyakran olvasható magyarázatok, hogy tudniillik Dávidot és Jonathánt vagy Jézust és Jánost homoszexuális kapcsolat fűzte össze, olyan nagy dilettantizmusról és bibliai tájékozatlanságról árulkodnak, hogy cáfolatot sem érdemelnek. Különösen a fenti idézetek fényében.

A bibliában magát kijelentő Isten szerint tehát a homoszexuális irányultság: kísértés, de gyakorlása: bűn. Rögtön hozzá kell azonban tenni, hogy a Biblia bűnfogalma és a világi jogelméletben megfogalmazott bűnfogalom nem mindenben fedi egymást. A Biblia szerint bűn minden olyan cselekedet, gondolat vagy mulasztás, mely Isten akaratával ellenkezik. A homoszexualitást is azért nevezi a szentírás bűnnek, mert ellenkezik Istennek a teremtésben és annak rendjében megnyilvánuló akaratával.

Az ember – a Biblia szerint – etikai értelemben véve nincs kényszerpályán, és ezért felelős tetteiért Isten előtt. A homoszexualitás gyakorlója veszélyezteti Isten teremtési rendjét: a házasságot, a családot, a gyermek normális pszichoszexuális fejlődését, melyhez minden gyermeknek joga van. Ennek cselekvésére őt senki nem kényszeríti, tehát felelős tettéért. Ezt az Isten előtti felelősséget az ember vagy vállalja, vagy elutasítja.
A legfontosabb kérdések egyike: hogyan kezeljék a keresztyének a homoszexualitást a Biblia szellemében? Először is kötelesek e kérdésben Isten akaratát és normáit megismertetni az emberekkel. A homoszexuális irányultsággal küszködőket viszont arra kell szeretettel biztatni, hogy Jézus Krisztus segítségével álljanak ellen ennek a kísértésnek, ne váljon a bűn életgyakorlatukká. Azokat pedig, akik ennek az irányultságnak tevőleges gyakorlói, ne bélyegezze meg az egyház, hanem kínálja fel nekik a bűnbocsánat útját, mely az embert feloldja minden, bűn okozta lelkiismereti válságból; hirdesse azt, hogy Jézus Krisztus ma is ad erőt és kegyelmet egy régi élet abbahagyásához és egy új élet elkezdéséhez azoknak, akik imádságban hozzá fordulnak. Akik erre hajlandóságot mutatnak, azokat minden egészséges egyház köteles vívódásaiban támogatni és integrálni.

Sípos Ete Álmos
A szerző teológus, református lelkipásztor