Tizenkét hivatásrendi kamara képviselői gyűltek össze a május közepén meghirdetett parlamenti napra, hogy azon az értelmiségi hivatások EU-ban várható jövőjéről folytassanak párbeszédet a kormány és az Országgyűlés képviselőivel. A helyszín, a Parlament felsőházi terme szimbolikus értékű volt, mert a kétkamarás Országgyűlés idején a kamarák vezetői is a felsőház tagjai voltak. A felsőházi terem meg is telt a kamarák küldötteivel, kivéve az első sort, amely a kormány tagjai és az országgyűlési képviselők részére volt fenntartva. Ez végig üresen maradt.
A rendezvény apropóját a mérnöki kamarára vonatkozó első mérnöktörvény 1923. évi elfogadásának 80. évfordulója szolgáltatta. Ez a törvény mindössze 22 évig, 1945-ig volt érvényben. A második, eurokonform mérnöktörvényre 1996-ig kellett várni, amelyet akkor ellenszavazat nélkül fogadott el az Országgyűlés.
Az egyesülési szabadság állampolgári jogáról szóló törvényt 1989-ben fogadta el az Országgyűlés. Ennek nyomán a rendszerváltozás első éveiben tömegesen alakultak a civil, polgári szervezetek. A civil jelzőt az 1800-as évek első felétől világszerte a mérnökök megkülönböztetésére használták, amikor „civil engineer” vagy „Zivilingenieur” névvel illették a nem katonai mérnököket.
A civil vagy polgári szervezetek alapvetően két különböző fajtája: az egyesület és a köztestület. Az egyesület olyan, legalább tíz (természetes, illetve jogi) személy közössége, amelyet a tagok önszerveződéssel hoznak létre, továbbá alapszabályukat és céljukat maguk határozzák meg. Létre is jött sokfajta és nagyszámú hagyományőrző, jótékonysági, környezetvédő, városszépítő, szakmai, tudományos stb. egyesület. Az egyesület célja természetesen az, hogy tagságának érdekeit képviselje, amelylyel össztársadalmi szempontból nyilvánvalóan részérdeket képvisel.
A köztestület szintén (természetes vagy jogi) személyek szervezett közössége, de azt törvénnyel az Országgyűlés hozza létre és bízza meg közfeladatok ellátásával. A köztestület célját is törvény határozza meg, abban az állampolgárok bizonyos körére a törvény kötelező tagságot és kötelező felsőfokú végzettséget is előírhat. Ennek jegyében jöttek létre 1994-től az országos hatáskörű szakmai önkormányzatok: az orvosi, a gyógyszerészi, az ügyvédi, az állatorvosi, a növényorvosi, a könyvvizsgálói, a mérnöki, az építész-, az igazságügyi szakértői, a növényvédelmi, a közjegyzői és a szabadalmi ügyvivői kamarák.
Alapvető szabály, hogy egy szakmának egy országban csak egy kamarája lehet, amely a kötelező tagság intézményénél fogva a hivatás vagy a szakma képviselőit országos méretekben egyesíti. Így azután az nem lehetséges, hogy akit egy kamarából kizárnak, belépjen egy másikba. A kamarák vezetőiket demokratikusan választják, és mivel a szakmai közösségekben a tagok jobbára ismerik egymást, a választás a szellemi és erkölcsi értékek alapján történik. A hivatásrendi kamarák működésének eredménye, hogy az az értelmiség, amelyik a szocialista érában elveszítette az önrendelkezésnek, a politikai beleszólásnak még az igényét is, kezd visszatalálni a közéletbe, vidéken éppúgy, mint a fővárosban.
A köztestületi kamarák létrehozásának elsődleges célja, hogy a fogyasztók érdekében állandóan emeljék a szakmai színvonalat, őrködjenek a szolgáltatások jó minőségén és etikáján, a nem oda való személyeket ne engedjék a pályára. A kamarák feladata a szakmabelieknek az európai jogszabályokra, szabványokra, az irányelvekre való átállítása. Az ilyen és ehhez hasonló – a köz érdekét szolgáló – felügyeleti és fejlesztési tevékenységre a kamaráknak nincs meg az anyagi fedezetük. A kamarák a második világháború előtt épült, régi székházaikat nem kapták vissza, költségvetési támogatásban nem részesülnek, a tagok tagdíjukat adókedvezmény formájában nem igényelhetik vissza.
A politikusok, akiknek hatalmuk van a folyamatokra, döntéseik indoklása során szívesen hivatkoznak egyrészt szakértői véleményekre, másrészt a civil szervezetekkel folytatott egyeztetésekre. A tapasztalat szerint a kamara megkerülésével beszerzett szakértői véleménnyel minden alátámasztható, csak meg kell találni a megfelelő szakértőt. A kamara szakvéleményét a politikusok sokszor azért nem fogadják el, mert aki ért hozzá, az szerintük elfogult. Így azután az elfogulatlan hozzá nem értő lesz az irányadó.
Az országos és szakági hálózatú, demokratikusan működő kamarák többféle lehetőséget is kínálnak a politikusoknak. A fejlett országokban a hivatásrendi kamaráknak komoly tekintélyük van, vezetőiket államtitkári rangnak megfelelően ismerik el. A hivatásrendi kamarák képesek lennének szakmai kérdésekben tudáson alapuló, kompetens, integrált és többségi véleményt formálni, miután a vélemények egyeztetése már a kamarán belül megtörténik. A hivatásrendi kamarák egy sor közigazgatási feladatot sokkal jobban tudnának ellátni, mint a minden választás után átszervezett minisztériumok. A hivatásrendi kamarák saját működésük során a politikai és államigazgatási szerepkörre alkalmas utánpótlást termelnek ki, de a vezetőkiválasztás személyi kérdéseiben szóba sem jönnek. A sportban a szövetségi kapitányok az alsóbb osztályokban keresgélnének az utánpótlás szempontjából ígéretes, új játékosokat kutatva. A százezres taglétszámú hivatásrendi kamarák lehetnének a politikai utánpótlás bázisai, de nálunk vagy ragaszkodnak a régi játékosokhoz, vagy csak szűk körből hajlandók választani.
A politikusok a felkínált lehetőségek egyikével sem élnek. Nem csak a mostaniak, az előzők sem. A Magyar Mérnöki Kamara alapító elnökeként azt tapasztaltam, hogy külföldön, az Európai Unióban, a visegrádi országokban már régen ismertek voltunk, amikor a magyar kormányok és a parlament még mindig úgy tettek, mintha nem is léteznénk. A törvények és jogszabályok előkészítése, az utánpótlás nevelése kérdésköreiben kamaránk véleményét csak hosszas unszolásra hallgatták meg, és a legritkább esetben fogadták el. Kamaránknak a szakmai önkormányzati jogköröket – a húzd meg, ereszd meg! mintájára – hol megadták, hol visszavették.
A szerző a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnöke
origo.hu
Magyar Péter elismerte korábbi hazugságát - videó
