Nincs Loch Ness-i szörny a közrádióban

Július 29-én reggel jelentette a BBC magyar adása a szomorú hírt, hogy minden kétséget kizáróan megállapították: a szörny nem létezik. Hogyan tartotta magát mégis ilyen hosszú ideig ez a legenda? Úgy, hogy az emberek hajlamosak azt látni, amit szeretnének.
Vagy hallani. Csurka István választási harakirije óta Lovas István, a jobboldal legképzettebb, legprecízebb, legmegbízhatóbb publicistája, a kettős mérce elleni harc fáradhatatlan Don Quijotéja az ügyeletes Loch Ness-i szörny. Akinek jegyzetei ellen már akkor tiltakoznak vasárnap reggel, amikor még el se hangzottak. Mert utána nehezebb. Aki még soha nem ütött meg egyetlen politikust sem, se jobbegyenessel, se másképp (de humorérzék híján már néhány könyvcímtől is megijednek), ellentétben azokkal, akik ellátták a baját például Szász Károlynak, vagy a bicskei MDF-es képviselőnek. Aki még csak nem is „szélsőjobb” (ebben az országban nincs is jobboldal, csak úgy, állandó jelző nélkül?). Aki még csak nem is „radikális”: radikálisok azok, akik 1990-ben a taxisblokádot szervezték és lelkesen támogatták. Aki mindig a tényeket tárja fel és azokat cáfolhatatlan bizonyítékokkal támasztja alá. Szöges ellentéteként György Péternek, aki a Vasárnapi Újságot „neonáci” műsornak nevezte, de amikor Matúz Gábor gyengéden, bizonyító tények felé próbálta terelgetni, képtelen volt egyetlen példát felhozni. Ennyire rossz a memóriája? Egy egyetemi oktatónak?
Ha én neonáci műsorszámot hallanék, azon felháborodva, soha el nem felejteném – hát még ha rendszeresen –, nem lenne szükségem arra, hogy az interjú előtt hetekig textuális tanulmányokat végezzek. (Elég, ha kijelent valamit, minek bizonyítani? Még mindig ilyen időket élünk?) Kettőnk közti különbség, hogy én 17 éve minden vasárnap hallgatom a műsort, míg fogadni mernék, sem Gy. P., sem a műsor ellen tiltakozó 32 aláíró soha nem hallgatja. Meg kellene kérdezni például Darvas Ivánt, Kovács János karmestert, mikor hallották utoljára? Nem. Egymásnak hiszik el, és ez elég, akkora az összetartás és egymás nagyrabecsülése. (Ezt meg kellene tanulnunk tőlük…) Van, aki (pl. Vásárhelyi Mária) ha hall is valamit, azt is úgy hallja, ahogy előre elképzelte, hogy hallani fogja. (Ahogy „szeretné”.) Van, aki csak meglátja a neveket, isten ments, hogy kimaradjon közülük, máris aláír. De mindennek semmi köze sem a Vasárnapi Újság műsorához, sem Lovas Istvánhoz – akit Gy. P. egy mondatban sem enged említeni például az évtizedek óta a Szegénylegényekből élő Jancsó Miklóssal (mert azóta – gondoljunk bele – ugyan mi emlékezeteset alkotott?).
Arthur Koestler egyik könyvében részletesen elmondja, hogyan oktatták őket a nem kommunistákkal való vitára. „Sose érvelj, mert úgy könnyen megfognak. Mindig az ellenfelet magát kell megtámadni, hogy elveszítse a talajt a lába alól.” Ja, akkor már értem. De azért egyszer talán majd mégiscsak kiderül, hogy a Loch Ness-i szörny nálunk sem létezik.
De mikor?

Kovács Mária Budapest