Az Oktatási Minisztérium július közepén közzétette honlapján A magyar felsőoktatás modernizációját, az európai felsőoktatási térséghez történő csatlakozását célzó felsőoktatás-fejlesztési koncepciója címet viselő szakmai vitaanyagot, amelyről azt is megtudjuk, hogy a CSEFT-program keretében készült, és hogy változtatás alatt álló munkaanyag. Bizony, rászorul a változtatásra. Már a cím is érthetetlen és dagályos, az anyagban számos ellentmondás van még a számszerű adatokban is, a megfogalmazás gyakran pongyola és igénytelen. Azt nem tudjuk meg, hogy a CSEFT-program (Csatlakozás az Európai Felsőoktatási Térséghez) mennyiért készült. Gondolom, úgy százmillió forint üthette a markát az anyag szakértői és menedzseri kompetenciákkal rendelkező kiagyalóinak.
Az anyag közzétételének időzítése finoman szólva sajátos. Egyszerűbben kifejezve arcátlanság, hogy az Oktatási Minisztérium a magyar felsőoktatás jövőjét és ezen keresztül Magyarország gazdasági, szellemi életét, versenyképességét alapvetően befolyásoló elképzelés vitáját a nyári szünet idejére teszi.
A fenti átlátszó trükk azonban gyerekes csínytevés az anyag másik, cinikus és álszent vonása mellett: A koncepció a magyar felsőoktatás mind a magyar, mind az európai hagyományoktól idegen átalakítását az európai felsőoktatási térséghez történő csatlakozás, gyakran használt kifejezéssel a bolognai folyamat részének és következményének tünteti fel, amihez pedig semmi köze. Ilyen erővel valamelyik ENSZ-határozatra is hivatkozhatnának a szerzők.
Igazgatótanács az egyetemek élén
A magyar közvélemény, benne a közoktatás szereplői lényegében szó nélkül tűrték a magyar közoktatás káros és értelmetlen, ultraliberális átalakítását. Ezúttal nem nézheti tétlenül egyetemeink tönkretételét, gátlástalan privatizációját, nem szolgáltathatja ki a felsőoktatás szellemi elitjét az önmagukat kompetensnek minősítő felsőoktatási menedzsereknek. Nem tűrheti, hogy a szabad demokraták újabb gátlástalan tervet valósíthassanak meg Magyarország tönkretételére. Ez a terv ugyanis – ha megvalósul – véglegesen és visszafordíthatatlanul tönkreteszi a magyar oktatást, annak minden szintjén. A magyar közvéleménynek és a felsőoktatás kiemelkedő, nemzetközileg elismert oktatóinak és kutatóinak most kell tiltakozniuk, és egységesen, határozottan azt mondani, hogy nem szolgáltatjuk ki egyetemeinket. Nem engedjük a globalizáció szabad prédájává válni egyetemeinket, amelyeket a trianoni diktátummal megcsonkított Magyarország emberfeletti erőfeszítésekkel hozott vissza új határai mögé, amelyek gazdasági erőnk, magyar kultúránk letéteményesei.
Magyarország is aláírta a bolognai nyilatkozatot, amely az európai felsőoktatási térség kialakítását célozza. A nyilatkozat – noha számos helyen hozzáférhető, rövid és könnyen áttekinthető – a közvélemény számára tartalmában kevéssé ismert, csupán megszoktuk, hogy hivatkozni lehet rá, lassan pedig fenyegetni vele. A nyilatkozat – hivatkozva az egyetemek 1988-as, bolognai Magna Chartájában lefektetett alapelvekre, legfontosabbnak nevezve az egyetemek önállóságát és autonómiáját, kiemelve és megőrzendő értéknek feltüntetve az európai kulturális és oktatási sokszínűséget – az európai felsőoktatási intézmények világméretű versenyképességének fokozása és az európai polgárok lehetőségeinek bővítése céljából kinyilvánítja, hogy az aláíró országok együtt törekszenek a következőkre:
1. áttekinthető és összehasonlítható végzettségeket és szakképzettségeket jelentő diplomák kialakítására, beleérve a diplomák által elismert tanulmányok pontos felsorolását egy diplomamellékletben;
2. egy lényegében kétciklusú képzésen alapuló felsőoktatási rendszer kiépítésére, amelynek első ciklusa legalább hároméves, és e ciklus sikeres befejezésekor kiadott diploma munkavállalást tesz lehetővé;
3. olyan kreditrendszer bevezetésére, amely segíti a diákok szabad mozgását, valamint a felsőoktatáson kívül megszerzett tudás regisztrálását és beszámítását;
4. a diákok és oktatók intézmények közötti cseréjének elősegítésére;
5. együttműködésre a minőség európai garantálásában;
6. az oktatásban az európai dimenzió elősegítésére.
Az aláíró országok miniszterei 2001. május 19-én Prágában áttekintették az addig történteket, és kiadtak egy hosszabb kommünikét, amelynek idézem egy fontos mondatát: „A miniszterek támogatják azt a gondolatot, hogy a felsőoktatást közjónak kell tekinteni, és a jövőben is a köz felelőssége kell, hogy maradjon, továbbá, hogy a hallgatók az egyetemi közösség teljes jogú tagjai.”
Az előzmények ezen rövid összefoglalása után vegyük most nagyító alá a CSEFT-program szakértő csapata által összeállított dokumentumot. A vitaanyagnak a bolognai folyamattal foglalkozó részében sok jó és támogatandó gondolat van. Megvalósításuk nem látszik ugyan könnyűnek, de ha a bolognai folyamathoz nem kapcsolódó agyrémeket elhagynánk, talán széles körű, a felsőoktatási intézmények integrációjához hasonló mértékben támogatott koncepciót lehetne belőle készíteni.
Tekintsük először a bolognai nyilatkozattal semmilyen kapcsolatba nem hozható sületlenségeket. A felsőoktatási intézmények évszázados hagyományait megtörve az anyag a következő vezetési struktúrát javasolja: a felsőoktatási intézményeket a miniszter által kinevezett menedzserek irányítsák. Ennek első lépése, hogy az egyetemek élére – az állami vállalatok mintájára – igazgatótanácsot (it) neveznek ki. Az it tagjainak felét az oktatási miniszter nevezi ki, másik felét az intézmény szenátusa választja öt évre. A páratlan számú tagokból álló it egy további tagját (az elnökét?) a miniszter és a szenátus együtt választja ki. Az anyagban pontosan meg nem nevezett stratégiai döntések az it hatáskörébe kerülnek. Az it elnökével a miniszter, az it tagjaival annak elnöke (tessék megkapaszkodni!) menedzserszerződést köt. A dokumentum mellékletei között már szerepel is egy Menedzserszerződések tartalma című értékelhetetlen iromány, amelynek a címe magán a mellékleten már a Menedzserszerződések jogi kerete fellengzős címet viseli.
A szerződésminta és annak mellékletként való szerepeltetése a legvilágosabb jelzés, hogy a kidolgozókat nem Bologna érdekli, de nem is a felsőoktatás tartalmi kérdései, a versenyképesség, a nemzeti elkötelezettség vagy az akadémiai értékek. Egyetlen dolog lebeg a szemük előtt: rátenni a kezüket Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb, köztulajdonban lévő értékére. Az anyag ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy kik lesznek az it tagjai: „Tag csak külső, megfelelő menedzsment- és felsőoktatási referenciákkal rendelkező személy lehet.” Nem csodálkoznék, ha Kulcsár Attila szabadlábon lévő társai már készülnének a megfelelő felsőoktatási referencia beszerzésére.
Majd a tanulatlan slepp megmondja?
A közvéleménynek és az egyetemi polgároknak most kell megérteniük, hogy ha a terv megvalósul, akkor az it – amelynek tagjai nem feltétlenül egyetemi végzettséggel rendelkező, az egyetemről mint oktatási-nevelési, tudományos és művelődési intézményről mit sem tudó, lényegében a miniszter szűk köréből kikerülő személyek – hozza meg a következő döntéseket: megválasztja a rektort és a rektorhelyetteseket, dönt a fejlesztési tervről, a költségvetésről, a szervezeti felépítésről, karok, tanszékek létesítéséről stb. Az it tagjai lényegében főállású menedzserek, és jelentős tiszteletdíjért látják el feladatukat.
Megítélésem szerint ezen koncepció hátterében olyan, az egyetemi és tudományos világban semmire sem jutott emberek állnak, akik magukat megfelelő felsőoktatási referenciákkal rendelkező menedzsereknek tartják, és úgy gondolják, hogy jól jönne nekik egy ilyen állás. Az átalakításnak ugyanis semmi más célját és értelmét nem látom, mint hogy létrejönne Magyarországon mintegy 250 ilyen menedzseri állás a felsőoktatási intézmények elgondolt igazgatótanácsaiban, amelynek költsége becslésem szerint évi ötmilliárd forint. Arra ugyanis gondosan kitér az anyag, hogy jelentős tiszteletdíjat, természetbeni juttatást (gondolom, lakás, autó, laptop, mobiltelefon) is kapnak a menedzserek. E helyütt szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy most vontak el a magyar felsőoktatástól 3,4 milliárd forintot.
Az intézmény rektorát az anyag szerint az it nevezi ki, hét évre. „Személye kikerülhet az adott intézmény oktatói-kutatói közül, de más hazai vagy külföldi felsőoktatási intézmény munkatársaiból vagy egy vállalat szakemberi közül is.” Az it elnöke hozza rektornak a barátját. A rektorral szemben állított követelményekről ugyanis a következőt lehet tudni: „A felsőoktatás iránti elkötelezettség, affinitás (sic!) és bizonyított sikeres vezetői képesség, nyelvtudás szükséges feltétel, tudományos fokozat megléte előnyös.”
Hát itt tartunk.
Tudományos fokozat nélküli rektorok a magyar egyetemek élén… De még nincs vége: a rektor „megbízása alatt oktatói és kutatói tevékenységet nem folytathat, más külső és belső állást nem vállalhat, munkaviszonyt nem létesíthet”. Tessék mondani, gondolkodnia szabad? Vagy majd a miniszter tanulatlan sleppje megmondja neki, hogy mikor mit kell csinálni?
A magyar felsőoktatásnak már eddig is sok kára származott abból, hogy önbizalom-túltengésben szenvedő, felsőoktatási gyakorlattal nem rendelkező, az oktatás, a nevelés, a tudomány és a kultúra kérdéseiben járatlan, az egyetemek működésének számos vonatkozását nem értő menedzserek munkálkodtak olyan pozíciókban, amelyekben semmi keresnivalójuk nem lenne egyik európai országban sem. A magyar felsőoktatásnak meg kell védenie magát ettől az elképesztő jövőképtől.
Az anyag szerint az egyetem rektorhelyetteseit is az it választja meg. Arról nincs szó, hogy ők taníthatnak-e. Az egyetemi tanács szerepét a tantervek megvitatására szűkíti a javaslat. De tartogat meglepetést az egyetemi dolgozók és hallgatók számára is. A legsúlyosabb és alkotmányosan is aggályos ezek között a közalkalmazotti státus megszüntetése, az egyetemi tanárok kinevezésének az államfő hatásköréből való elvonása és a felsőoktatási intézmények státusának bizonytalanná tétele. Az egyetemek az anyag szerint ugyanis a jövőben nem költségvetési intézmények lennének, hanem speciális felsőoktatási intézményi státust nyerhetnének. Arról azonban mélyen hallgat az anyag, hogy a jelenlegi magyar jogrendszer szerint mik is lesznek az egyetemek, hogyan is lehet elnyerni ezt a státust. Megítélésem szerint a senki földjére kerülnének, hacsak a felsőoktatási törvénnyel együtt teljesen át nem írják a magyar jogrendet, beleértve az alkotmányt is.
Az új felsőoktatási koncepció a diákokat a diákhitel kamatának megemelésével és a tandíj utólagos bevezetésével fenyegeti. Úgy javasolja ugyanis új források bevonását, hogy a végzett hallgatók képzési költségeiket munkába állásuk után jövedelmükkel arányos mértékben visszafizetik a tanulmányaikat finanszírozó államnak.
Tisztelt diplomások, a szabad demokraták feltalálták a diplomásadót.
Az anyag tehát az európai felsőoktatási térséghez való csatlakozás, azaz a bolognai nyilatkozatban foglaltak teljesítésének leple alatt a magyar felsőoktatás indokolatlan átalakítására szőtt tervét mutatja be mérhetetlen cinizmussal: gondnokság alá kívánja helyezni, majd privatizálni akarja az egyetemeket, meg kívánja szüntetni az egyetemi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát, az egyetemek költségvetési intézményi státusát, más néven, de újra be akarja vezetni a tandíjat.
A bolognai nyilatkozatban foglalt hat követelmény teljesítése a felsőoktatás jelenlegi irányítása mellett is lehetséges. Az agyrémek felvázolása helyett ezen hat követelmény megvalósításának részleteivel kellene foglalkozni. A diplomák ma is áttekinthetők, vannak főiskolai és egyetemi diplomák. A diplomamellékletet már most be lehet vezetni. Nem kell mást tenni, mint az értelmetlenül felduzzasztott szakok számát csökkenteni, a lényegében azonosakat összevonni, illetve a diplomamellékletben felsorolni a tanulmányok során megtanult tárgyakat.
A kétciklusú képzést a magyar felsőoktatásban is dominánssá lehet tenni. Itt az anyag helyesen jelöli meg az általános tennivalókat. Világossá kell tenni azonban, hogy bizonyos szakokon ez nem éri meg. Sem az egyénnek, sem az államnak. Még senkitől nem hallottam még csak vázlatos elképzelést sem arra, hogy hogyan kell kétciklusúvá tenni az orvos- vagy jogászképzést. Nem látom, hogy milyen, a munkaerőpiacon felhasználható, végzettséget kaphat egy három évet végzett orvostanhallgató. Beiratkozhat felsőfokú ápolóképzésbe, és számos – az orvosképzésben teljesített – tanegységét (köztük bizonyára az anatómiát) elfogadják majd. De az orvosképzés első három évét értelmetlen és káros lenne az ápolóképzés színvonalán végezni, és a majdani orvosokat arra kényszeríteni, hogy három évig félgőzzel tanulva szerezzenek ápolóvégzettséget, hogy továbbléphessenek az újabb hároméves orvosképzésbe.
Még sincs pénz a kutatástámogatásra
Azt sem látom világosan, hogy például egy, a jelenlegi egyetemi képzésben tanuló, filozófia szakos hallgató három év után milyen végzettséget és képzettséget jelentő diplomával lép ki. Az anyag erre azt a megoldást javasolja, hogy az illető kapjon kutatóasszisztensi képzettséget igazoló diplomát. Tipikus látszatmegoldás. A filozófusoknak ugyanis nincs szükségük nagy számban kutatóasszisztensekre, ellenben kipipálhatjuk, hogy teljesítettük a kétciklusú képzés feltételeit.
A hallgató előrehaladásának tanegységekben (kreditekben) való mérése (kreditakkumuláció, ahogy az anyag szereti nevezni) és az elvégzett tanulmányok tanegységeken keresztül történő beszámítása (kredittranszfer) a jelenlegi irányítási rendszerben is megvalósítható. Kicsit szokatlan lesz jó néhány évig, hogy a barátunk gyermekétől nem azt kérdezzük, hogy hányadéves vagy, hanem azt, hogy hány kredites, de ezt meg lehet szokni. Az is egyszerű feladat, hogy az egyik egyetem a másik egyetemen sikeresen befejezett tantárgyat kreditrendszerben számítja be, ha a hallgató ott folytatja tanulmányait. És az is helyes, ha ennek pontos rendjét egységesen szabályozzuk.
A bolognai nyilatkozat további pontjai – a diákok és oktatók cseréje, együttműködés a minőség garantálásában, az európai ismeretek beépítése a tananyagba – olyan szakmai kérdések, amelyekben általában egyetértés van, a részletekben pedig megegyezésre lehet jutni.
Igazságtalan lennék az anyag kidolgozóival, ha legalább egy jó pontot nem emelnék ki. Nem mondhatok tehát rosszat a finanszírozási, különösen a kutatásfinanszírozási elképzelésekről, hiszen akkor saját gondolataimat kellene rossznak tartanom. Ezek az elképzelések jók. Sajnálom, hogy nem volt időm megvalósítani őket. A jövő évi költségvetésben ugyanis – Medgyessy Péter miniszterelnök határozott ígérete ellenére – nincs pénz a kutatás növekvő támogatására. Így a finanszírozási elképzelések papíron maradnak majd.
A szerző egyetemi tanár, az előző kormány
oktatási minisztere
origo.hu
Menczer Tamás: Elég bátor vagy, Peti? - videó
